Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 6. szám · / · Figyelő · / · Tudomány és kritika

Illés Endre: Bevezetés az individuálpszichológiába
Kulcsár István könyve

Mi a freudi szkéma?

A pszichoanalitikus, amikor az eléje kerülő esetekben a kóros tünetek bogait oldozgatja s az ideges jelenségek okát s értelmét keresi, tulajdonképen azt kutatja: milyen - rég lezajlott és feledésbe merült - nemi konfliktusok, szexuális elfojtások s elferdült, vakvágányra futott, elakadt vágyak törnek ilyen módon a felszínre? - s válaszért a gyermekkorba nyúl. A gyermekkor ismeretlen mélységű tengerének fenekén fekszik - a pszichoanalízis szerint - minden lélek legzártabb titkainak kulcsa, a legelső szexuális élmények kagylóhéjaiban. S a pszichoanalitikus ezekbe a titokzatos mélységekbe ereszkedik alá s ezt a kulcsot hozza fel a fenékről.

S az individuálpszichológus?

Adler, aki Freud kiváló tanítványa volt, s ma a freudista elmélet legjelentősebb revizora, - az ideges tünetek s jelenségek mögül elejti a freudizmus százváltozatú-egylényegű, kizárólagos válaszát: a szexualitást. Minden ember előtt - mondja Adler - egy be nem vallott, vagy rég a tudat alá merült irányító erejű cél lebeg, s az egyén minden cselekedete - bármily zilált rendszert alkosson is az egész - ennek a vezérmotivumnak közös nevezőjére hozható, e cél felé törésben és törtetésben egységesíthető. Az individuálpszichológia tehát az izoláltnak látszó kóros jelenségekben az egész egyén szempontjából közös célszerűt keresi. S míg a pszichoanalitikus - betegét vizsgálva, panaszain tünődve - azt kérdezi: mi történt itt vajjon a multban? - az individuálpszichológus inkább a jövő felé néz: miért történik ez vajjon így? Mire tör ez az ember mindebben s mindezzel? - mitől menekül? - miben érzi megtámadottnak magát?

Mit jelent Adler kritikája a gyakorlatban?

Válasszunk egy mindennapi, egyszerű esetet: egy fejlődő fiú például egyre idegesebb, bátortalanabb, visszahúzódóbb, dadogni kezd.

Freud vizsgálódásainak iránya: A gyerek anyjához vonzódik, féltékennyé válik az apjára (Oedipus-komplexum), apját el szeretné távolítani, vagy akár el is pusztítani, de ez az érzés bűntudattal s félelemmel tölti el (kasztrációs komplexum), s amikor vágyait, homályos érzéseit már-már elmondaná anyjának, az apjától való félelem beléhasít s kettétördeli, elszabdalja induló szavait. Ez az érzés mindjobban elhatalmasodik rajta. Elbátortalanodik. Félénk lesz. S hebegése, dadogása állandósul. Így Freud. Ezzel szemben Adler vizsgálódásai elejtik az ilyen szexuális traumákat s minden gyerek eredendő, természetes fogyatékosság-érzéséből indulnak ki. A kisgyerek kezdetben természetesen ügyetlen, képességei kisebbszerűek, szükségleteit szülei biztosítják számára. Idővel azonban fejlődik, egyes feladatokat már magának kell vállalnia s el is végeznie, - s ezek a feladatok egyre szaporodnak. S ha az egyre szaporodó és súlyosodó feladatoktól egyszer aztán megretten, s úgy érzi, elvégzésükre gyenge és alkalmatlan: valóságos fogyatékosság-érzés (Adler Minderwertigkeitsgefühl-je) tölti el. Fejlődésének abba a tegnapi vagy tegnapelőtti stádiumába húzódik ilyenkor vissza, amikor ezeket a feladatokat még a szülei végezték el helyette. A folyékony beszédnek a dadogás ilyen tegnapelőttje, vagyis az az idő: amikor a gyerek a beszédtanulás korai fázisában a hangzókat s szótagokat ügyesen-ügyetlenül próbálgatta. S ez a felidézett tegnapelőtti állapot: tudatos védelmi pozició a fogyatékosság-érzéssel eltöltött gyermek számára. Új feladatait a megváltozott körülmények között is egy régi, egyszer már kipróbált módon kísérli megoldani, - ( a neurotikusok Adler által hangsúlyozott analog szemlélete és feladat megoldása). A dadogás például ez esetben a segítségre szoruló gyermekkorba s a felnőttek emberi közösségét megtagadó magányba való elgyávult visszahúzódást fejezi ki. Háttérben türelmetlen szülők, erélyes, túlsokat követelő apa áll, aki serkenti és gúnyolja a fiát. S a fiú, aki fogyatékosság-érzésének ellensúlyozására vezérképül talán éppen a rettegett, tökéletes s felnőtt apát választotta, s aki olyanná is igyekezett válni, mint ez a választott ideál: most rájön, hogy célját egyenes úton nem érheti el. S hogy önérzése ne csökkenjen, s mert az új feladatoktól s az új vereségektől fél, - inkább visszahúzódik tegnapelőtti állásaiba. Kerülő utat választ. Hangsúlyozza fogyatékosságát, hogy tökéletlenségével megindítsa s magához láncolja szüleit, - s így talán végül még felül is kerekedjen rajtuk.

Így magyaráz Adler.

Továbbfejlődést jelent-e Adler Freuddal szemben?

A pszichoanalízis sokszor erőszakos magyarázatai helyett közelebb vitt mindenkit az egész emberhez. S amit Freud elhanyagolt: az ember és a közösség egymáshoz való viszonyát, - Adler egészen új kiindulással s minden eddiginél kedvezőbb obszerváló helyzetből a feltárható mélységekig élesen megvilágította. Amellett a szexualitásnak azt a túlzott szerepét s felfokozott jelentőségét, amely a pszichoanalízist oly egyoldalúvá és eredményeit oly vitatottá s kétessé tette: a maga valoságos értékére és jelentőségére szállította le.

Adler közel huszonöt éve elhangzott kritikája, - amely a freudizmus bizonyos revizióját s másirányú egészséges továbbfejlődését jelentette, - e hullámzó negyedszázad alatt az individuálpszichológia érdekes s jelentős épületévé nőtt. Sőt közeli első jubileumára az a szimplifikáló, egyes momentumokat kiragadó, kétes szalon-divatosság is osztályrészéül jutott, amely a freudizmus komolyságának annyit ártott, s amiről kissé maguk a freudisták is tehetnek; - a «Minderwertigkeitsgefühl» ma épp oly divat s jelszó, mint annak idején a «Hemmung» volt.

Az a kitűnő könyv azonban, az első magyar individuálpszichológiai mű, amely Kulcsár István dr. munkája, s amely most jelent meg, - semmi kapcsolatban nincs ezzel a divattal. Elgondolásában először csupán amolyan útmutató-féle kívánt lenni az érdeklődők számára: akik először lépnek be az individuálpszichológia hatalmas épületébe, ne tévedjenek el az egymásra következő fordulóknál. De a kész mű ennél jóval több lett. Majdnem teljes keresztmetszetét adja az individuálpszichológia fejlődésének, - s az utolsó évek és eredmények keresztmetszetét is megvillantja.

1907-ben jelent meg Adler alapvető műve: Studie über Minderwertigkeit von Organen. Ennek a munkának biológiai alapjából sarjadt az individuálpszichológia lelki jelenségeket elemző tudománya, - s ugyancsak erről a biológiai alapról elindulva s magyarázatként ugyanide vissza-visszatérve sikerült Kulcsárnak az individuálpszichológia alapfogalmait lépésről lépésre, el nem akadó folyamatossággal, mindent megvilágító precizitással, a részletek s az egész kellő egyensúlybantartásával, világosan és félre nem érthetően leírni s megmagyarázni, s ezen túl az egyes részek beosztását megéreztetni s kifejteni. Ez a rész precíz, kifogástalan s hibátlan munka. Tartalomban és stílusban mintakép lehetne, miként kell tudományos tételeket - nem szaktudósok, de a közönség számára - minden olcsó népszerűsítéstől s híg tudományoskodástól menten, érthetőn, egyszerűen, világosan s magyarul feldolgozni.

A befejező fejezetek azonban, amelyek az individuálpszichológia mai keresztmetszetét adnák: kissé zsúfoltak már, megírásuk is elsietett. Az idegesség s az elmebajok feldolgozása kifogástalan még. De a szexuális problémák, a kultúra s a nevelés fejezetei némi hiányérzést keltenek.

Néhány új és sikerült tudományos kifejezésért s az egész mű kitűnő magyarságáért külön elismerés illeti még Kulcsár Istvánt.