Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 4. szám · / · Vass Tamás: Élvemaradottak útja (3)

Vass Tamás: Élvemaradottak útja (3)
A gorodoki huszárroham
III.

A hadosztályeligazításnál mind ott voltak az odarendelt illetékes tényezők.

A vezérkari főnök összeszedte az ezredek reggeli jelentéseit. Tamás külön, szóbelileg jelentette Sián százados betegségét. Beutalták egy tábori kórházba. Elérte a célját.

Forbáth altábornagy tartotta meg az eligazítást, kiadta parancsait az előnyomulásra. Modora durva, nyers volt, utasításai merevek - ellentmondás nem tűrők. Az észszerű jelentéseket kevélyen elutasította. Ma csak egy Isten van a földön, - ő - a többiek csak azért vannak, hogy gondolkodás nélkül engedelmeskedjenek! Ma nincs józan ítélőképesség, célirányosság, higgadt mérlegelés, csak szigorú parancs és fegyelem s alázatos engedelmesség.

- Elő fogunk nyomulni és elfoglaljuk az ellenséges első vonalat, mely körülbelül Gorodok vonalában húzódik.

Három két-két századból álló különítményt rendelt előre. Egyet a szándékolt útvonalon, Gorodok felé, egyet attól jobbra, egyet balra. Három napi élelemmel lássák el magukat a különítmények, mert csak a harmadik napon lesznek bevonva, vagy felváltva.

A különítmények parancsnokai rendeljék el a felkészülődést, mert egy félóra múlva indulni fognak.

Forbáth altábornagy folytatta:

- Megbízható kémhírek szerint forradalom ütött ki Ukrajnában. Az orosz mozgósítás nehezen megy, nem akarnak bevonulni a katonák. Általában zavaros az ország helyzete. A lakosság alig várja csapataink bevonulását. Tőlünk remélik védelmüket. Csapataink eredményesen harcolnak Délen is, Belgrádot keményen ostromolják. A német csapatok meglepő gyorsasággal és eredményességgel operálnak a francia fronton. Belgiumban már egy sereg erődítményt foglaltak el. Keletporoszországban és Oroszlengyelországban is szerencsés kimenetele van a harcnak, több helyen átlépték már a németek az orosz határt. Gyalogságunk felvonulása gyors ütemben folyik és nemsokára be lesz fejezve. Komoly reményünk van arra, hogy olasz szövetségesünk és Románia is hamarosan meg fogják üzenni ellenségeinknek a háborút. Végül felhívom mindenkinek a figyelmét arra, hogy agg uralkodónknak holnap, augusztus 18-án lesz a születésnapja. Harctéri eredményekkel kell üdvözölnünk!

Kis szünet után újra beszélni kezd:

- A hadosztály szándéka ma elérni és elfoglalni a gorodoki vonalat, azután háromnapi menetre nyomulni előre Kiew irányába. Előhad a budapesti huszárezred. Elővédtartalék a dunántúli huszárezred stb., hadosztálytüzérség és a pesti dandár gépfegyveres osztaga a főcsapat élén. A honvédhuszár ezredek után sorakoznak a főcsapatban az ulánus és végül a dragonyos ezred. Utóvédről a dragonyos ezred gondoskodik. A gyalogság és az utász-szakaszok itt maradnak vissza a hídfő védelmére. Az ütközetvonat két órával utánunk indul. A málhavonat Galiciában marad, elővonulásáról külön paranccsal fogok intézkedni. Én az elővédtartaléknál lovagolok. A főcsapat reggel nyolc órakor indul el.

A hatodik ezred parancsnoka jelenti: - Lovaink tegnap óta nem ettek, legénységünk éhes.

- Hát dögöljenek meg! - volt a lakonikus felelet.

A tábori csendőrség egy keményarcú orosz parasztot vezet elő. Az éjjel fogták el, a csapatok között ólálkodott.

- Miután bűne hangosan, orosz nyelven ki lesz hirdetve a legközelebbi orosz faluban, a lakosság szemeláttára, elrettentő példaképpen, agyon kell lőni, - rendelkezik a hadosztályparancsnok.

A paraszt arca konok, nem árul el félelmet. Vakmerően bámul a tábornok szemébe. Elvezetik.

Egy másik ezredparancsnok jelenti, hogy az éjjel világítójeleket adtak le a zárda tornyából. Kezével mutatja a zárdát.

- Tudom, már megtörtént az intézkedés. További parancsot ne várjon senki. Órákat igazítani! Nálam hét óra hat perc van. Ellépni!

A hadosztály parancs értelmében gyülekezik és elindul. Egy elkésett különítmény csak most indul el, ügetéssel igyekszik helyét elérni. Utat tör magának, hogy előre juthasson.

A hadosztály lépésben halad.

Az éjjel szívet vesztett és kételkedő tisztek ismét bátorságot merítenek. Hatalmas tömeg a hatezer lovas, imponáló erő. Sem eleje, sem vége nem látszik. Fegyelmezett, katonás a benyomás. Egy erős lökéssel talán mégis eljutnak Kiewbe?

Déli irányba lovagolnak a Zbruc mentén. Elhaladnak egy kihaltnak látszó gyár épületei előtt.

Belovagolnak Satanowba. Ez még a Zbruc mellett fekszik.

A kis orosz városka csendes. Férfit egyáltalán nem lehet látni benne. Néhány ijedt nő és gyermek bámul félős érdeklődéssel a huszárokra, az ellenségre.

A helység utcái szűkek, kövezete majdnem járhatatlanul hepehupás, vízmosásos. Kiálló macskafej-kövekkel van kövezve.

A házak magasan, meredek partokra vannak építve. - Nem jó lenne, ha itt megszorítanának bennünket, - mondja egy tizedes. - Ez igazán Sátánfalva, - jegyezte meg az ezredtrombitás.

Óriási vöröskeresztes zászló mellett lovagolnak el. Segélyhely. Vajjon a mienk, vagy az oroszoké?

A távirdászok leszerelik az orosz állami távírót. Elvágják a drótokat.

Végre kijutott a hadosztály a városkából. Még mindig lépésben menetelt.

A menetvonalon haladó Reich-különítmény felbukkan előttünk. Óvatosan mászik fel egy magaslatra, hogy onnan jól előre lásson.

- Oszlopvonal ügetést!

Felfejlődik a hadosztály. Egy fensíkon vannak, előttük emelkedik a zárda, zöld fenyvesek által védve.

- Állj! Tüzérség előre! Lemozdonyozni! Alezredes úr! Rommá fogja lőni azt a zárda!

Az alezredes keményen tiszteleg. - Parancsára, kegyelmes úr!

Az ágyúk megkezdik a tüzelést. Bumm! Bumm! Meggyullad valami a kertben. Bizonyosan az egyik fenyőfa.

- Embertelenség! - tör ki a felháborodás gróf Benningsen dandárparancsnokból. - Hiszen csak nők vannak benne!

Teátrális pózban áll Forbáth. Öntelten fordul hol a tűzérek, hol a zárdát néző huszárok felé.

A huszárok minden golyót elkísérnek tekintetükkel az ágyútól a zárdáig.

Eltelik egy jó félóra. Az ágyúk dörögnek. A zárda szilárdan áll.

- Mikor roggyan már össze, alezredes úr?

Az alezredes ismét keményen tiszteleg. Komoly arccal jelenti:

- Soha, kegyelmes úr. Ekkora falakat a mi kis ágyúinkkal nem lehet szétlőni.

- Mit, - nem lehet? - csodálkozik az altábornagy.

És a huszárok szemében is elvesztették tekintélyüket az ágyúk. Ők eddig azt képzelték, hogy ezek az ágyúk mindenre képesek. Rengeteg bizalmuk volt bennük, annyi, mint a kis gyermeknek az apjában, akiről azt hiszi, olyan erős, hogy senkitől sem kell félnie.

- Akkor, főhadnagy úr, az első ezred utász-szakaszával oda fog lovagolni és felrobbantja a zárda, - fordul oda Forbáth egy parancsőrtiszthez.

Mintha gyermekes daccal meg akarta volna mutatni a huszároknak: azért sem engedek, úgy lesz, ahogy én akarom.

A főhadnagy a zárdához lovagolt. Ott síró apácák fogadták. Nagyon féltek, azért jártak-keltek egész éjjel lámpával. Ezt az ide-oda imbolygó fényt gondolhatták jelzéseknek.

Vagy igaz volt, vagy nem. Tény az, hogy a magyar huszártiszt megszánta az ijedten síró asszonyokat és nem robbantatta fel a zárdát.

A hadosztály tovább lovagolt előbbi menetalakzatában. A környező dombok élein lovasok figyelik a terepet minden irányban. Együtt haladnak a főcsapattal. Meglepetés ki van zárva!

Egy kis kőházikóban elfognak egy közömbös arcú civil embert. A nyergelt lova is ott van vele. Nincs megijedve, csak bután nézi a huszárokat. Vallani semmit sem akar. Lóra ültetik, magukkal viszik. Bizonyosan civilruhába bújt orosz kozák. Kém. Majd Gorodokban végeznek vele.

Az elővéd felől izgatott kiáltozás hallatszik. Ellenséges lovasság, csak annyit tudnak Tamásék a lármából kivenni. Éppen egy mélyedésen haladnak keresztül. - Vágtát, fel a magaslatra! - Felérkeznek.

Sehol semmi. Az ellenség eltünt.

Óvatosan, lépés és ügetésben lovagolnak előre. Már jó mélyen bent vannak Oroszországban.

Keveset pihentek, csupán átnyergelés céljából.

Nem ettek, nem ittak, pedig már dél is elmult és kegyetlenül forrón sütött a nap.

Orosz falukon lovagoltak át. Csendesek, kihaltak voltak az utcák. A mezőn sem láttak dolgozó parasztokat.

Ismét egy helységhez közeledtek. - Lisyvody, - olvassa a térképről Tamás.

A falu előtt berregve jelenik meg egy orosz repülőgép. Végigmustrálja a kígyózó hadosztályt. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, elsuhan Gorodok felé.

Megvitte a hírüket, hogy jönnek már. Akármilyen óvatosak is, nem lesznek váratlan vendégek.

Lisyvody falu éppen olyan csendes, kihalt, mint a többi volt.

A főtéren lovastábor nyomai látszanak. Még nem régen mehettek el innen, mert gőzölög a lótrágya: Két huszár egy ijedt képű, egyenruhás orosz parasztot vezet. Sötétkék egyenruha van rajta, ezüst pánttal.

Orosz lovas. Szökevény. Elbújva találták egy istállóban. Nagyon félhet. Minden ízében remeg. Sápadt, sovány arca van, alig lehet több 22 évesnél.

A tolmács faggatja. Ő akadozva felel. Nem kell félni, biztatják, jó helyen van, nem lesz bántódása. Felültették egy vezetéklóra.

Olyan ijedt még mindig. - Ha a muszkák mind ilyen gyávák, hamar végezünk velük, - mondja Vajda trombitás.

A magyar huszárok bámulják a foglyot, a tisztek is. Az első ellenséges katona, akit közelről látnak.

A falun túl hangosan kiabál valaki. Végre meg lehet érteni a vezényszót: - Vágtát, ki a faluból!

Jobbról gépfegyverek kattogása hallatszik, majd egy-egy ágyúdörgés is. De mintha most nem a mieink lőnének, messze előre pukkannak az ágyúk és mintha a közelben lecsapódna valami?

Izgatott iramban rohan át a hosszú, kígyózó vonal a falun. Közben felhangzik a vezényszó: - Kardot ránts! Markolatszíj!

Az előhadtartalék már kiért a faluból. A falu túlsó szélén kis magaslatok vannak, arra vágtáznak fel.

Oszlopba fejlődnek. Egy új parancs megállítja őket. Az utánuk lovagolók még mindig vágtában lovagolnak. Éppen úgy, mint az elővéd tette, ők is kivont karddal, oszlopban állnak meg.

Az álló lovasok előtt nyitott, hullámos terep terül el, közben vízmosásokkal van szaggatva. Négy-öt kilométerre előre lehet látni. A láthatáron egy nagyobb helység körvonala bontakozik ki. Az ott:

Gorodok!

Egy ellenséges ágyúgolyó csap le a huszárok közé. Néhányat kivág közülük. Véres testek buknak ki a sorból. Lovas és ló összekeveredve vergődik a földön.

Nyögés, jajveszékelés.

A tömeg áll. Mintha nem is volna élő.

Egy rajvonalban rohamozó kisebb csapat száguld kivont karddal arrafelé, ahonnan a lövés jön. Hosszú a távolság odáig. Egy-egy lovas kifordul a rajvonalból, a többi rohan előre. Az egyesített géppuskás osztagok, jobbról lévő kis erdő mentén, ügetnek fedetten előre. Végre eltünnek. Nemsokára szapora gépfegyverkattogás hallatszik. A mieink lőnek.

A dombra felérkezett hadosztály még mindig áll. Oszlopban, kivont karddal, minden parancsra készen és néz előre a rohamozókra és a kilőtt orosz ágyúk felemelkedő füstoszlopára. Áll a főcsapat, mert még nem érkezett meg a további parancs.

Vasból van ez a lovastest, vagy nincsenek idegei? Vagy a fegyelme ilyen szilárd?

Ki tudná?

Ilyen halált nem félő katonáknak győzni kell!

Amikor több és több telitalálat csapódott a magaslaton jó céltárgyat mutató csapatok zárt sora közé, egyik századparancsnok saját elhatározásából, vágtában fedezék mögé rendelte századát.

Haragosan rontott rá egy tábornok, aki ezt az önálló helyzetváltoztatást észrevette.

- Százados úr talán fél, hogy elbúvik a századával? Azért vagyunk itt, hogy meghaljunk!

- Igen? - mormogja a megbántott ember, - én azt hittem, azért, hogy okosan szolgálatot tegyünk a hazának és hogy mi öljünk, nem pedig azért, hogy oktalanul megölessük magunkat.

A hadosztályparancsnok a főcsapatához vágtázott. Személyesen állította fel a gépfegyverosztagokat. Nem féltette életét. A tűzérséget tüzelési állásba rendelte. Azok a kijelölt állásba vágtáztak, ott lemozdonyoztak és tüzelni kezdtek az ellenséges vonalakra, amelyek jól el voltak rejtve.

Egyetlen ellenséges csoport sem volt megfigyelhető.

A céltalanul rohamozó előhad a hosszú, több kilométeres rohama alatt, nagy veszteségeket szenvedve, nagy részében el sem jutott az ellenséges drótsövényekig. Szétzilálta, megritkította őket az ellenséges fegyver, gépfegyver, ágyútűz.

Feloszolva húzódtak meg egy-egy vízmosásban, mely védelmet kínált nekik.

Az ellenség jól elsáncolt és dróttal védett, biztosított állásban volt. Járőreik, repülőgépeik jelentették a közeledő lovasságot. Sokan úgy mondják, hogy a gorodoki síkság orosz tűzérségi lőtér volt, az ágyúk jól be voltak itt lőve.

De ha nem is lett volna lőtér, pompásan megválasztott védelmi állás volt. A két falu, Lisyvody és Gorodok között négy-öt kilométer mély teknő húzódik el. A teknő át van szőve a vízmosásos árkokkal. E terület Gorodoktól nézve teljesen áttekinhető volt. Terepfedezék, melynek leple alatt meg lehetett volna fedetten közelíteni a gorodoki állásokat, alig volt.

A teknőn megfigyelhető összes pontok távolságai ismeretesek lehettek az orosz tüzérség előtt. Jól be voltak itt lőve!

Lisyvodyból kibukkanó csapatainkat azonnal láthatták és lőhették.

Ha még tekintetbe vesszük azt is, hogy lovasságunk érkezéséről kétségtelenül jelentéseik is voltak, elgondolhatjuk, mi várt huszárainkra Gorodoknál.

Hogy Forbáth altábornagy a kiküldött járőröktől milyen jelentéseket kapott az oroszokról, általában, hogy milyen jól ismerte ő az ellenség erejét, azt nem tudjuk. De az bizonyosnak látszik, hogy nem ismerte alaposan a dolgokat. Rendelkezései mindenesetre felületesek és lelkiismeretlenek voltak.

Talán egy hősi sikerrel akart uralkodójának augusztus 18-án kedveskedni? Vagy személyes ambiciói voltak? Esetleg a Mária Terézia-rendjelre, az osztrák tábornokok leggyönyörűbb álmára gondolt?

Miután a dunántúli ezred fel volt oszolva; mindössze két százada volt a főcsapat kötelékében; a hadosztályparancsnok Kovásznay alezredest rendelte magához és továbbítás céljából neki adta át a parancsot az általános támadásra.

Tamás főhadnagy szintén parancsnokával lovagolt és ő is hallotta a rendelkezéseket.

- Alezredes úr azonnal továbbítja a rohamra a következő parancsomat!

A parancs körülbelül így hangzott:

«Budapesti dandár szemben, zalaegerszegi dandár jobbról, vagy balról oldalba rohamozza meg a gorodnoki ellenséges állást. Pápai osztály tűzharchoz lóról szállva azoknak a szénakazlaknak a fedezete alatt gyalog támad.

Közös dandártartalék a közép mögött.

A tűzérség előbbre vonul és támogatja ágyúival a rohamot!

Báró Kemény század lövegfedezet.» -

A géppuskások már állásaikban vannak és tüzelnek. Amikor célszerűnek mutatkozik, előbbre vonulnak.

- Parancsaimat nyomban végrehajtani!

Az elrendelt parancsokat gyorsan továbbították. Néhány perc sem telt bele, máris rohamozott a hős hadosztály. Éhes, szomjas, rosszul nyergelt lovaikon, libegő mentékben, villogó karddal.

Hegymosásokkal, szakgatott területen, melyen csak vigyázva lehetett áthatolni. Belőtt orosz lőtéren. Beásott, váró ellenséggel szemben.

Hősiesen, - bornirtan!

Az orosz állások szórták a tüzet. Kattogott a fegyver, szólott az ágyú. Kínosan nyerítettek a meglőtt lovak.

A fáradt, éhes paripák, a hosszu roham végén, kifulladtak, ügetésbe, majd lépésbe estek. Kevesen értek el az orosz drótsövényekig.

Hullákkal, döglött lovakkal volt tele az orosz völgy. Véres nyomok húzódtak a vágtázó lovasok után.

Alig egy negyedóra és már látszott, hogy minden el van veszve.

A tűzérség előbbre vonul, veszekedetten tüzel. Hiába, őt sokkal erősebb orosz tüzérség köti le.

Már bomlik a rend. Akinek kifulladt a lova, vízmosásba húzódik, akié még bírja, lóval ront be a drótakadályok közé és kimerülésig vagdalkozik a fedezékekből kiugráló hosszúszuronyos, pihent orosz gyalogosokkal. A tisztek revolvereikkel lövöldözik az ellenséget, közvetlen közelből.

A zalaegerszegi osztály elsáncolt orosz tüzérséget rohamoz meg. Majdnem mind elesnek, de kárt alig tudtak tenni az ellenségben.

Tamás kétségbeesetten nézi távcsövével a gyönyörű lovasroham képét. Szebb, de ostobább lovasrohamot még nem látott a világ.

Ugyanaz a roham volt, ami pár hete Szabadkán játszódott le, amire a főparancsnok röviden csak ennyit mondott:

- Katonai öngyilkosság.

De ma meg is gyilkoltak pár ezer fiatal, magyar életet.

Ki fog ezért számot adni?

Minden lóháton lovagló aranyzsinóros tisztre egyenként lőttek az oroszok ágyúval.

Micsoda lelkiismeretlenség volt a hadvezetőségtől, hogy ilyen harciatlan ruházatban küldte háborúba a huszárokat?

Mintha csak parádés vagy úrnapi felvonulásra jöttek volna ide.

Az egész roham magatartása katonai szempontból komolytalan volt. De hogy ezért a komolytalanságért egy pár ezer magyar embernek kellett az életét feláldoznia, égbekiáltó bűn.

Ők szegények mit tehettek mást, katonák voltak és engedelmeskedtek, engedelmeskedtek akkor is, amikor az életükbe került. Bátrak, hősök voltak, hősiesen áldozták fel életüket a hazának. Jó, hogy nem tudhatják soha meg, hogy nem a hazának, hanem egy üresfejű, osztrák generális bornirtságának voltak az áldozatai.

Amikor már minden elveszettnek látszott, Forbáth rohamra rendelte a tartalék közös dandárt is.

A nem magyar lovasság már nem rohant olyan önfeledten vesztébe, mint a temperamentumos magyar huszárok.

«Roham» vezényszóra kardot rántottak ugyan, de rövid galop után fedezék védelme alá húzódtak.

Talán okosabb volt a parancsnokuk és nem vitte a céltalan pusztulásba katonáit?

Veszteségük jelentéktelen volt.

A Tamás mellett álló, hadosztályhoz tartozó, vezérkari tisztből önkéntelenül tört ki a méltatlanság felháborodása:

- Az a marha, - tönkretette a mi szép hadosztályunkat! Azok a gyávák - a közösökre mutatott - okosabbak, mint a mieink voltak.

A tüzérség, a géppuskások, a lóról szállt lovasok még keményen lövöldöztek, vívták a tűzharcot az ellenséggel, de a csata már el volt vesztve.

(Vége köv.)