Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 17. szám

Móricz Zsigmond: Kornfeld Zsigmond [+]

1878 március 12-én Budapestre érkezett egy huszonhatéves fiatalember. Zsidó volt, cvikkeres, ritka szakállú, kicsi, sovány, dülledt szemű, szegény volt és egy szót sem tudott magyarul.

Ezt a fiatalembert az adósságokban fuldokló magyar államkassza úgy várta, oly éhesen és szomjúhozva, mint valami utolsó csöpp arcanumot, mert valaminek kell történnie.

Ez a fiatalember még ebben az évben ajánlatot tett a magyar kormánynak, hogy a magyar állam függő adósságait járadékkölcsönre változtatja át s ebben és a következő évben az ő személyes agitációjának hatása alatt a német, németalföldi és francia piacokon 313 millió forint névértékű magyar aranyjáradékot tudtak eladni egyre emelkedő kurzuson. Egy év mulva 400 millió névértékű 6 százalékos magyar aranyjáradékot adott el.

Az ülésen megkérdezték, hogy nem tartja-e túlmagasnak és a magyar állam hitelére lealázónak a hatpercentes kamatozást?

- Megalázónak a mai világgazdasági helyzetben nem tartom, - felelte, - de magasnak igen. Életem egyik főcélja lesz, hogy ez a kamatétel a lehető legalacsonyabb legyen.

1880-ban már 4 százalékkal vállalta a 44 millió forint névértékű Tiszaszabályozási és Szegedi nyeremény-kötvények kibocsátását. «Ez volt a magyar közhitel első 4 százalékos jelentkezése az európai piacokon és ennek az új típusnak a kihelyezése is teljes sikerrel járt.»

1881-ben 276 millió forint s 1892-ben egy milliárd korona államadósságnak járadékra való konvertálása jelzi ezt az utat, míg eljutott a valutarendezés nagy művéhez, ahol ő volt a hatalmas pénzügyi alkotás bankárja.

Közben felépítette a Magyar Általános Hitelbankot európai méretű intézménnyé s ennek ipari politikája új korszakot jelent a banktőke közgazdasági szerepében. 1878 előtt még a bankok alig vesznek részt az iparfejlesztésben, azóta a világháborúig majdnem mindent a Bank épít. Kornfeld már 1881-ben, mikor az állampénzügyek konszolidálása volt a főmunkája, megteremti a bosnyák bányarészvénytársaságot, a fiumei rizshántolót s 1882-ben megalapítja a kőolajfinomítót. Bankokat alapít, gyárakat épít, fontos vasutvonalakat s a M. F. T. R.-t ő teremti meg s az ipari és kereskedelmi érdekeknek legfőbb irányítója és pártfogója egész 1909-ig, haláláig.

Ki volt ez a huszonhatéves fiatalember, aki 1878 március 12-én Budapestre érkezett?

Egy csehországi kis községben, Jenikauban pálinkafőző volt az apja. Szegény zsidóember, akinek egyetlen ambiciója és akarata, hogy gyermekei intellektuális pályára jussanak. S ez a fiú a hatodik gimnázium után abba kellett hagyja a tanulást, mert tovább nem volt pénz az iskolára.

Tizennégyéves volt akkor s tizenkét év mulva jött Budapestre. E tizenkét év élete teljesen homályban van, de minden bizonnyal Herakles tizenkét hőstettét kellett közben elvégeznie, hogy a Rothschildok figyelmét magára vonhatta s 1878-ban egy Rothschild küldte ki Budapestre, hogy itt fiókintézetének, az Ungarische Creditanstaltnak ügyeit rendezze.

Csak ideiglenesen vállalta. Eljött, hogy körülnézzen, hogy megismerje az embereket és a dolgokat. Aztán ittmaradt, megtanult magyarul s megteremtette a magyar hitel hatalmas iramát. Nemzeti munkát vállalt és végzett. Osztrák érdekekkel szállott szembe és harcolt meg.

Mikor a Franklin Társulatot megvette, csaknem belebukott, mert Ausztriának nem volt érdeke, hogy Magyarország önálló kultúrát teremtsen. Jellemző a Franklin első közgyűlésén kiejtett szava:

- A Franklinnak többet nem szabad álmoskönyvet kiadnia. A népet nem szabad butítani.

Az a munka, amelyet Kornfeld Zsigmond végzett, természetesen a gyakorlati ember munkája. Elbírálni a praktikumot nagyon nehéz, mert az ember könnyen esik abba a tévedésbe, hogy a végrehajtott eseménynek messzebbmenő okozatot és következményeket tulajdonít, mint amit maga a cselekvő akart. Filozófiai elgondolás megnyilvánulásának tekinti pl. a tőzsdeügyletet, csak azért, mert igen nagy összegű, holott a gyakorlatban a pénzügyi művelet legtöbbször csupán az alkalomszerűségtől függ. Bankároknak az a foglalkozása, hogy ilyen természetű üzleteket bonyolítsanak le, tekintet nélkül arra, hogy a közéletre jó vagy káros kifolyása lesz-e? Maga Kornfeld nyilatkozott egy ízben erről, mikor az orosz kölcsönt közvetítette a Rothschild-házzal s az orosz követ fölkereste, hogy megköszönje s hogy érte a legnagyobb kitüntetést ajánlja fel neki. Akkor ő ezt mondta:

- Bankár vagyok, aki ezt az üzletet a kormány óhajtására csinálom.

Bankárok tehát nem kötelesek s általában nem szokták szellemileg elbírálni, erkölcsileg értékelni s az emberiség szempontjából bölcselmileg végiggondolni azokat a legnagyobb pénzüzleteket sem, amelyeket alkalmuk van végrehajtani.

Kornfeldnek azonban ez az áruló nyilatkozata más szempontból egy valódi hősi lelkiállapot alkalmával történt.

Méltó rá, hogy külön kiemeljük s ráfigyeljünk. Az orosz követnek előbbi szavai után azt mondta még:

- A köszönetet tudomásul veszem, de a kitüntetésből nem kérek. Zsidó vagyok s az Ön hazájában üldözik, sőt gyilkolják a zsidókat, én tehát orosz kitüntetést nem fogadok el.

Megdöbbentő a fölemelő nyilatkozat, egy olyan korban, mikor a zsidó bankárok Bécsben és Berlinben a legnagyobb nyugalommal vágták zsebre a hasonló kitüntetéseket.

Ez mindenesetre arra vall, hogy ennek a bankárnak lelki élete van, amely ezen a ponton, a fajisága ütköző pontján, őt a hősi magatartásra vitte s ez a legnagyobb mértékben rokonszenves.

Ez azonban távol van attól, amire gondolok, hogy a bankár annak a bizonyos, esetleg rendkívüli súlyú pénzműveletnek, amit elintéz, belső törvényszerűségével foglalkozik-e?

Van azonban egy értekezése életrajzába beleiktatva, amely azt mutatja, hogy a gazdasági életet egyáltalán nem tekintette egyszerűen üzletszerzésre való alkalomnak, hanem igen magas mértékben tisztában volt a kor szellemének irányával is.

Megható és megindító ennek a tanulmánynak a bevezetése.

Bécsben 1906-ban a Középeurópai Gazdasági Egyesület ülését tartotta. Már ennek az Egyesületnek körvonalozásában érezzük, hogy alapjában véve tisztán látta, hogy jelen van az a nagy koreszme, amely napjainkban válik uralkodó motívummá: Páneurópa gazdaságilag felállított kerete. A szerződésbe került államok egységes céljáról szól, hogy az «az idegen termékek lehető kizárása» s «csak a sürgős kiviteli szükség adott okot arra, hogy az egyenesen prohibitív vámoktól elálljanak és a kompenzációk terére lépjenek».

Már ebben abszolúte fogalmazza meg a kérdést, amelyet a következő filozófiai értékű fejtegetéssel kísér:

«Az egész vonalon a védővám eszméje jut kifejezésre, elsősorban tisztán közgazdasági okokból, de másodsorban talán egyéb motívumokból is. Mert nem lehet félreismerni, hogy a nemzetek szerint való különválás iránti törekvés a politikai és gazdasági téren kívül a kultúrélet összes ágaira is átcsap. Az emberi szellem oly törekvései és sikerei, melyek évszázadokon át formájukban és tartalmilag, mint az összes nemzetek közös feladatai és javai tekinttettek, szándékosan nemzetek szerint kezdenek elkülönülni és ennek következtében az elmult század közepe táján az alig mult idők kozmopolitikai célokat követő felfogása ellen beállott reakció mind erősebbé válik. Hogy mily messzire fog vezetni ez a mozgalom, azt alig lehet belátni és nincs itt helye annak, hogy esélyeit - bár csak hypothetikusan is - mérlegeljük. Mindazáltal halkan utalunk arra, hogy az államoknak ez a mindenfelé megindult elkülönülése ma már oly jelenségeket hoz felszínre, amelyek az elfogulatlan szemlélőt aggodalommal tölthetik el.

«Hogy vajjon az emberi tudásra előny származik-e abból, hogy mint röviddel ezelőtt egy középeurópai államban történt, a nemzeti filozófia mellett törtek lándzsát, kétséges és nyílt kérdés marad az is, hogy vajjon - eltekintve a teoretikus és esztétikai tértől - a szigorú gazdasági nacionalizálás nem a népesség csak egyes rétegeinek jólétét, hanem magát a népet összességében mozdítja-e elő.»

Aki ezeket a sorokat leírta, méltó tanítványa Leibnitznak és Spinozának, mert ez a bankár a nagy filozófusokat szerette legjobban s a művészeteket és az irodalmat.

Valóban ma Európa népei csodálatos önámításban szenvednek, mikor a védővám gondolatát ad abszurdum vitték s mikor a kultúrát is fel akarnák parcellázni. Mélyen gondolatokra indító, hogy a világháború kitörése előtt nyolc évvel, egy bankár leckét ad a modern filozófusoknak.
 

Kornfeld Zsigmond élete és pályája több fontos gondolatra irányítja rá a figyelmet.

Első és legfontosabb a tehetség érvényesülésének csodája.

Hány huszonhat éves fiatal ember volt vele egy levegőben 1878-ban? Hogy történhetik az, hogy vele egyenrangú kapacitás nem jelentkezett? S hogy lehet, hogy ő annyira játszva és természetesen foglalta el helyét egy idegen állam vezető köreiben abban az életkorban, mikor az emberek általában még csak a tájékozatlan kezdő szerepére képesek?

A genie hamar érik. Nagy Sándor és Napoelon és Petőfi Sándor az ifjúság Sturm und Drang-jában lépnek a legmagasabb csúcsra. A genie tehát csoda. Az emberi élet csodája.

A genie számára nincs korlát és nincs akadály. Egy idegen nyelvű, idegen műveltségű, idegen szellemiségű Kornfeld Zsigmond csak gátlásokat érezhetett volna maga előtt és maga körül, s íme egy ezeréves társadalmi szervezetben azonnal a helyén volt s lelke akadálytalanul hatolt át áthatolhatatlan közegeken, mint a rádium sugárzása.

Másik ilyen csoda a jellem. Minden adat, amit életrajzírója felsorol, egy kristálytiszta jellemre, egy morális, harmónikus egyéniségre, egy aktív, őszinte, becsületes emberi lélekre vall.

Olyan, amilyennek lennie kell annak, aki vezérszerepre született.

Életírója így jellemzi:

«A legegyszerűbb és legnehezebb életutat választotta a maga számára: mindig az egyenes úton járt. Ez őszintén és belülről jött. De mert kemény volt, kíméletlennek látszott és mert merev volt, póznak látszott, holott csak a teljes emberi és üzleti korrektség álláspontján állt és ezt elsősorban önmagára nézve tartotta kötelezőnek. Nem akart népszerű lenni. Hitt az emberekben és szerette az embereket, de a véleményükkel keveset törődött, mert őszinte hittel bízott önmagában, szándékai tisztaságában és ítélete biztosságában. Neki nem volt szüksége senkire, de ő szívesen segített mindenkit azzal, amire rászorult: tanáccsal, anyagi segéllyel, vagy erkölcsi ajándékkal.

«A legjobb emberi tulajdonságok eleven gyüjteménye volt. A legellentétesebb értékek és tulajdonságok halmozódtak ebben a törékeny testben; a legerősebb lélek lakozott benne. A legszigorubban megszabott erkölcsi törvények szerint élt, gondolkozott és cselekedett. Külön oltárt emelt lelkében a tisztaságnak, a korrektségnek és az igazságosságnak.

«Meg volt benne a céltudatos és határozott törekvés a tökéletes igazságosság felé. Azt vallotta, úgy kell élni és cselekedni, hogy az ember soha ne bánjon meg semmit. Önmaga számára szabta a legszigorúbb törvényeket és ezeket mindenkor híven betartotta. Nem tudott elnéző lenni azokkal szemben, akiknél az őszinteség, vagy jóhiszeműség hiányát tapasztalta. A tudatlanságért haragudott, a léhaságot megvetette és az emberi gonoszságot gyűlölni tudta, bár a leghevesebb indulatokat lehetőleg távol tartotta magától.

«Jó ember volt, ennek az egyszerű szónak legnemesebb értelmében és anélkül, hogy kereste, vagy akarta volna, hogy annak tartsák. Nem a közvélemény érdekelte, hanem a maga belső érzése szerint cselekedett. Nem másokkal akart egy véleményen lenni, hanem önmagában kereste a harmóniát. A szellemi munkát, a lélek kisugárzását és az agy teremtő erejét helyezte mindenekfölé.

«A tiszta és őszinte és megmásíthatatlan bankmérlegen kívül a tiszta és megtámadhatatlan lelkiismeretet is fontosnak tartotta az emberi életben. A tudást szomjazta, a megismerést kutatta és az összhangot áhította. Voltak hibái és lehettek tévedései, de egész emberi és bankári élete makulátlan volt.

«Bankár volt és sok csapás, sok keserűség és sok csalódás érte életében, de soha senki nem mondhatta róla, hogy nem mondott neki igazat.»
 

Lemásoltam itt ezt a jellemzést, mert nem tudtam menekülni a megállapítások varázsától. Korunkban oly félelmesen el van hatalmasodva, - nem az erkölcstelenség, - hanem az amoralitás, az erkölcsi szempontokon kívüli gondolkodásmód, hogy felemelő, ha valakiről s éppen egy bankárról ilyen sorokat merészelt az életrajz-író lejegyezni.

Az életben az a törvényszerűség: amit morál név alatt ismerünk el. Nézzük a természetet, a fákat, a növényeket, az állatokat s az anyagot: tragikus következetesség van bennük. Tragikum a makacsság, amivel valami élet ragaszkodik a maga természeti törvényeihez. Csak az ember jut el bizonyos fokon, mikor az élet számtalan igazságtalanságát, véletlenségét és saját erőtlenségét felismeri, a hajlékony hazugság csavargós menekülő útjára. Az ideálját vesztett, a hitéből kivetkezett, az önmagában vas bizodalommal nem bíró ember förtelmes védelme a hazugság, a ravaszság, a jellemtelenség.

Kornfeld Zsigmond úgy jelenik meg előttünk, mint egy végtelenül erős, végtelenül munkás és végtelenül nemes emberi élet példaképe.

 

[+] Kornfeld Zsigmond. Írta Radnóti József. Szerző kiadása. É. n. Most jelent meg Radnóti József könyve Kornfeld Zsigmondról. A könyv nem eléggé szerves munka, inkább mozaikszerűen állítja össze a nagy bankvezér életrajzát, de igen szép részletei vannak és kellemes, vonzó képet ad egy bankemberről, aki különben nagyon távol van a nagyközönségtől.