Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FEKETE KOLOSTOR

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FEKETE KOLOSTOR
Kuncz Aladárról és könyvéről
IX.

Egyesek hadinaplónak fogják nevezni ezt a könyvet, mások emlékiratnak. Nyersanyaga az, ami megtörtént, durva, vaskos s mint minden nagy mű nyersanyaga, fölöttébb hasonlít a ponyvához. Mit jelent azonban magában az élmény? Lehet-e elképzelni élményt ember nélkül? Nem annyi hegy van-e, folyó és mező, ahányan szemlélik? Valóban költészet, alkotás ez a munka. Regény is abban az ősi értelemben, hogy kalandos, regényes történetet ad elő. Rangját nem kisebbíti, hogy alakjait az író tényleg látta. Egy embert, akit ismertünk, nem könnyebb megeleveniteni papíron, mint az elképzelt álomfigurákat. Az ő emberei pedig egytől-egyig élnek. Hogy miért és mi által, arra bajos felelni. Az élmény és művészet egymás közötti viszonya éppoly bonyolult, mint a tartalom és forma kérdése. Vajjon azért szép-e egy vers, mert gazdag tartalma csodálatos szókra és rímekre ihleti a költőt, vagy megfordítva: a csodálatos szók és rímek fogadtatják el a tartalmat? Tartalom és forma, élmény és művészet annyira egybeforrad, hogy az egymásba nőtt, eleven szálakat semmiféle lélekbúvár se fejtheti szét, nem tudja megmondani, meddig tartalom és meddig forma, meddig élmény és meddig művészet. Vajmi silány magyarázat volna az is, hogy az író «őszinteségét» dícsérjük. Akkor is legföllebb művészi őszinteségről lehetne szólni, vagyis az őszinteség látszatáról, olyasmiről, ami az olvasóban az őszinteség káprázatát kelti.