Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 11. szám · / · FIGYELŐ · / · AMERIKAI IRODALOM

Molnár Ákos: NATHAN ASCH: PAY-DAY

Nathan Asch könyvét elkobozta az U. S. A. cenzúrája, az író pedig Canadába menekült, nehogy letartóztatott kiadója sorsára jusson. A cenzorok nem a fennálló társadalmi rendet akarták megvédeni egy fiatal író izgatása ellen. A demokrácia hazájában bárki szabadon kritizálhatja a bíróság működését, még akkor is, ha az két ártatlan olaszt ítélt halálra; jóllehet hét évi szakadatlan erőfeszítés után sem talált bizonyítékokat ellenük. A regény «szabadszájú szexualitása» sértette a cenzorok puritán erkölcsiségét, nem pedig a Sacco-Vanzetti-ügy bolygatása. A két olaszról egyébként kevés szó esik Nathan Asch művében. Propagatív hatásában mégis felülmúlja Upton Sinclair Boston című regényét, mely vaskos kötetben, részletesen tárgyalja e két szerencsétlen ember végzetes bűnpörét.

Valóságos trouvaille-szerű ötletre építette Asch a regényét, melynek címe, kitünő kétértelműséggel «Pay-day», a Fizetés, a Fizetség napja. 1927 augusztus 22-én fizetett meg az Egyesült Államok szigora a két olasznak állítólagos gyilkosságukért és ugyanezen a napon kapja kézhez Jim Cowan, mr. Simson ifjú hivatalnoka heti fizetését, mely hat napi robot után lehetővé teszi számára, hogy kicsit kirúgjon a hámból. Jim semmivel sem jobb, semmivel sem rosszabb, mint a tucatemberek milliói. Tán az arcát éktelenítő pörsenések okozzák, hogy alacsonyrendűségi komplexuma valamivel jobban kifejlődött az átlagosnál és így érzékenyebb úgy saját hibái, mint a hétköznapok tülekedései okozta elkerülhetetlen kellemetlenségek iránt. Érzékenységének fontos szerepe van a regényben: bőséges alkalmat nyújt az írónak, hogy Duhamel, még inkább Joyce mintájára szédítő alapossággal leírja agyának asszociatív kavargásait. Egy átzüllött éjszaka gondolatai, mialatt Sacco és Vanzetti a villamosszékben befejezik életüket: ez az ötlet és ez a regény. Jim nem is tudja, mit követett el a két olasz. «Hogy az ördögbe jutott ezeknek eszükbe, hogy bombát hajigáljanak, amikor minden a legnagyobb rendben van a világon? Mi a fenét akarnak némelyek, hogy soha sincsenek megelégedve?» Jim nem sokat törődik avval, hogy ezen az éjszakán két embert kivégeznek, itt-ott a fülébe jut, vagy ujságcímek nyomán szemébe ötlik e két név, de sokkal fontosabb számára, hogy Annát tánc közben alaposan magához szorítsa, hogy elgondolkozzék azon, mi lesz, ha állását elveszti, vagy hogy azon törje a fejét, mi módon lehetne egy kis pénzhez jutni. Az olvasó azonban hamarosan rájön, miről van szó és izgalomtól remegve látja, mint borul a könyv lapjaira a két kivégzett borzalmas árnyéka, mialatt Jim és a Jimek millióinak uniformizált, bamba élete közönyösen zajlik tovább. És ha fel is ébred bennük valami felelősségérzetféle, semmi okuk, hogy az esetet szívükre vegyék. «Átkozottul komisz dolog, hogy megölték őket, ha ártatlanok voltak. De némelyek állítása szerint ők követték el a gyilkosságot. Végül is: egyre megy. Holnap iroda, megint színlelnie kell, hogy mr. Simsont nagy férfiúnak tartja és ugyanezt kéne tennie akkor is, ha szabadonbocsájtják a két olaszt.»

Borotvaélen suhan Jim átmulatott éjszakájának meséje. Egy elvétett szó kiabáló célzattal és vége minden szuggesztivitásnak. (Csodálatos, mennyire nem ismerik a szocialista írók, még egy Upton Sinclair sem, a valódi propaganda-írások hatásának eszközeit!) De ez a szó nem hangzik el soha. Csak a regény vége felé, ahol a gondosan keresztülvitt crescendo szinte megköveteli a zenekar fortissimoját és az olvasó alig várja már, hogy feszült izgalmát szavakba öntse, ott ád hangot az író izzó elkeseredésének, kitörését szervesen beleágyazva a regény konstrukciójába. Odáig, kíváló ökonómiával csak ott ejti ki Sacco-Vanzetti nevét, ahol éppen szükség van az olvasó emlékeztetésére, hogy Jim életének és a mozgalmas éjszakának aprólékos leírása mögött egy sokkal tragikusabb esemény árnya rémlik. És szükség van erre az emlékeztetésre. Amint a psychomontage bravúros alkalmazásával, zűrzavaros gondolatkavargások révén, melyek nyomon követik a nem kevésbé zűrzavaros mulatozás eseményeit, lépésről-lépésre kitárul Jim figurája és gondolatfoszlányainak prizmáján vagy léha beszélgetéseken keresztül a mellékalakok éles szilhuettje, az az olvasó érdeklődését a legteljesebb mértékben magára vonja. Pedig a Babbitt óta nehéz feladat a Babbitteket újra megírni.

A newyorki éjszaka atmoszférája elevenül, az amerikai kultúrát megvető amerikai írók kegyetlen torzítása és ostorozó gúnyja nélkül árad a regényből, az impassibilité hideg lírájának segítségével. Hogy mégis, az író szándéka szerint, utálkozást érzünk iránta, mutatja, hogy az irodalomban sokszor a kerülő utak a legegyenesebbek és vannak írók, sőt kitünő írók, akik akkor beszélnek a legvilágosabban, ha nem nevezik néven a gyereket. Asch stílusa cikornyamentes, szürke és szenvtelen, egyetlen hasonlat nem fordul elő a könyvben, a mellékalakokat többnyire dramatikus, szaggatott beszélgetésekkel jellemzi.

Ártatlan emberek millióit ölték meg a háború alatt, mit számít két ember halála? - kérdik a regényben. Két emberrel kevesebb és egy igazságtalansággal több, mit számít mindez? Mélységes, rezignált pesszimizmussal nézi az ifju Nathan Asch a világot és el tudja hitetni, hogy igaza van.