Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Komlós Aladár: A NAGYMOSODA
Gelléri Andor Endre regénye - Pantheon

«A nagymosodá»-t egy huszonhároméves fiatalember írta. Huszonhároméves fiatalemberek csináltak már nagyszerű zenét, lírát, filozófiát és matematikát, de elsőrangú regényt nem igen írtak még. Gelléri sem. «A nagymosodá»-ban érdekes regények témája van megpendítve, de egyik sincs benne végigjátszva. Kezdetben az ősi Lucifer-témát ígéri: az ördögi Taube, egy romlott, spleenes, vénülő zsidó alakjában, aki egy telivér ifjú elrontásával akarja éleszteni lohadó életkedvét. De erről az ígéretéről Gelléri azonnal teljesen megfeledkezik s helyette a regény utolsó harmadában az jut eszébe, hogy a gazdag, romlott nagymosoda-tulajdonos megőrül a maga sívár romlottságától s bomló lelkéből kihasad a feltétlen testi-lelki tisztaság vágya. Túlságosan optimista feltevés s nincs előkészítve. Legvégül aztán a nagymosoda tulajdonosa, egyre jobban szenvedvén mocskainak tudatától, egy hajnalon berohan a műhelybe. Hogy szennyétől megtisztuljon, bemászik a nagy mosógépbe s belefullad. Az olvasó csak most találja ki az író tervét. Taube úr ugyanoda jut, ahová a szennyes ruhák. Az embereknek is szükségük volna nagymosodára. Itt, a könyv utolsó lapján, a Főnix-tisztítóintézetnek, azt hiszem, hatalmas jelképpé kellene nőnie. Sajnos, ez nem történik meg. Három szép ötlet, de mind ötlet maradt. Az íróból hiányzott a szívós önfegyelem, amely végigvitelükhöz kellett volna.

S mégis: rég jelent meg magyar regény, amely annyit ígért volna, mint «A nagymosoda». Négy-öt éve az egykori «Pandorá»-ban tünt fel Gelléri egy pompás novellájával: a «Szabadulás»-sal. Tizenkilenc éves volt, mikor írta. Azóta minden írását olvasom. Egy őrült kamasz képzelődései s gyógyulása voltak megjelenítve e novellában, valami rendkívüli s szinte erotikus ömlésű lírával. Ösztönös írnitudása, mondatainak néha meglepő érzéki varázsa már akkor is megvesztegetett. Azóta Gelléri látszólag kilépett az álmok közül s elkezdte figyelni az emberek életét. De ez csak látszat. Alakjai ma sem megfigyelésekből, hanem álmokból születnek. S jellemző, hogy csupa álmodót álmodik. Minden számottevő írónak egyik legfőbb ismertetőjele, hogy új oldalát fedezi fel a világnak. Gellérinél is - úgy érzem - az embernek sajátos elképzelése van bontakozóban. Fiatal íróink regényei - talán az egy Pap Károlyéit kivéve - többnyire a törtetés tragikomédiáit ábrázolják. Hőseik a polgári társadalom emberei, s annyira a társadaloméi, hogy több-kevesebb nemiségen és kapzsiságon kívül alig is van bennök egyéb, mint hiúság. Gelléri alakjai nem civilizált emberek, részben kevesebbek, részben többek annál, mint amit a civilizáció megkövetel; van bennök állati és van bennök isteni. Magános emberek; még azokon a hősein is, akiket egészen földhöztapadt, anyagias teremtéseknek akar feltüntetni, ott-csillog valami álom foszlánya, mint egy ökörnyál, amit nem tudtak még lefújni a ruhájukról. Ma a bontonhoz látszik tartozni, hogy a fiatal regényíró blazírt kiábrándultsággal tekintsen alakjaira. Gellérinek ily fölény nem ambíciója. Ő komolyan veszi figuráit, hisz bennök s majd mindegyikben felfedez valami gyengédséget és tisztaságot. A lélek szélesebb területén dolgozik, mint társai, merészen mindenütt neki is lát az ásásnak, hol itt, hol ott, csak, sajnos, hamar abbahagyja az ásást. Nem mélyed el, embereit époly könnyen elejti, mint témáit, nincs elég tapasztalata és önmegfigyelése, hogy a megálmodott jellemeknek hátteret adhasson. Majd mindig erősen képszerű hatást tesz, de ritkán jut a felszín alá. Legjobban sikerült alakja persze bolond: Tir, a forradalmár fűtő, ez az angyali őrült, aki kínai tábornoknak képzeli magát s akivel egyszer megtörténik a mese: az ajtónélküli pincébe, ahol tanyázik, egy téli éjjel kitesznek egy ligeti szinésznőt s ez veletölti az éjszakát. Ezt a bájos bolondot nem írhatta volna meg más, ezért Gellérinek kellett megszületni. Fiatal írók első regénye rendszerint oly hasonló egymáshoz, hogy az első regény csaknem külön műfajnak tekinthető. Többnyire erősen privát érdekű művek ezek, inkább vallomások, mint szabadon alakított kompozíciók. «A nagymosoda» kivétel. Gelléri máris merész és nagy íveket tervel, csak még nem építi ki terveit. Reméljük, hogy a sorsnak több türelme lesz hozzá, mint egyelőre neki van a teremtményeihez: meg fog engedtetni neki, hogy összes lehetőségeit kibontsa.