Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 9. szám · / · NAGY ENDRE: TALÁLKOZÁSOM JÓBBAL

NAGY ENDRE: TALÁLKOZÁSOM JÓBBAL
III.

Áldott kultúra, áldott üveghasáb, amely a színeket, ízeket, hangokat, illatokat árnyalatokra hasogatja és megsokszorozza az érzékek gyönyörlehetőségeit. Én a vakarózásban jutottam el a kultúra árnyalatos finomságaihoz. Elődöm, Jób, még barbár volt. Ő még primitív, ősi viszketegségét egy darab cseréppel lereagálta. Mint az ős dalos, akinek nótájához elég az egyhúrú doromb.

Az én huszadik-századbéli idegzetemen finom vibrációkba szakadozik ez az egyrétű viszketeg. Van halk, éles, szakgatott sajgásam, amely mint a prim-hegedűk távoli sztakkatója az élet mélyhangú, komoly melódiája fölött csillámlik. Legköznapibb, leggépiesebb tevékenységeimben is ott lüktet ez, mint egy mennyei láz; egy ezüst fonál durva darócba szőve. Van viszketésem, amely csak belecsippent egyet az idegembe és mint a hárfa hangja végigszalad rajtam. Egy picike pont, amelyből sugarasan szaladnak szét a bizsergések; ha körmöm hegyével megvakargatom, testem legtávolibb pontjaira is elviszik a kéjes elégültséget. Van viszketésem, amely mint a játékos kobold bujkál bennem. Fogócskát játszik velem, ha feléje kapok, másfelé szalad; végre is két karom fáradtan lelankadva adja föl a játékot és ő valami dúc mögé bújva gúnyosan kikacag. És van viszketésem, amely olyan, mint a társtalan hím-oroszlán bődülése; parancs-szavát legmélyebb álmomban is meg kell hallanom; ennek nem lehet ellenállni, görcsösen begörbült ujjaimmal marcangolom a sebem új gyönyörért ásva és mindig új kínokat találva; a grande passion-ok komor tragikuma ez, amely a vágyakat a kielégüléstől egyre messzebbre korbácsolja. A vakarózásnak eszeveszett bacchanáliája ez, amelyben vonagló tüzes kínok ölelgetnek.

És ha ez mind egyszerre szólal meg, az aztán a szimfónia! Valamennyi idegszálam egy-egy hangszer, amely mind egyszerre vinnyog, sikít, bömböl, dünnyög és e mindent elnyelő kavargásban halántékom közömbösen lükteti az élet egykedvű ütemét.