Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET
Így jött létre jóval szerényebb méretek között, hevenyészve és úgy látszik kissé kedvetlenül is, nem a legteljesebb erőfeszítéssel ez a kiállítás, mely nem is az összes Szinyeisták mai munkásságát mutatja be. Pedig éppen most, midőn alulról és felülről éppen elég alantas becsmérlés érte Szinyeiéket, nem ártott volna egy közös tárlaton legalább is olyan buzgóságot tanusítaniok, mint az egyéni gyüjteményes kiállításokon.
A Szinyei-társaság Szinyei baráti környezetéből indult ki. A millenniumot követő években a Majális festője köré sereglettek a magyar képzőművészet mindama legtehetségesebbjei, akik a történelmi festészet és atelier-realizmusára következett új magyar pikturát megalkották. Nagy barátjuk és mesterük halála után egyesületbe tömörültek, hogy eredményesebben működhessenek. Az egyesülésre több okból is szükség volt. Leginkább, mert a Képzőművészeti Társulatba tömörült tehetségtelen epigonok maradi tömegével szemben védeni kellett művészeti törekvéseiket, másrészt a közönséget meg akarták hódítani és különösen mert támogatni akarták a festői fiatalságot, melynek minden szabadabb megmozdulása bűn volt az ostoba tömeg, az irígy műcsarnoki sablónfestők és a bürokratikus művészetpolitika szemében.
Az elmúlt tíz esztendő alatt a Szinyei-társaság a fiatalok részére hat kiállítást rendezett, ahol száznegyvennégy ifjú művészt háromszáznegyvennégy díjban részesített. Azzal is nem csekély érdemeket szerzett, hogy londoni és brüsszeli kiállításaival sikerült a külföld elismerését kivívnia a mai jó magyar művészet iránt, amelyet minősíthetetetlen felelőtlenséggel összeprotezsált, legtöbbnyire hivatalos támogatással lejátszódó és a legüresebb akadémikusokat előtérbetoló kiállítások már többé-kevésbé kompromittáltak.
Nagy hatással volt a társaság a magyar társadalomra is. Gazdag vagy jómódú művészetpártolóknak egész csapata alakult ki körülötte, amely díjak adományozásával és vásárlásaival nagy mértékben hozzájárult művészetünk felszabadulásához. Létrehozta a társaság a legszebb magyar művészeti folyóiratot, a
Minden irodalmi és művészeti testületnek végzetes sorsa szokott lenni a megöregedés, de a társaság vezetőiben nem élt az akadémikusok irígysége, akik rendszerint csak utánzóikról hajlandók némi tehetséget feltételezni. Sőt nagyon gondosan védekezett az epigonkodás ellen, vigyázott, hogy el ne öregedjék, amidőn tagjai sorába egymásután vette fel a magyar képzőművészeti élet új formákat teremtő olyan művészeit, akikben erős alkotótehetség nyilvánult meg: Szőnyi Istvánt, Aba Novák Vilmost, Bernáth Aurélt, Egry Józsefet.
De a tehetségnek az a szigorú szelekciója, melyet egy évtized alatt gyakorolt, meglehetős ellenérzést keltett a művészpályán élő irígy tehetségtelenek körében, akiket a társaság nagy sikerei elkeserítettek. Úton-útfélen megpróbálták, hogy a legkülönbözőbb divatos jelszavakkal: kereszténység, magyarság, hazafiság stb. támadni a társaság működését. Nem sok sikerrel azok előtt, akik tisztában voltak haragjuknak részben gazdasági, részben elmaradottsági okaival: az új nemzedék írta magyar művészettörténetek teljes igazságot szolgáltatnak a társaság kiváló tagjainak.
Most, amidőn tízesztendős eredményes munkássága után elismeréssel és hálásan üdvözöljük a társaságot, amely a magyar képzőművészetben a Nyugat irodalmi törekvéseihez hasonló szerepet töltött be, hadd szolgáljunk néki egy tanáccsal is: a fiatal magyar tehetségek előtt még az eddiginél nagyobb mértékben tárja fel kapuit és művészeti politikájában minden irányban és mindenkivel szemben maradjon tetterős és következetes, mert irányító szerepét csak így őrízheti meg.
*