Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Illés Endre: VÉRTORONY
Tabéry Géza kétkötetes regénye - Athenaeum

Ami ebben a regényben megfog, ami bátor lendület van benne, ami szép, erőteljes s monumentális: az a nyers célkitűzés. A formátlan anyag. A gondolat.

Megírni a magyar reneszánsz történetét.

Megírni: az áltörténelmiség romantikus kendőzései nélkül. Megírni, vagy még inkább megmarkolni, felkapni, törvénykönyvekből, levelekből, okiratokból, földből, kőből gyökerestül kiszakítani, s az egészet megmutatni, egy hatalmas lélekzetben mindent elmondani: ez volt, ilyen volt.

Milyen is volt hát?

Ó, vadabb, véresebb, kegyetlenebb s barbárabb, mint az olasz. S meddőbb, eredménytelenebb is mindenekfelett. Ott lenn, délen: a pápai állam, a városi köztársaságok, a kis hercegségek vagdalkozásai, családi viszályai, háborúi. A pogány kereszténység, a morál gátszakadása, tőrök hegyén a méreg. De gazdagság, de művészet, de nagy akarások, de nagy alkotások. S a nagy alkotások mögött óriás-emberek. S az egész: bűnben, művészetben, erőben s eredményekben - az egész mégis évszázadokra szóló monumentum.

S a magyar reneszánsz?

Mátyás közeli emléke, mint egy lefelé fordított s porba fojtott, füstölgő fáklya. Keserű füst. Beszögezett ablakok. Állott levegő. Lenn raffinált pogányság, itt zabolátlan tivornya. Ami odaát tiszta művészet, annak itt még a talaja sincs meg. Részekre szakítottságában is: az Alpokon túl boldog, gazdagodó, gyarapodó ország. S egy másik ország, egy másik világ a Duna mellett. Boldogtalan és szertehulló. Ami erő van itt, nem kifelé sújt, de önmagát töri és repeszti. Ott lenn az emberi alkotás óriási arányai. Itt az emberi sors óriási igazságtalanságai; Mohács előtt, 1514 körül. Mindenen az évszázados halál közeledő, feketülő árnyéka. Mindenen, mindenen.

Ez a magyar reneszánsz.

S Tabéry regénye is ennyi. Nem kevesebb. Elgondolásában.

De megvalósulásában - sokkal, sokkal kevesebb. S más is. Félrecsúszottabb. Szétesőbb. Erőtlenebb. S még sujtásos is. Az elgondolás és megvalósítás erős kétfélesége mutatja, mennyire nem ismeri saját erejét Tabéry. Nagy dolgokat meglátni, nagy feladatokra vállalkozni, - már ehhez is kétségtelenül kvalitás kell. S Tabéry Géza kvalitásos író. De a nagy dolgokat meg is valósítani: ehhez azután a nagy feladatokhoz méltó erő kell.

Kár lenne, ha Tabéry marasztaló megállapításként mindezt magára venné. A marasztaló megállapítások egyenesebben s inkább regényére vonatkoznak. Tabéry olyan írói egyéniség, aki elsővonalbelit, talán egészen hibátlant is tud bizonyosan alkotni, - a maga erejének felismerésével, önnön határain belül. Ez a regénye azonban gyenge.

S ennek a regénynek az a gyengéje, hogy végesvégig, majd minden részletében alatta marad annak a nívónak, amit a saját mondanivalójának igényessége támaszt. Korrigálhatatlan hiba.

Részletekbe bocsátkozni szinte lehetetlen, mert ez a kísérlet elmerüléssel fenyegetne az óriási anyagban. De meddő munka is. Mert a végső tanulság mindenütt csak az: itt valamivel kevesebb van valamiből, ott már valamivel több, mint ahogyan éppen kéne lennie, hogy tökéletes, vagy legalább is jó írás legyen, ami így, jelenlegi kidolgozásában, nem az.

Az olasz reneszánsz megírása például olyan, mint amikor valaki különösen nagy, csillogó és szép szappanbuborékokat akar fújni. De nincs szappanos leve. Szappanos lé helyett hát megolvasztott ólomba dugja a szalmaszálat. Nehéz, súlyos, színtelen s üres ólomgolyóbisokká válik mindaz, aminek lebegőnek, könnyűnek s színesnek kéne lennie.

A magyar rész, a főszereplő Fugger lány, a Drágffyak, a Thurzók, a magyar kiskirályok s az irtózatos nyomorúságban fetrengő magyar jobbágytömegek megelevenítése meg a reformáció és ellenreformáció hitvitázó munkáinak és prédikációinak nívóján áll. Tele van elfogultsággal, bizonyos korlátokkal, egyszempontúsággal. S főként gyűlölettel, tajtékos, vad, keserű gyűlölettel. Jelentéktelen és mellékes körülmény, hogy a Vértoronyban Tabéry a katolicizmus rovására elfogult. Lehetne fordítva is. A regényt ez alig érintené. Ez az elfogultság elősegítője azonban valami sujtásos sallangnak, - ments isten, hogy a többet emlegetett, mint érzékelt erdélyi szellemnek lenne ez valamilyen lecsapódása, - amit Tabéry díszül a regényére aggat. Ez a sujtásos dísz már-már az áltörténelmiség üres ragyogásával, a rossz történelmi regények hangzatos üstdob szólamával s az olcsó frázisok csillogó flittereivel rokon. A Vértorony legkirívóbb gyengéje.