Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 23. szám · / · FIGYELŐ · / · Fordítások

Laziczius Gyula: A NAGY ÉHSÉG
Johan Bojer regénye - Athenaeum

Nyugtalanító és mégis nagyon megnyugtató könyv. Nyugtalanító a meséje: egy mélyről indult emberi életet kell követnünk benne, merészen meredek emelkedőkön át a még mélyebb zuhanásig. Ahogy a törvénytelen kis norvég fiúból - igaz, még északi mértékkel mérve is bámulatos energiájú emberpéldányról van szó - szinte máról-holnapra vagyonokat kereső, nagy feladatokat oldó, keresett mérnök lesz, hogy aztán falusi kovácsként fejezze be életét, ez tipikusan romantikus mesevezetés, pedig a könyvtől semmi sem áll távolabb, mint az olcsó romantika. Bojert ezek az éles cselekményfordulók nem érdeklik. Nem használja ki a felküzködés - regényben - olcsó diadalát, és a meredek zuhanásból sem csihol ki szomorúan kongó effektusokat. Őt csak az ember érdekli, akinek attitudeje az élettel szemben a legmélyebb pontos is ugyanaz, mint a legmagasabbon: szüntelen tapogatódzás valami belső támpont után. Eleinte a tudás ígéri ezt a támpontot, majd az alkotás nagyszerű illuziója, mely úrrá tesz a meghúnyászkodó anyag felett, de mindez csak ideig-óráig tart. A tudás megtorpan, az anyag fellázad, és a belső összeomlás veti előre árnyékát. A lelki felboruláshoz még a külső csapások egész sora is járul, s mikor már azt hinnők, betelt a pohár, már nem lehet mélyebbre zuhanni, megkerül a keresett és vágyott támpont: az emberségnek büszke tudata. «A vak sors megtépázhat és kifoszthat bennünket, azért mégis mindig marad valamink, amit sem az égben, sem a földön nem zúzhatnak össze. Testünk meghal, s szellemünk kialszik, de valahogy folyton ragyog bennünk az örökkévalóság szikrája, hogy fényt és harmóniát gyüjtsön a világnak és az Istennek.»

Az első igazán ethikus cselekedetből születik meg ez a büszke emberi öntudat, és ez az, ami megnyugtató. A legyőzött ember önmagát is lebírja, s ezzel fölébe kerekedik mindennek, anyagnak, sorsnak, életnek. Megindul Isten felé, vagy, ahogy Bojer mondja, Istent teremteni.

Ha ezzel a végakkorddal a fülünkben nézünk vissza a mese kanyargó vonalára, egész különös ritmust vehetünk észre, két mélyponttal és két csúccsal. Az első mélypont Per gyermekkora, az első csúcspont pedig a sikerekben gazdag alkotási periódus. Ez a regény első fele, itt a külsőségek dominálnak. A második részben befelé fordul a regény. Lelki összeroppanás jelenti itt a mélységet, a csúcsot pedig az az Istent teremtő emberi öntudat, amely egyúttal legmagasabb pontja is a regénynek. Így nézve, a látszólagos romantika a belső forma virtuóz ritmikájában oldódik fel. Ez hoz a nem nagy lélegzetű könyvbe drámai lüktetést, ez az, ami legjobban lebilincseli az olvasót.

A fordítás Hajdu Henrik munkája. Hajdu egyike azon keveseknek, akiknek - hogy úgy mondjam - van szíve a fordításhoz. Munkájának minden során érezni, hogy a szavak gondos válogatás és mérlegelés után kerültek papírra. Hajdu szókincse gazdag, sokrétű, s alig egy-két helyen érzünk csak árnyalati zökkenőket, de ezek seholsem zavaróak.