Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 23. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Tudomány és kritika

Illyés Gyula: A ROKOKÓ ÍZLÉS A MAGYAR IRODALOMBAN
Harsányi István könyve

A renaissance a nyugodt, életerős, harmóniára törekvő világszemlélet művészete. A barokk az ég és a föld javai és csábításai között ingadozó emberé. A rokokó a világgal tökéletesen megelégedett emberé, aki a földet akarja oly vidámmá, széppé, díszessé tenni, mint aminő dédapjának fantáziájában a menyország volt. A művészetek fejlődésének ezeket a klasszikusan kongó definícióit mindenki ismeri. Harsányi István készen kapta a nyugati rokokó ismérveit és azok útmutatása szerint kikereste a magyar irodalomból azokat a jelenségeket, melyek e teóriákat igazolják. Nem vizsgálta azt, hogy ezek a stereotip meghatározások megfelelnek-e és mennyiben felelnek meg a valóságnak. Elfogadta, minden kritika nélkül, a különféle német esztéták álláspontjait és így, idegen szemmel nézve egy korszak sajátos magyar lelkületét, az esztétikai elmélyedés helyett egyszerű regisztrálást és, ha érdekes is, de idegen szempontokhoz igazodó kommentálást végzett.

Sorra vette a XVIII. század magyar szerzőit, keresvén, hogy melyik használ olyan képet, hasonlatot, fordulatot, amely a nyugati rokokó világszemléletére emlékeztet. Bőven talált ilyet, nemcsak a XVIII. században, de az előtt és az után is. A legbővebb anyagot kétségtelenül a XVIII. század utolsó évtizede nyujtotta, a magyar irodalomnak ez a valamennyi között tán leghősibb korszaka, amikor Kazinczy és társai egymással versenyezve a magyar irodalmat nyugat-európai és klasszikus nívóra emelték. A nyelv és a költői kifejezésformák pallérozásának heroikus időszaka volt ez, amely a fordítást csaknem ugyanannyira értékelte, mint az eredeti alkotást. Természetes tehát, hogy az idegen irodalmak divatja átplántálódott a magyarba is, azonban az akkori magyar lelkületen és nyelven átszűrődve, mondhatjuk, hogy teljesen egyéni színt és formát kapott. Rokokó volt ez? Tán kiindulásában volt valami a rokokóból, de mennyire elkanyarodott attól minden igazán költői tehetségű költői művében! Csokonai feltétlenül mutat rokokó vonást, de mutat annyi klasszikust is. A próba- vagy tanulásképp fölvett modorok mögött markánsan látható a XVIII. századi sajátosan magyar költő. ugyanez áll Fazekasra és a többire is.

Harsányi könyvétől azt vártuk volna, hogy a külföldi és a magyar szellemiségnek, vagyis a forma és a mondanivalónak ezt az érdekes keveredését mutatja meg, azt a különös magyar irodalmi áramlatot, melyet a nyugati rokokó nálunk is kiváltott. Úgy hisszük, hogy Harsányit szaktudása, esztétikai érzéke és írókészsége képessé tette volna ennek a munkának elvégzésére. Könyvének legérdekesebb, a belső lényeget érintő fejezeteit vázlatokban kapja az olvasó. Magát ezt az egész könyvet is vázlatnak, anyaggyüjtésnek tekinthetjük, már így is igen értékes jegyzetfüzetnek, amely alapja lehet egy később, nagyobb önállósággal és elmélyedéssel megírandó műnek. Ismétlem, a magyar irodalom egyik leghősibb korszakát dolgozhatná föl ez a jövendő mű, amelynek hiányát irodalmunk fájdalmasan érzi.