Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 16. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Vers

Fenyő László: KÓRUS SZOPRÁNBAN
Várnai Zseni versei

A «Kórus szopránban» Várnai Zseninek - gondolom - hatodik verseskönyve és közel két évtizedes költői pályájának újabb dokumentuma, ha nem is újabb állomása.

Várnai Zseni népszerű költő. Olvasótábora van - már honi körülményeinknek és a vers általános népszerűtlenségéhez viszonyítva. Nem élek az alkalommal, hogy e futó bírálatban felvessem és megtárgyaljam a népszerűséget mint bizalmi-kérdést. Egy bizonyos: aki ma - élő - versei révén népszerű, azzal szemben jogos az elvi bizalmatlanság: nem fenékig költészet, amivel ezt a társadalmi sikerét kivívta. Tovább megyek. Halott és legnagyobb költőink közül nem egyre érvényesíthető ez az olyan értelemben, hogy népszerűségüket nem feltétlenül annak köszönhetik, ami költészetükben a legmagasabbrendű. Ady, mint példa erre, szinte közismert. De a «Tündérálom» is aligha vetekedhet a «Befordultam a konyhára...» közkeletűségével és ha a «Szózat»-tól eltekintünk, az «Előszó»-t s a «Gondolatok a könyvtárban» sorait ismerik-e tizedrész annyian, mint teszem a «Fóti dal»-t?

Várnai Zseni egy sereg régi versében a gyermekéért nemcsak érző, de küzdő, a szociális jövőért küzdő anya alakját állította elénk. Ez új volt. Elsősorban témakörnek, de lírai hangnak is. Ez elvitathatatlan érdeme és javára szól, hogy kevésbé művészi vers-megnyilatkozásai mellett az anya-versek is mindenbizonnyal hozzámunkáltak népszerűsége kialakításához.

Új könyve meglepetésekkel nem szolgál. Fejlődést, gazdagodást nem mutat, de nem is csappantak meg benne azok a költői jótulajdonságok, amelyeket, néhány meggyőző versen át, régebbi köteteiben is feltalálhattunk.

Könyve két részre oszlik: versekre és ú. n. szavalókórusokra, de valamennyit belengi a költői elhivatottság érzése, mint valami könnyű mámor, jelezve a különbséget: előző nemzedék költője ez a nő, szemben a mai bonyolultabb lelkiségű, hittelen és neuraszthéniás női versírókkal. (Érdekes: férfi-költőinknél megfordítva van; hittelen és neuraszthéniás - egy-két kivétellel - az egész megelőző nemzedék, míg fiataljaink néhányánál kezd hangrakapni valami új hitféle.)

Magosan legjobbak akárcsak előző köteteiben, várnai Zseninek azok a versei, amelyekben anyai érzése szólal meg:

tizenhároméves,
szívemről leérett,
jaj, el kellett engednem
a kezét.

(Egy kisfiú megy át az útvonalon) vagy a «Fölibém szárnyasodj» s talán legsikerültebb a «Röntgen»: az anya résztvesz a néma drámában: mint világítják át a kislánya mellkasát, mint látja «a vékonyka bordákat sötétleni és a tüdő két szárnyát, amint piheg és lélegzik gyengén»... és a szívét:

...mint egy picinyke harang,
úgy lengett a bordák falai közt lebegve,
láttam a leánykám szívét,
láttam a kis szívét dobogni,
amint tágult és húzódott ijedten, megremegve.

És felsír a Végtelenhez:

- Gyógyuljon meg a gyermek!

De legjobb képeit akkor is a gyermekről veszi, ha nem a gyermekről ír:

Künn a konok, hosszú eső
veri a szomorú várost
s mint egy piszkos gyermekarcra,
mikor a könny rápereg,
szenny és nyomor elvegyülve
a zuhogó eső sodrán,
úgy mázolja be a várost,
mint a könny a gyermeket.

Ez a költő nem a finom válogatók közül való, akiknek jórészt lírai-anyaga önemésztésekben izzik el, míg valami papirra kerül; Várnaiban megvan a bátorság: rábízni magát önnön-lendületére, lírai sodrára, mely persze sokszor csak a retorika sodra. Verse olyan énekhang, amelynek nincsen tündöklő magassága vagy bársonyos contra c-je, de megbízható, egészséges középregisztere van, amely ritkán hagyja cserben.

Külön kell szólnom a kötet szavalókórusairól, amelyekről - «A kuli pár szem rizsen él» szerencsés találatától eltekintve - az az érzésünk, mintha a költő a műbe a szavalót és a pódiumot is belekalkulálta volna. Ez az impresszió hathat a műfaj dícséreteképen, de nem dícséretük maguknak a verseknek. Mert vannak olyan versek, amelyek elszavalva kevésbé hatnak, mintha otthon, ágyadban, csak a szemed bolyong a papiroson; de olyan költészet nincs, amely csak elszavalva költészet. - A «Vagyok őszi dallam», vagy az «Egyszerű-különös», Szép Ernőre emlékeztető lírai sóhajtása bizonnyal kevésbé deklamálható, mint a fentemlített műfaj «Jöjjetek építők!», «Március dörömböl», «A világ asszonyaihoz!» stb. nagyrészt felkiáltójeles alkalmi-poémái, de költészetnek viszont... pontosabban: csak az egyik költészet.