Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 16. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Vers · / · Illés Endre: BARTALIS JÁNOS
A szavak, a kép, a tárgyak: mindig ugyanezek. S nappal még: a virágok. S az erdők, a hegyek, a felhők. Nagyon sok a «csillag», mindig ez az «éjszaka» tér vissza, s a «virágok», az «erdők», a «hegyek» ismétlődnek. Szép, mint a tücsökcirpelés. De
Ugyanazoknak a dolgoknak a sziluettjét rajzolják fel mindig Bartalis versei. S ez a rajz alig-alig változik. De valamelyest mégis változik. S ezekből az ismétlődő, alig-alig változó, de kis részletekben
A Bartalis-versekben az a szál fonódik újra s újra, amely ezeket az örök és múlhatatlan dolgokat a mulandó emberi élettel köti össze. Érzései, mint a formája is, primitívek. Öröm. S fájdalom. Mindig öröm. S mindig fájdalom. Az öröm: virágtalan. A fájdalom: mély. Érzései s mondanivalója úgy ismétlődnek, de oly megunhatatlanok is, mint a mindennapi kenyér.
S érdemes ráfigyelni: annyira