Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 10. szám · / · SEBESI ERNŐ: ELŐITÉLET

SEBESI ERNŐ: ELŐITÉLET
2.

Tulajdonképpen nem is érte váratlanul Orrondi közlése. Mindig érezte, hogy Páczay zászlós nem tartozik a megbizhatók közé. Sőt, most már joggal gyávaságra is gondolt. Megsuhogtatta a nádpálcáját és egyszerre csak elébe mered Páczay vérszegény, de szerinte kihívó arca.

Geffert kapitány megállt egy pillanatra. Szégyelte magát e vízió miatt.

- Hát már ennyire vagyok? - kérdezte önmagát némán.

- Annyira, hogy meg tudnám verni?! - és elhárította magától ezt a feltevést.

Egy összekötő árok éppen a Páczay fedezékéhez invitálta. De nem tartott arra. Tovább igyekezett a saját dekkungja felé, ahol már várja a jó meleg kávé és a nagyon jó ropogós friss piritós. Már csak húsz lépésre volt a dekkungjától, mikor hirtelen megfordult.

Bekanyarodott a Páczay dekkungja felé.

Bekopogtatott.

Nem felelt senki.

Már ez is provokálás volt.

Megnézte a csuklóján az óráját. Háromnegyed nyolc elmult. Csak nem alszik még ilyenkor a zászlós úr? - sétált benne a csodálkozás.

Benn volt a fedezékben.

- Jóreggelt, Páczay - szólalt meg nyájasan, kedvesen.

Páczay még ágyban feküdt.

A hangra felült az ágyában, de a zavar, a váratlan látogatás mintegy ülőhelyzetében is hapták-állást parancsolt a zászlósra.

Roppant feszélyezettnek és kényelmetlennek érezte a szituációt.

- Ruht - mondta mosolyogva a kapitány.

- Parancsol, kapitány úr? - és begombolta a hálóingén az egyik

gombot.

Geffert kapitány leült az ágy szélére, de nyomban felpattant róla.

- Sag' nur Páczay, te mindig így alszol?

- Hogyan, kapitány úr?

- Így, levetkőzve.

- Igenis, kapitány úr. Most olyan csönd van, hogy mindenki ezt teszi.

- Mindenki? Glaubst Du das wirklich?

És most már a gúny bántó kis nyilait röpítette a zászlós idegesen rángatódzó arcába.

- Én például, schlaf auch nicht so.

Végigment párszor a dekkungban.

Páczay zászlós nem tudta megoldani a kellemetlen szituációt.

Dühöngött magában, hogy mért nem gondoskodott jó lakatról.

- Tetszik valamit parancsolni, kapitány úr - kérdezte bátortalanul csengő hangján.

Geffert kapitány mintha nem is hallotta volna a zászlós kérdését, szúrós szemmel roppant szigorúan nézett a zászlósra:

- Nem gondolja zászlós úr, hogy ez kissé... hogy is mondjam, kissé... sonderbar?...

A zászlós nem felelt.

- Kissé nagyon is... wie sagt man das nur sonderbar? Igen, igen, furcsa. Ez a kényelem. Ez a civilgusztus. Hálóingben. Sonderbar.

Fel és alá járkált. Páczay zászlós még mindig azt hitte, hogy tréfál a kapitány.

- Hatvan lépésre vom Feinde levetkőzöl aludni!

Csönd, várakozó idegesitő csönd lapult közéjük. Geffert kapitány leült.

- De én nem is ezért jöttem. Wissen Sie Páczay, dieser Orrondi...

- Igenis, Orrondi, - ismételte Páczay és a magázás dacára, akaratlanul is felderült az arca.

- Biztosan valami humoros jön most - repült át a zászlós agyán.

Mert Orrondi olyan mulatságos figura volt, hogy vele kapcsolatban úgysem adódhat elő semmi komoly szigorú vagy kellemetlen dolog.

- Wissen Sie Páczay, dieser Orrondi azt mondta nekem, hogy az éccaka nem volt vele Aufführer.

Páczay csak most törülte ki az álmot a szeméből.

- Aufführer? - kérdezte élénken.

- Igen, Aufführer.

- Warum warst Du nicht draussen? - jött hirtelen a kérdés.

Páczaynak megremegett az ajka.

Határozottan érezte, hogy az ilyen kérdésnél még akkor se lehet igaza az embernek, ha áll, hát még így, ha fekve vagy ülve, teljesen ki van szolgáltatva annak, aki kérdez, pláne így kérdez.

- Die übrigen - azok se mennek - most olyan nyugalom van úgyis. - Ha majd komolyra fordul, akkor igen - szaladt ki a száján, gyerekesen, felelőtlenkedve, de mikor kimondta, már meg is bánta.

- Á, die übrigen? Szóval, nemcsak Ön? A többiek is?

Geffert kapitány megfogta a kilincset.

- Hát tudja meg zászlós úr, hogy ez egy közönséges...

Mondani akart még valamit. Valami súlyosat, de lépések közeledtek.

A puccer jött be. Hozta a kávét és a ropogós piritóst.

A kapitányt feszélyezte a puccer váratlan jelenléte.

Most újból a gúny grimásza ült a szája köré.

- Also Herr Páczay, wie gesagt, das ist mehr wie sonderbar, das ist...

Megint szünetet tartott.

Arra gondolt, hogy a puccer már érti a német nyelvet és elharapta azt a szót, amely félreérthetetlenül és fenygetően lógott a fejük fölött.

- Még beszélünk róla, Páczay úr - és ezzel kint is volt a kapitány.

- Respekt Herr Hauptmann - jött kissé elkésve és rekedten a zászlós torkán.

A puccer is észrevette a feszültséget.

- Jó kedve van megint a kapitány urnak - mondta a legény, inkább maga elé, kissé vigasznak is szánva.

Most előszedte a zsebéből a postát.

A zászlós oda se nyult a postáért. Máskor mohón kapott a levelek után.

- Valami történt - gondolta magában a legény.

Páczay zászlós kiugrott az ágyból. Gyorsan felöltözködött. Nem ízlett a kávéja. A piritósra rá se nézett.

- Gyávának tart engem?! - gondolta Páczay és ökölbe szorult a keze. Égett az arca. Szédülést érzett hirtelen.

Visszafeküdt az ágyba. Most már ruhástul.

- A végén már nem is tegezett - emlékezett benne a szégyen. A megalázás. Ilyen komiszul még egy napja se kezdődött itt a fronton. Megnézte az egyik levelet. Elolvasta a címzést: Nagyságos Páczay László tartalékos zászlós úrnak, Feldpost 107.

Tisztán érezte, hogy Geffert kapitány szemében ő nemcsak mint zászlós tartalékos, nemcsak mint katona az, de mint ember, mint jellem is csak «tartalékos»...