Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 3. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

Barta János: A FILOZÓFIA NAGY RENDSZEREI
Nagy József könyve - A Magyar Szemle Kincsestára

A bölcselet története, bármily bőven foglalkoztunk is vele valaha, idővel néhány nagy gondolkodónak s néhány nagy mozgalomnak szinte vázlatos képévé egyszerűsödik bennünk. A filozófiának ezt a leszűrt lényegét adja Nagy József kis füzete, - azt, amit belőle egész életünkre érdemes megtartani. Elsősorban tehát a beavatottaknak szól, akik az alapfogalmakkal már tisztában vannak s a részletekben is tájékozottak valamennyire. Amellett igyekszik azonban a laikusokkal is számolni s amennyiben filozófia könnyűvé tehető, megkönnyíti azoknak is, akik most akarnak vele megismerkedni. Ezért válogatja meg nagyon az anyagot (névmutatója mindössze 29 nevet sorol fel, de a szöveg ezek felét is csak éppen megemlíti); amit meghagy, azt is egyszerü, könnyed, helyenként megfelelően szemléletes stílusban mondja el. Nagy bölcselők rendszerének képébe odavegyít egykét egyéni, emberi vonást, amelyekhez könnyűszerrel tapadhat az olvasó figyelme (Descartesnak a geometriából fakadó elbízottsága, Aristoteles vallásosságának spekulatív hidegsége stb.). Legszebbet ad mégis korrajzi áttekintéseiben. A XIX. század kantiánus idealizmusa láthatólag közel esik szívéhez, azért ír róla oly világosan és meggyőzően; de ugyanígy közel tudja hozni néhány szóval azt a folyamatot, amikor az eleinte idegenkedő kereszténységből kisarjad a filozófia.

Kár, hogy a túlságos szakszerűséget nem hagyta el mindenütt. Azokon a helyeken, ahol nem újraír, hanem saját nagyobb munkáját kivonatolja, megmaradt bővebb kifejtés nélkül több a nagyközönség számára homályosabb fogalom (Dascartes titkos minőségei). Ugyancsak emiatt zsúfolt és túl szakszerű a Kantról szóló rész; más helyütt meg elmosódottabb. Szent Tamás, Leibniz tárgyalása pl. nem ér föl Platon vagy Aristoteles világos, kerek portréjával.

A könyvecske alapmeggyőződése határozottan idealisztikus, ez azonban alig teszi elfogulttá, egy rendszerhez kötötté. Szerzője elég fogékony a filozófia történetében a változóval szemben; meg tudja éreztetni a sorok közt éppen ennek a változásnak, a bölcseleti rendszerek elmúlásának legfőbb okát: az emberi elme folyton megújuló erőfeszítését hogy a világgal és önmagával megbirkózzék.