Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 1. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Schöpflin Aladár: ÉSZAKI FÉNY
Herczeg Ferenc új regénye

Általános, az egész országra kiterjedő pánik, amely elől régi és új eszmék mámorába és törékeny reménykedések szalmaszálába kapaszkodtak a tömegek, szörnyű idegölő zűrzavar, amely nem engedett egyetlen pillantást a jövőbe, az állam katasztrofális felbomlásával kapcsolatban az összes eddig szilárdnak hitt nemzeti és társadalmi erők felbomlása, mindennek bizonytalanná válása közben új meg új ideológiák ködképeinek gomolygása, régi nagyságok hirtelen lebukása, új nagyságok pillanatnyi kibukkanása a sötétből és szégyenteljes visszabukása a sötétbe, egy ország, amellyel megtörténik, aminek megtörténését lakói elképzelhetetlennek tartották és amely elveszti tájékozását a világban, - ez volt a magyar forradalom. Nagyszerű anyag a regényíró számára. Megmutatja mintegy nagyítóüveg alatt az egész nép politikai, társadalmi, műveltségi, erkölcsi helyzetét, alakok, szituációk, tendenciák egész tömegét veti az író tollára: a tragikustól a bohózatosig az egész nagy skála lejátszására ad módot. Szatírikusnak, akár forradalmi, akár ellenforradalmi felfogású, példátlanul hálás anyag.

Herczeg Ferenc a szatírikus malíciájával nyúlt a forradalom témájához, de annak csak egy kis részletét ragadta ki. Új regénye rápermetezi ugyan a malícia maró savát a forradalmi idők jóformán mindenfajta szereplőire és embercsoportjaira, de mégse a forradalomról szól. A nagy zűrzavarból kiragad egyetlen típust, az «intellectuel» forradalmár típusát s ennek néhány variációját tűzi tollhegyre. Négyféle variációban mutatja be ezt a típust; a szellemes, de minden erkölcsi korlát nélküli, mindent, még a destrukciót is destruáló s mégis minden árral együtt úszó ujságíró, a konjunktúra-lovag katonatiszt, a személyi és hiúsági sérelem miatt korlátolt, fanatikus bolsevikivé fejlődő könyvtudós és a gyökér- és talajnélküli széplélek az a négylevelű lóhere, melyet Herczeg Ferenc megfigyelése a forradalom bozótjából kiemelt. Nem valami épületes figurák, nem is igen alkalmasak arra, hogy rajtuk szemléltetni lehessen a forradalom lényegét, csak arra jók, hogy az író malíciája játszhasson velük.

A regény középpontjába az író a széplélek-forradalmárt tette, Gál Sándort, a gazdag fiút, akinek minden intelligenciája, tanultsága és művészeteken nevelt szép lelke mellett sincs sehol gyökere, mert degenerált fajból származik, nincs igazi hite semmiben, nem tud akarni semmit, kívül áll minden emberi közösségen. Sohasem azt hiszi, amit akar, a forradalomba is belesodródik, nem mert forradalmár, hanem mert a háborúban vértelen pacifista és teoretikus demokrata volt s belekerült olyan emberek társaságába, akiket később a forradalom a szereplés felszínére vetett s ezek ragadták magukkal. Tulajdonképen nem csinál semmit az egész idő alatt, csak ődöng a forradalom tömkelegében, hányódik-vetődik önmagában és az emberek között, ostoba flirtbe keveredik egy hígvelejűen ravasz kokettel, csak a bolsevizmus alatt kerül bizonyos aktív szerepbe, mikor barátja, a fanatikus népbiztos rátukmálja a forradalmi törvényszéki elnök szerepét abban a kisvárosban, ahol a birtoka van. Itt is csak az lesz, ami eddig volt, humánus szeretne lenni, embereket megmenteni és helyzete kényszerűségéből folyólag halálos ítéleteket kénytelen kimondani és azonnal végrehajtatni. Aztán jön a kommunizmus bukása, menekülni akarna, de a meneküléshez sincs elég lelki ereje, maga megy bódultan az ellenforradalmár tisztek közé s ezek egyike agyonlövi.

Herczeg Ferenc mindig a férfias lelkű, egységes és egyszerű karakterű emberek felé fordította rokonszenvét s így nem csoda, ha az ilyen pudvás lelkű soi-disant forradalmárt bizonyos jóindulatú lenézéssel intézi el. Épen ez a lenézés az oka, hogy nem hatol be mélyebben lelki életének komplikáltabb szövevényébe s csak odáig megy, ameddig szatírája megfelelő anyagot kaphat. Bizonyos objektív írói attitude-ot igyekszik mutatni vele szemben, de folyton érezni, hogy ez az objektivitás megerőltetésébe kerül. Annál szabadabban önti ki malícáját a többi alakokra. Kap belőle egy sereg olyan alakja is, aki nem tartozik a forradalmárok közé; az író jelzi, hogy a dolgok kínos fordulataiban szerepe van a másik oldalról való gondolattalanságnak, gyávaságnak és meghunyászkodásnak is. Forradalomellenes hangulatából következik, hogy a dolgoknak ez a része kevéssé van hangsúlyozva s arra, hogy a forradalom pocsolyába fulladásában volt része a régi uralkodó rétegek és egyének tehetetlenségének is, csak halványan esik célzás. Az író objektivitása az eseményekkel szemben ezért csak látszólagosnak tűnik fel.

A regény azzal a szellemességgel van írva, amely Herczeg Ferencnek legnépszerűbb kvalitása. Tele van elmés aperçuekkel.

«Ideálokért még nem csináltak forradalmat, napszámba már igen.»

«Forradalom ott támad, ahol az uralmon levő rendszer megsértette a többség magánérdekeit.»

«Kapard meg a forradalmárt és előtted áll a megbántott ember.»

A forradalomról való nézetét ezekben a mondatokban összegezi:

«Ha Sándor és barátai vezéri lángelmék, ki tudják menteni az országot az ingoványból, akkor nekik lesz igazuk és az utókor szobrot fog nekik állítani... De ha középszerűségek, ha nem bírják a szörnyű terhet, ha kisül, hogy a személyes érvényesülésen kívül nem tudtak egyebet elérni, ha az ő forradalmuk csak fokozza a zavart - akkor»...

«Szinte suta dolog volt ez: lázadás, amely őszirózsákkal dobálózik, forradalom, amely nem találja meg a maga zsarnokát, sujtó kalapács, amelynek nincs üllője és a levegőbe vág.»

«A forradalom csak embereket hozott, de egyetlen gondolatot, egy cselekedetet sem. Embereket, igen, de miféle embereket? A régiek szárazszívű rutiniék voltak, de tudtak kormányozni, - az újak hebegő dilettánsok.»

Ezekkel az elmésségekkel lehet vitatkozni, de végre is az író forradalomellenes álláspontja adva van, mint az egész regény premisszája. Kettőt azonban meg kell állapítani. Az egyik az, hogy az író az ellenforradalmi gyilkosságokat bizonyos jóindulatú fejcsóválással nézi, holott azok - ma már aligha lehet ebben nézeteltérés - erkölcsileg ép olyan beszámítás alá esnek, mint a kommunisták bűntettei. A másik az, hogy a forradalomról, amely az egész nemzet tragikus lesujtottságából származott és szégyenteljes befejeződésével megmutatta mindazokat a betegségeket, melyek a nemzet testét eléktelenítették s melyeknek hatását ma is érezzük, legünnepeltebb és legelőkelőbb pozícójú írónk, akinek szavát méltán figyeli mindenki a legnagyobb várakozással, olyan könyvvel lép elénk, melyre nem lehet magasztalóbb jelzőt mondani, mint azt, hogy szellemes.