Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 24. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Lányi Viktor: ROMAIN ROLLAND KÖNYVE BEETHOVENRŐL

«...előadásom részletessége, remélem, bebizonyítja majd azoknak a muzsikusoknak szemében, akik bizalmatlanok a költő zenei ítéletei iránt, hogy a költő - megnézte előbb, miről énekel.» Ezzel a mondattal Romain Rolland szükségesnek látja, hogy eleve védekezzék az illetéktelenség vádja ellen, holott első Beethoven-életrajza, egyéb zenei vonatkozású tanulmányai után aligha tekinti őt valaki is a muzsika dolgaiban dilettánsnak. Új könyvében [*] a bonni titán nagy teremtő korszakai közül az Eroicától az Appassionatáig terjedő fejezetet tárgyalja igazán kifogástalan tudományos fölkészültséggel, a hiteles források legmélyéig hatoló kritikai fegyverzettel. Ez az odaadó lelkiismeretességgel kezelt apparátus nemhogy gátolná költői intuiciójának szabad röptét, sőt! Minden egyes adat, amit a Beethoven-buvárlat gazdag eredményeiből fölhasznál (idértve a szöveg- és kotta-idézeteket, az egyes művek apró részletekre menő zenei analizisét), valamilyen elektromos kisugárzásnak lesz gócpontjává. S az egybe szögellő sugárkévék megvilágításában ott látjuk az igazi Beethovent. Nem a banális apotheozisok gipsz-Beethovenjét. Nem is azt a még banálisabb figurát, amellyé - mintegy a schönbrunni állatkert jámboran dörmögő oroszlánjainak egyikévé - szereti a bécsi arisztokrata-környezetbe stilizálni a nagy muzsikus-lángészt a multban andalgó kispolgári képzelet. Ha van szellemfotografálás, akkor Romain Rolland láttató módszere az. Küzdelmesen jut el az igazsághoz s ez a szemünk előtt megvívott küzdelem méltó a zene Michelangelojához, az apokaliptikus birkózóhoz, az «őrült koncentráció» megszállottjához. Talán csak torzót mutat meg, de ennek élethűségéhez épúgy nem fér kétely, mint ahogy nem kételkedünk egy-egy különösen ihletett D'Albert-, vagy Dohnányi-, vagy Furtwängler-féle Beethoven-tolmácsolás művészi hitelességében.

Mi visz közelebb a nagy zeneköltőhöz? Elmélkedni felőle, olvasni róla, vagy - hallgatni a muzsikáját? Minden bizonnyal a legutóbbi, de ehhez tárt, szabad lélek kell és még valami: értő fül. Romain Rolland azt mondja előszavában, hogy a mai nemzedék elszakad Beethoven zenéjétől, amely Európa elmult korszakát reprezentálja. Beethoven századát vajjon kinek a százada fogja követni muzsikában? Nem tudjuk. De sok a tanulni valónk még magáról Beethovenről is. Látunk gyermekeket, a zenei megértés csodás kiválasztottjait, figyeljük őket a zongora mellett, vagy hegedűvel az álluk alatt, halljuk, érezzük, amint - egy-egy szonátatételen át - csalhatatlanul fölidézik a végtelen beethoveni világot. Ez már a mai, a holnapi nemzedék. A gyermek tiszta lelke lesz-e minden időben méltó edénye az isteni megnyilatkozásnak? S mi, a két korszak keresztútján deres fővel, gyűrött szívvel tévelygők, le tudjuk-e még hántani magunkról a közöny kérgét, a fásultság salakját? Várnak-e még megviselt idegrendszerünkre az Örök Szépség mélységes megrendülései, szűzi borzongásai?

Figyeljünk Romain Rolland igehirdetésére és reménykedjünk.

 

[*] Beethoven. - Fordította Benedek Marcell. - A fordítást zenei szempontból átnézte Molnár Antal. - Dante kiadás.