Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 11. szám
Reng és ring a búza,
délibáb a rét fölött
karcsu tornyokat forgat,
kék, kék, kék a végtelen,
zöld gyík surran sárga fű között
és
kövér napsugár aranyat hint.
Csókot adjál féligserdült lánykám,
ifjú kebled ingerlő vadalma,
finom fátylakba burkold csipődet,
lábad járjon lágy keleti táncot.
Kemencében kenyér pirul,
anya mellén gyermek virul,
párolgó étel a tálba,
csücsörödik is már apó szája.
Messzi tengerek nyúlnak messzi tájnak,
fekete hajók csillagokba szállnak,
vannak bársonyos, puha karosszékek,
vannak emberek, akik szépen élnek.
Izmos karok ekét és kardot forgatnak,
de nehéz a sora bilincsbevert rabnak;
szép az ének: népek bús könnyekbe fúlnak
és fiatal élők most indulnak útnak.