Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 10. szám · / · Szinházi figyelő · / · Ifj. Lovászy Márton: Francia szindarab és európai erkölcs

Ifj. Lovászy Márton: Francia szindarab és európai erkölcs
1.

A Libavásár tipikus példája az úgynevezett finom és parfőmös pikantériának. Ennek megfelelően a sikere is igen jelentékeny: a közönség estéről estére megtölti a színházat, a kritika pedig azt írta róla, hogy fölveszi a versenyt a legjobb francia vígjátékokkal. A darab második felvonása egy leányintézet hálótermében játszódik le. A lányok hálótermébe éjszaka belopódzik a fiatal tanár, mert napok óta nem beszélhetett a tanárnővel, akibe szerelmes. Itt azután a fölfedeztetés bonyodalmai elől hol az egyik, hol a másik üres ágyba kell ruhástól belebujnia, amin a közönség nagyon jól mulat. Megbotránkozás nélkül mulat, mert hiszen a darabban erkölcsi szempontból semmi baj nem történik, még csak egy árva csók sem csattan el és a tanár végül is feleségül veszi a tanárnőt, aki tisztán és szűziesen lép a házasságba. Mondom, semmi baj nem történik, a szerzők éppen csak fölizgatták egy kicsit a nyárspolgár erotikus fantáziáját azzal, hogy a tanár a lányok hófehér hálószobájában belebújik az ágyba.