Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 18. szám · / · BABITS MIHÁLY: AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA
Így oldódnak föl lassankint ebben a szomorú században a legfelsőbb, legszellemibb dolgok e földi, és, hogy úgy mondjam, testi élet harcaiba, melynek csúcsa és koronája a fajok és nemzetek körül való harc, úgy mint az állatoknál a falkák, rajok és bolyok körüli. Ezen a lejtőn nincs megállás; s a szocálisták hiába hirdetik s olykor hiszik is magukat a Béke és Emberközösség külömb-professziójú harcosainak: ők csak egy lépéssel tovább mennek még ezen az úton s a Faj és a Nemzet még mindig magas, még mindig önzetlen, az egyén közvetlen céljain túlnyúló harcait cserélik meg pusztán az egyén minél jobb megélhetéséért küzdő szövetkezetek immár egyenesen s bevallottan anyagi célú harcaival.
Kenyérért küzdeni bizonnyal nagy és vitális dolog a testi és praktikus életben: de ki ezt a küzdelmet avatja az emberi kultúra tengelyévé - mint a szociálista írástudó - az máris azonosítja az emberi kultúrát az állatival. Gondolat, vallás, erkölcs és művészet, mindaz aminek őrzése az írástudók vállain nyugszik, becsüket vesztik az ily kultúrában, csupán az ösztönök, a Cselekedet, a Haszon maradnak ott becsben. Ilyen már a mi kultúránk annyira, hogy az
A tudomány az Élet harcainak szolgája lesz, iszonyatos szolga, emberirtó háborus masinák gépésze. Sőt a "szellemi“ tudományok sem szellemiebbek: földi szenvedélyek, - társadalmi küzdelmek, nemzeti hiúságok, és ambiciók - kiszolgálói ők is.
A kor tükre, a művészet, tisztán mutatja minde változásokat. Az "irodalom bukásáról“ beszélnek, s csakugyan nyilvánvaló az érdeklődés rohamos megapadása e legszellemibb művészet iránt, melynek legalább eszköze a gondolat. Teljes hatásukat csak azok a művészetek tartották meg, melyek közvetlen és testileg hatnak az ösztönökre: mint a zene, a tánc. A szinházakban a szinész fontosabb lett a darabnál. S minden művészet napról-napra jobban veszíti azt ami benne szellemi, intelligens, egyáltalán ami speciálisan
Legtöbbet veszít persze az irodalom, melynek legtöbb a szellemi és értelmi poggyásza. Megszabadulva minden klasszikus "ballaszttól“, egyre jobban az "ösztönös zsenik“ prédájává lesz, azzá, amit a francia így mond:
A mai író nem is abba helyezi hiúságát, hogy a "kultúra oszlopa“, szellemi erő legyen e világban. Inkább "természeti erő“ akar lenni az "őserő“. Ezért lehet az, hogy ma sok íróról imponáló érdem gyanánt emlegetik válogatás és önkritika nélküli termékenységét, ami minden más korban gáncs lett volna; mintha valóban fizikai erőről lenne szó, ahol a teljesítmény
Néhol - mint pl. a franciáknál - ma még lassítja e leírt folyamatot a művészetnek, nyelvnek és formának bizonyos előkelő nemzeti hagyománya. Nálunk épen nemzeti tekintetek gyorsítják, a vadmagyar duhajság és parasztság "ősereje“ nemzetibbnek tűnvén föl, mint a fiatalabb és európai eredetű kulturált-magyarság. Mit szólt volna még Gyulai Pál oly irodalomhoz, melyben ez a fajta "ösztönös és állati“ magyarság értékként szerepel? Ez a fajta nemzeti irodalom egytestvér a modern erotizmussal, közös gyökerekből táplálkozva. Művelői, épen ösztönösségüknél fogva, a legnagyobbak lehetnek. De nem egyes írókról beszélek. Az
Ezt a szegénységet az irodalom maga is érezte. De - méltón az
A művészet azonban, mely kilép természetes halhatatlanságából és belép az Életbe, hogy annak ösztöneit kiszolgálja, vagy küzdelmeinek kikiáltója és plakátja legyen, nagyon kicsiny hellyel kénytelen ebben az Életben megelégedni. Ösztönök kiszolgálói, harcosok, kikiáltók és plakátok bizonnyal vannak külömbek és közvetlenebbek őnála. Ahol a Kultúra értékmérőjét nem a Szellemiség adja, hanem az Életesség principiumai, a harcos Tett s az Ösztönök ereje és primitívsége: ott bizonyára nem logikus az író, ha csekély megbecsültetéséről panaszkodik. Ott a Kornak van igaza, mely őt detronizálja a magaslatról, hova előző századok állították, s helyébe az Aviatikust, a Boxbajnokot, vagy legfölebb még a néger táncosnőt helyezi. Maga az író adta az értékskálát ehhez az új rangsorhoz, mikor minden kultúra ideálját a legösztönösebb primitívségében, minden művészet igazi eszményét ősi törzsek mámoros ugrálásaiban s félig öntudatlan harci kiáltásaiban - egyszóval valami testi és szinte állati művészetben - keresi maga is.