Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 12. szám · / · VÁMOS FERENC: LECHNER ÖDÖN IFJÚKORI LEVELEI

VÁMOS FERENC: LECHNER ÖDÖN IFJÚKORI LEVELEI
III.

Lechner Ödön gondolkozása nagyon korán vett egyéni jelleget. Berlini tartózkodásának első szakaszán még láthatóan az antik az, ami érdekli. Ekkor még valósággal lelkesedik Schinkel múzeumáért, Kopenhágába is alighanem főként az antik iránti szeretete hajtotta. Itt különösen Thorwaldsen művei érdekelték. Ugyanez a szellem viszi tegeli kirándulásra, Humboldt kastélyához. Még kialakulatlan művészi felfogását bizonyítja, hogy Bécsben a Szt. István templom mellett különösen Károly és Eugen hercegek szobrait említi, bár ezek mellett «a Ringstrasse legnevezetesebb épületei» is érdekelték. Berlini vasárnapjait gyakran Sanssouci-ban tölti. Általában sokat utazott. Már 1867 augusztusában Párisba is ellátogatott néhány napra. [*] Végleges hazatelepedésekor pedig útbaejtette Triert, Speiert, Wormsot, Bamberget, Regensburgot, mint amelyeket - mint írja - meg kellett néznie. Lelkében gyökeredző és később egyéni formanyelvében mindjobban láthatóvá vált középkor-szeretete vonzotta a középkori építéstörténet e német zarándokhelyeire, ahová életének legkülönbözőbb későbbi időszakaiban is állandóan visszatért.

Berlinben a híres Bötticher tanította az antik, a nemkevésbé híres Adler Ferenc pedig a középkori építészetet. Lechner művészetének két gyökere nyúlik berlini koráig vissza. Középkor iránti vonzalma itt nyerte első táplálékát. Bötticher pedig az anyagszerűségről vallott felfogásával volt nagy hatással reá. 1867 év végén Lechner így tükrözi Bötticher tanításait: «Fejem most valami újabb vaskonstrukción töröm, vagy pedig az ógörög építészetről szóló könyvekben talál új tanulnivalót.» Tudnunk kell, hogy Bötticher a görög és germán építőmód elvét kívánta az új építészetbe átvinni, még pedig a vasnak szerkezeti felhasználása mellett. És ebből az okoskodásból a műformák új csoportjának születését hirdette és várta. Nem térünk itt ki Bötticher és általában az anyagszerűség elvének tévedéseire. Az a lényeges és meglepő, hogyan nyert Lechner egészséges művészlelke még a téves tanokból is egészséges ösztönzéseket. Kétségtelen, hogy már a 80-as években ezek az ösztönzések vezették őt a majolikának, mint magyar építőanyagnak alkalmazásához. Mennyire egyezik a fiatal és öreg Lechner Ödön felfogása. 1911-ben ezt írta e kérdésről «a különböző vakolattechnikák és tréfák mint surrogátum talán megbocsájthatók, de új, művészi formák kialakításánál kiinduló pontul nem szolgálhatnak».

1889 novemberében a majolika problémájának megoldásában munkatársával, Zsolnai Vilmossal együtt utazott először Londonba. November 8-án írja leányának: «leírhatatlanul sok érdekeset és tanulságost láttam már». Itt a South Kensington múzeum színes perzsa és indiai mázas anyagait tanulmányozták. Londonból Oxfordon, Bruxellesen át Kölnbe utazott, majd néhány napi bécsi tartózkodás után tért haza. Az 1889-1890-ben épült váciutcai Thonet-házon pedig kezdetét vette a majolika bevonulása homlokzataiba, hogy megindítsa, majd egyre növekvő művészi szabadsággal végül a postatakarékpénztár homlokzat művészi pompájában valóra váltsa azt a jellegzetes művészi elvét, melyet már 1868 február 28-án Irmának írt levelében így fejezett ki. «Az ember élete legnagyobb részét lakásában tölti; azt mentől ízletesebben díszíteni, így kellemessé tenni, minden művelt ember egyik főgondja, most mint minden korban, benne ismerhető meg jelleme, sőt műveltségi foka. Ha valaki a mostani divatnak hódol, teheti ruhára nézve, hisz ez csak évről évre szól, de lakásánál kövesse e jelszót: - Mi szép?! - Szobák hosszú sorát, ha egyféleszinű bútor foglalja el, én azt hiszem, az unalmas, ez véleményem a szobák egyféle festésére nézve is. - Unalmas divat, melynek előbb-utóbb ismét múlni kell. Vidám legyen a lakás, hogy benne jól érezze magát az ember; jellemezve legyen minden egyes része, mire szolgál, mert más célja a dolgozószobának és más az ebédlőé, szalon és hálószoba is úgyhiszem különböző és mért nem tudhatná az idegen belépő is, hogy hol van.

Kisebb lakásokban, hol is gyakrabbani kiköltözködés feltételezhető, a bútorok célszerűbb elhelyezése is könnyíttethessék. Ez az egyetlen eset, ahol az unalmas célszerűséget még menteni lehet (Die dringende Notwendigkeit ist's). A nemes lelkületeknek ne legyen elég a célszerűség, hanem párosítsa vele a szépet, általa az ember ideál lételét vallja, én pályámon magamat, amennyire legalább erőm engedi, úgyszólván kényszerítem erre. Ugyebár nehéz feladat?»

Íme: hogyan fejlődik Lechner Ödön már Berlinben is. Mekkora a távolság a Schinkel-Thorwaldsen-i művészetért lelkesedő, majd egy esztendővel később máris művészeti ideált valló építészifjú felfogása közt. Hogy mit ért az ideálja felett, erről ekkor még mitsem írt. Nyilván ezt akkor még maga sem tudta. «A nemes lelkületnek ne legyen elég a célszerűség, hanem párosítsa vele a szépet»: egyelőre csak széleskörű programm volt, mely valóban Lechner későbbi pályájának jelentőségteljes alapjává lett, de amelyet később egy másik, bár szűkebbkörű, de magyar ideállal párosított. E magyar ideál megleléséig hosszú út állott még előtte. Ez út befutásával pontosan egybeesett egyéniségének kialakulása.

 

[*] Itteni első benyomásairól beszámoló levél nem maradt, valószínűleg azért, mert 1867 Szent István-napjára egyenesen hazautazott.