Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 7. szám · / · FÖLDI MIHÁLY: TÍZ RÖVID FEJEZET A KOZMIKUS KÖLTŐRŐL

FÖLDI MIHÁLY: TÍZ RÖVID FEJEZET A KOZMIKUS KÖLTŐRŐL
9. Tört sorok

Látása univerzális, érzése kozmikus, szemlélete általános. Voltak már költők, akik az örök emberit dalolták, ez a költő az örök... mi a neve? Hívták már létnek, s voltak filozófusok, akik nem-létnek hívták; voltak, akik az életben a halált, a halálban az életet érezték; a neve talán lélek, talán test, a neve halhatatlanság, vagy örök halandóság; vagy talán az az ősköd, amelyből Laplace gondolatai a világtesteket kiszaggatták. Ennek a költőnek az érzései az ősi gyökerekig nyúlnak vissza, abba az eredeti állapotba, ahonnét minden semmi és minden valami formába zsúfolódott, hogy visszaomoljon formátlanságába. Mi ez? Érzés? Fantázia? Mind a kettő s mindkettőnél több. Rendkívül érdekes és egészen különálló, ritka együttélés, azzal, aminek nevét oly nehéz megtalálni, amit semminek épp úgy hívhatunk, mint létnek. Az alak találkozik ebben a költőben az alaktalansággal, a rész az egésszel, ember az emberiséggel, ember a Földdel, a csillagokkal, a bolygókkal, a Nappal, élet a halállal.

A részeire szakadozott modern világ egésszé egyesül ebben a költőben.

Túlemelkedik minden hiten és hitetlenségen. A megszokott kapcsolatok eltünnek, voltaképpen nincsenek is meg nála; nem szeretet és szerelem, nem rokonszenv és szánalom fűzi az emberekhez, önmagához sem. Szereti az orrom a fejemet? A kezem a testemet? Nem szeretetből és nem szánalomból, nem részvétből és nem szolidaritásból tart ki velem. Hozzám tartozik, hozzám köti az együvétartozás végzetes törvénye.

Ez a költő örök törvényeket lát. A világmindenség törvényeit. Hite: a megújuló és önmagát pusztító létezés hite. Fájdalma: a születés és elmulás vajúdása. Szeretete és szerelme: a folytonos mozgás lendülete.

Hitetlen és iránytalan korunkban egy egész költő él közöttünk. Születési helye: az Egész. Kora: az Egész. Hite: az Egész.

Egészséges, erős, tiszta.

Megmaradt a gyermek, a születés, az állat, a költő ősi állapotában. Lelkivilágát köldökzsinór köti össze a világür Napjaival.

Hívő és pogány.

Biblikus. Néha az ótestamentum kürthangjain.

Ezért szereti a jelenségeket. Minden jelenséget. Tárgyat, füvet, embert, fát, gyereket, asszonyt, életet, halált. Minden egyformán becses, értékes, fontos. Verseinek olvasása közben megszeretjük a látható világot. Szerelmünket. Szemeket. Fogakat. Koporsókat. Erdőket. Mindent, amit láthatunk, hallhatunk, érzékelhetünk. A Föld: szem a ciklopszi világszörny fején. Minden jelenség: szem, melyben a létezés tükröződik. Szimbólum, mely jelzi az örök ritmust; realitás, amely múló mulatságra fakad az örökből s visszatér oda, örök forgásra. Szeretni kell. Tisztelni kell. Meg kell becsülni. Ez a költő megszeretteti velünk létezésünk semmiségét. Fejében világok dübörögnek, szívünkön átbocsátja a világür szörnyű áramát és közben a jelenségek múló és szép világával vigasztalja szemünket.

Az univerzum, az emberiség és a tárgyak költője.

A formák és szavak költője.

Formája minden vers formája. A fütyörésző népdaltól a legsúlyosabb formákon át a legbravúrosabb lendületekig és legbonyolultabb zenekarokig. Egyszer dalol, mint egy gondtalan népdal; máskor panaszosan zúg, mint egy jeremiási zsoltár, aztán gyengéden festeget, mint egy áhítatos praeraffaelista, majd meg szárnyal az ódája és rapszódiája, mint Vörösmarty szaggatott búskomorsága.

Kedvét leli a formák sokaságában, versenyre kél a születés változatosságával, a kozmikus költő végtelen világot épít a véges szóból. Szívében egyesül a semmi a végtelennel, szavaiban a véges a mindennel.

Megadatott neki, hogy elérhesse léte határait és beteljesítse egyéniségét. Befejezett költő.

10.

A kozmikus költő: Gellért Oszkár.