Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 7. szám · / · FÖLDI MIHÁLY: TÍZ RÖVID FEJEZET A KOZMIKUS KÖLTŐRŐL
Kihez tartozol? Kit szeretsz? Szeretsz? Velem vagytok, vagy nélkületek élek? Ki vagyok köztetek? Kik vagytok nekem?
Éltek velem? Haltok velem?
Hol vagytok, emberek?
Ott fenn a magasban, ahol a tekintet már a fellegekbe vész... ahol a szádon kibuggyan a vér:
Mondd, érzel-é valamit abból, amit a haldokló madár?
S máskép tükrözik-e szemedben a földi határ?
Ha pedig süllyedsz a tengeren és hajóddal mind alább merülsz s én a parton lézengek és szomorkodom:
Mondd, érzel-é valamit abból, amit a haldokló halak?
Másképp látod-é a világot, mialatt
Egy óceán fut le a torkodon?
És mit üzentek a föld alól? Mit éreztek, éreztek-e minket? Éreztek-e valamit abból, amit a haldokló vakondok? S más-e ott a gond? «S utolsó gondod más Nirvánát ígér?» De üzent-e? Üzentek-e a magasból, a mélyből, a tenger fenekéről? Gondoltok-e reánk, akik kidugjuk fejünket a föld alól s azt hisszük, hogy üstökünkkel az eget söpörjük?
Haldokló madárral, hallal, vakonddal:
Testvérek, mit üzentek, utolsót, nekem?
Ez a költő testvére a bolygóknak, testvére az élet-halálnak, testvére minden létezőnek és láthatatlannak.