Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 6. szám · / · FILM-FIGYELŐ
Elisabeth Bergner negyedik filmje új értékekkel gazdagította a német szinpad nagy művésznőjének filmskáláját.
Hogyan illeszkedik bele a Dona Juana alakja Elisabeth Bergner eddigi szerepei közé? A «Nyú» és a «Szerelem» az érett nő szerelmi harcait és bukásait mutatták meg, a reménytelen szerelemnek, a szerelmi boldogtalanságnak mesteri tökéletességű rajzával. A «Flórenci hegedűs» a gyermeklélek és gyermekszerelem rejtélyes bontakozását, egy infantilis női lélek minden finom szépségét, csodálatos báját testesítette meg a mozi vásznán. A «Dona Juana» bizonyos tekintetben a «Flórenci hegedűs»-höz áll a legközelebb. Nemcsak külsőségeiben, nemcsak abban, hogy nadrágszerep és nemcsak abban, hogy csattanója a felismertetésben és lelepleztetésben van. Bergner ebben a szerepében a fiús és mégis teljes nő kamaszleányt festi meg a finom árnyalásoknak és finom mélységeknek azzal a tömegével, amelyet várhattunk tőle. Friss és üde minden gesztus, minden pillanat, de súlyban sehol nem éri el eddigi filmjeinek értékeit. Mi lehet az oka ennek? Pillanatig sem gondolhatunk arra, hogy megfogyatkozóban van Bergner kifejező eszközeinek kincsesháza. A hiba egész bizonyosan a szcenáriumíróban, a rendezőben és csak harmadsorban rejlik Bergnerben. A szcenárium, melyet