Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 6. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Szini Gyula: CSERGŐ HUGÓ

Óh, hol van az idő, amikor még az iskola padjaiban együtt írtuk, szerkesztettük és másoltuk életünk legelső szépirodalmi lapját, a «Szivárvány»-t! Túl vagyunk már régen az ifjúság szivárványhídján, már-már arra a hídra léptünk mindaketten, amely az Ismeretlenbe visz.

Csergő Hugó írói jubileumát üli - éveinek, köteteinek tisztes számát. Szigorú bírálattal válogatta ki termése javát. «Az én aratásom egy marék virág.»

Csergő Hugó elsősorban lírikus természet. A meghatottság az ő vezérlő érzése. A természet ezer csodája, az élet komor és derűs színei, a nagy és főként a kicsi, szenvedő emberek egyaránt meghatották érzésben gazdag szívét. És azok a benyomásai, amelyeket az élettől kapott, lírai költeményekké, regényekké, színdarabokká váltak. Az irodalomnak tehát mind a három síkjában működött, de uralkodó vonás benne mindig a líra.

Minden szép és jó iránt fogékony lelkével átérezte azt az egész gazdag tapasztalati anyagot, amit az élet nyújt; örömei ujjongásba vitték szívét, bánatai könnyeket csaltak ki belőle és válságai, katasztrófái, igazságtalanságai homlokon ütötték: mirevaló ez az egész élet?

Költeményei ujságokban, folyóiratokban, kötetekben mindig visszhangra találtak érzékeny szívű, szenvedő emberekben, gyöngéd fiatal leányokban, a csalódások és szenvedések asszonyaiban. Bánatos színű, de férfias mezzo-baritonja mindig tetszett.

Regényében, A mi szívünk asszonyá-ban a saját lírai érzéseinek epikáját írta meg gazdag és ma már rendkívül érdekes kortörténeti képekkel, amelyek a háború előtti Budapest írói és művészi világába vetnek érdekes fényt.

Színdarabjai közül A lovag úr nagy vígszínházi siker volt: költői játék, amelyben a lovagkor és a modern írógép elemei szellemesen vegyültek el. Csergő ebben a korban útban volt a nemesebb vígjáték ormai felé. Ki tudja, miért nem érjük el soha igazi céljainkat? Mi, egy izgalmas, változó korszak gyermekei tudjuk a legjobban, - vagy legalább is hisszük - hogy iszonyú erők avatkoznak sorsunkba, meghiúsítják már csirájukban terveink bimbózását: ebben a mi korunkban a véletlennek vagy szerencsének nevezett «nem tudom, mi» sokkal nagyobb szerepet játszott, mint bármikor valaha. Óh hányan gyászoljuk ifjúkori nagy ambicióink halvaszülöttjeit!

Az élet szenvedései belekaptak Csergő Hugó lantjának húrjaiba is és élete derekán megalkotta Az első hajnal című színművét, amely a budapesti Renaissance színházban került színre. Tárgya: a vakok lelkivilága. Gazdag naturalisztikus tapasztalati anyag állt rendelkezésére: a Wechselmann-intézetben tanulmányozta a világtalanok életét. De ezt a szomorú, lehangoló anyagot átitatta a részvét költészetének napsugaraival. Kimutatta, hogy a vakok épp oly boldogtalanul boldog részesei az életnek, mint mi, sőt talán még jobban átérzik az élet szépségeit, amelyeknek megismeréséhez nehezebben jutnak. Új, gazdagabb érzések fakadnak a szenvedőkben, mint az élet viszonylagos elkényeztetettjeiben. Csergő meghatott, részvétteljes költészete ebben a műben érte el tetőpontját.