Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 6. szám

FODOR JÓZSEF: SZAVAK

Szavak, édes, mézes szavak
Függnek fáimon:
Leszedem őket,
Neked küldöm -
Szavak, kövér, érett szavak,
Szívem melegétől
Majdnem szutykosak,
Szívem sugár-barna hevétől
Hasadt bőrű aranyosak.

Leszedem őket, zöld levél között
Ne virítsanak
És a sárga kerti mohára,
Kék pázsitra ne hulljanak,
Ha nagy bottal jár a szél
S: üti őket és kacag.

A félbolond, esetlen, hosszú szél
Ne prédáljon rajtuk a kertben,
Mikor zűrzavart támaszt a
Vér- s borpecsétes abrosz-színű
Levelekben -
Felfújja őket s kidomborítja,
Mint a
Hajnalszín hullámokat, e leveleket,
Kidugja fejét köztük
S almafőket ránk dobálva nevet, nevet!

Lelkem méhes kertjében
Van még: láng-szín cseresznye, meggy, -
Ezer izzó, izzó gondolat, -
Méla bú-árnyalat mogyorói
Nyugalom-körte, mit a darazsak
Akár ki is furhatnak húsáért -
De a legszebbek
S a kertnek
Sűrített-szó-szólói
A tömött, vörheny alma-szavak.

Nedvük mézesen ragad
Fájukhoz, hogy kezem rátapad!
Inyem vonaglik számban,
Ha kövér szemük rám kacag.
De leszedem s elküldöm: arcodba
Kosárból ragyogjanak,
A büszkék ragyogjanak -
S almánál szebb, finomabb, kerekebb
Húsú arcodtól a büszke-aranyosak
Irigyen meghasadjanak!