Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 6. szám · / · SZINI GYULA: JÓKAI

SZINI GYULA: JÓKAI
Egy élet regénye (11)
Földönjáró csillagok

Rudolf...

Szőke, karcsú, magas fiatalember. Ifjú házas. A belga királyi családból való Stefánia hercegnőt vezette oltárhoz. Arcképeik ott díszelegnek polgári családok porcellánszerviszein.

Már ismeri őket a Váci-utca sétáló népe is. A királyfi ifjú nejével együtt szívesen belevegyül a korzózó közönség körébe. De maradhat-e fölismeretlenül oly ritka szép emberpár, mint ez a kettő! Magasra szökött virágai a testi kiválasztódásnak. Így csak királyi ágyból származók tudnak imbolyogni az utcán, nemes, szinte rasz-szerű lépésekkel. Azonkívül a trónok fényéből is hull rájuk titokzatos sugárkéve. Az ámuló pesti polgár félisteneket lát bennök, földönjáró csillagokat.

Vastagbajszú, dorongbotos, megtermett emberek kísérik őket tisztes távolból, de vizslatekintettel. Detektívek.

Rudolf 1882-ben mint az «Osztrák-magyar monarchia írásban és képben» című vállalkozás védnöke érkezik Pestre. Ez a nagy mű a monarchia erejét, gazdagságát akarja a világ elé tárni. A hallatlan ipari fejlődéssel együtt jár az egész világon, hogy a reklám búgó szirénáit kell megszólaltatni a virágzó versenyben. Már országokat is kezdnek hirdetni, mert az országok is némely tekintetben gazdasági vállalkozások, hitelképesek vagy a bizalmatlanság feketekönyvébe vannak beírva.

A költő, akit a mű magyar részének szerkesztésére kér föl Rudolf trónörökös, talán először érzi az új idők hatalmas turbinaszelét. Van valami Tatrangi Dávid álmainak megvalósulásából ebben a sajtóvállalatban, amelynek élére a trón örököse áll.

A költő tudja, hogy igen nagy és nehéz feladat vár rá. A műnek ki kell domborítania a Monarchia nevű cégnek minden előnyét és a bécsi központban megvan az a természetszerű törekvés, hogy a céget kifelé egységesnek tüntessék föl. Ezzel szemben a magyar álláspont az, hogy két teljesen különböző, önálló cégről van szó, amelynek csak a feje közös, Magyarország nem fiókja a bécsi központnak. Hogyan fogja ezt az elengedhetetlen magyar álláspontot Bécs titkos és sötét hatalmával szemben megvédeni a szelid, lantoslelkű költő, aki házasságát kivéve sohase mutatott valami nagy ellentálló erőt erősebb akaratokkal szemben?

A költőnek hírneve, politikai és féligmeddig írói becsülete sohase forgott annyira kockán, mint amikor ezt a fényes, de veszedelmes szerkesztői állást elfogadta.

Rudolf...

A legbecsületesebb, de legridegebb katonának a fia. Milyennek fog kigubózódni a vele való szorosabb, emberi érintkezésben?

És a költő álmélkodva látja, hogy aggodalmában, várakozásában a lehető legszerencsésebben csalódott.

Nemcsak testileg, de lelkileg szép fiatalember áll előtte. Véréből minduntalan előtör a bajor királyi család művészetkedvelő hajlama. Fizikuma az apjáé, lelke az anyjáé. Az élet zenitjén álló, élvezni vágyó, aranyos szívű, kissé könnyelmű világfi. A modora természetes, pózmentes, elragadó. Valóságos bohém a trónon.

És a költő úgy megszereti ezt a testileg és szellemileg kiváló fiatalembert, mintha édes fia volna. Akik a költőt ismerik, tudják, hogy ez nem túlzás nála.

A királyfi is érzi és viszonozza azt a szinte önzetlen jóságot, amely az öreg költőből feléje árad. Mindenben a költőnek ad igazat és a maga könnyű, játszi modorával hárítja el a magyar szerkesztő útjából az akadályokat, hogy a magyar álláspont száz százalékig diadalmaskodhassék Bécsben.

A királyfi emberismerete, emberekkel való elbűvölő, szellemes bánásmódja, gyors és kész, sőt mindig helyes ítélkezései lassankint azt a meggyőződést keltik a költőben, hogy trónon ülő lángésszel van dolga.

És magyar szívében valami boldog sejtelem kezd megfoganni, hogy ez a királyfi lesz az, aki Magyarországnak meg fogja adni azt a napsugaras helyet, amely megilleti és amelyet oly sokáig megvontak tőle. Most már minden életkedvét, reményét a jövőnek ebbe az emberébe fekteti. Benne látja élete céljának megkoronázását.

Olykor azonban sötét aggodalom fogja el. A szerkesztőségi ülések néha az «Angol királynő» különtermében pezsgő és cigány mellett végződnek. Itt aztán lehull a főhercegi hüvely utolsó foszlánya is erről az életkedvtől duzzadó fiatalemberről, aki szinte beleveti magát a bús vagy szilaj magyar hangok és temperamentumok áradatába. Vali fékezhetetlen, nyugtalanító vonás van ebben nagyrahivatott emberben. Mintha tragikumot hordozna magában. A trón a modern világban valamennyi szabályszerűség legfelsőbb foglalata, legmagasabb kifejezése: van-e ott helye a csapongó lángésznek, a normálist meghaladó temperamentumnak?

A költő magában hordozza, senkinek el nem árulja aggodalmait, hiszen rajongva szereti Rudolfot. És a költő szeretete mint valami igazi és ritka drágakő sugárzik szét az országban. Rajongói támadnak a szőke királyfinak, nők álmodoznak szőke és kékszemű mosolyáról. A költő magyar mithoszt teremt Rezső trónörökös körül és a Kárpátoktól az Adriáig zeng a Rezső név - a költő magyarosította meg - és terjed palotáktól kunyhókig a remény: ez a jövő embere a mi emberünk!...