Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 6. szám · / · SZINI GYULA: JÓKAI

SZINI GYULA: JÓKAI
Egy élet regénye (11)
A Senki Szigete

Mielőtt a Nap leáldozik, szabad neki még egyszer fölragyognia azzal az aranyos, tüzes fénnyel, amelyben benne van a hajnal bibora, a dél fehér izzása és az alkony violaszine.

Megrendülten állunk e látomás előtt.

Különösen olyankor, amikor felhők szinezik magasztosan titokteljessé ezt a ritka, soha el nem felejthető képet.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ottilia szőke volt, mint Noémi.

Ha valaki tizennyolcéves és szőke, mint a napsugár, föltétlenül tehetségesnek kell lennie. Porcellánkék szemében a vidámság, az élnivágyás tüze lobog. Hangjában szerelmi dalok és incselkedések zenéje cseng. Ajkán a méz a tudatlan méhet is magához csábítaná.

Ki tudna ellentállni az ifjúság és szépség varázsának?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az Aranyember elvállalta L....né gyermekei mellett a gyámapai tisztet. A Külső Stáció-utcában erről épp annyira nem volt senkinek se sejtelme, mint arról, hogy Ottilia a világon van...

A tavasz, amely akkor indult el, a mohástörzsű vén fák ágain is kicsalta a rügyet. Sugárnyalábja beesett egy pesti ablakon a karcsu, szőke leányra, aki nyugtalan, dobogó szívvel várta a gyámapját... a nagyságos képviselő urat, az Akadémia alapító tagját, a «Hon» főszerkesztőjét, egyszóval az Aranyembert.

És levetinci Timár Mihály talán életében először boldog volt.

Egy gyermekleány, akinek az apja is lehetett volna - hiszen a gyámapai korkülönbség, amelyet a törvény megkövetel, megvolt - tapogatózó fiatal szívével az Aranyemberhez fordult.

És Faust, aki annyi női szívet vizsgált meg lombikjában, bizonyára át tudta érezni, hogy mi az, ha egy romlatlan, üde, ifjú leány elhúnyt apja helyett apát keres. Az olyan gyönge, törékeny lonc, mint Ottilia, szívesen fut föl olyan törzsre, amely erős, viharedzett. És az Aranyember a jó szívén keresztül megtalálta egy fiatal leány még jobb, még olvadékonyabb szívét.

Az Aranyember igazán arra született, hogy jóságos apja legyen olyan leheletfinom virágnak, mint Ottilia.

Ez az 1870-iki tavasz nemcsak a szíveket tette lázasabban dobogóvá, hanem túlságosan kedvezett annak a másik, mikroszkópon is alig látható parányi életnek is, amely a mi emberi életünk legnagyobb ellensége... A tuberkulózis bacillusai nagyon is jó, meleg fészket találtak Ottilia gyönge tüdejében.

Köhécselni kezdett a nagyhajú leány.

Az Aranyember, mint «Hoffmann meséi»-nek aggódó apja, Crespel, elvitte gyámleányát az orvoshoz és Miracle, a csodadoktor ridegen, keserűn rázta orvosságos palackjainak csörgettyűjét.

- Tizennyolc éves... Veszedelmes kor! Halálos betegség! Csak egyetlen orvos segíthet... A Levegő!

Az Aranyember kora ifjusága óta foglalkozott a tüdőbajjal, amelynek réme mindig feje fölött lebegett és tudta, hogy Balatonfüred levegője nagyszerű hatással volt az ő tüdejére, különösen pedig sógorának, Huray Istvánnak, a balatonfüredi fürdőorvosnak tudományában bízott, amelyről ő maga is meggyőződött.

Az Aranyember elhatározta, hogy Balatonfüredre viszi Ottiliát.

Óh, mily vak tud lenni néha ez az Aranyember!... Hiszen Huray István Róza asszony nővérének, Laborfalvy Józsának a férje!... És a Külső Stáció-utcában még mindig nem tudnak semmit Ottiliáról.

De az Aranyember alighanem így okoskodott:

- Huray derék, jó ember, akinek féligmeddig életemet köszönhetem... Be fogja látni, hogy egy fiatal élet megmentéséért mindent meg kell tennie egy embernek. A törvény gyámapának nevezett ki és ha a törvény nem, a szívem kötelezne erre a gyámapai... kockázatra.

Az Aranyember tehát elutazott Balatonfüredre, hogy Ottilia közelében lehessen.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Óh, isteni május, amely a Balaton tükréig fel tudja csalni az ezüsthátú halakat, hogy sütkérezzenek a verőfényben és áldozatul essenek a napbarnította halász egykedvű hálójának.

Óh, isteni szerelem, amely körüljár közömbös hálójával a Balaton partján és nem törődik vele, mily szíveket fogdos össze.

Gyámapa és gyámleánya szíve? Eh, bele velök a «kosár»-ba, ahol már az összefogdosottak szájukkal tátognak elemük, a víz után és vonaglanak.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

...Úgy kell neked, Lélekidomár! Addig játszottál női szívekkel papiron, feleséged szoknyája mögé elbújva, míg most te is ott vagy a «Szerelem bolondjai» közt. Most nevess, ha tudsz!

Mily fausti érzésekkel járhatott Margarétája mellett az Aranyember, ott a Balaton partján!... A háttérben a magyar tenger csodáival, Miracle orvosságos üvegeinek csörgésével és Hurayné Laborfalvy Józsával...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ó, ha ide le lehetne írni az «Aranyember» két kötetét!

Mily titkok pattannának ki e szenvedélyes regény titokzatos célzásaiból!

A fehérarcú, szép, hideg Timea... vajjon most megöregedve él-e a Stáció-utcában? Levetinci Timár Mihály reápazarolta minden hősi igyekezetét és aranyát, hogy legalább egyetlen szerelmes mosolyt csaljon vele titokzatos arcára. Nem lehetett... Timea szívében el van temetve valaki, egy katonatiszt, akárki, de szíve azóta halott... Ki érti ezeket a célzásokat? Ki tudja elválasztani a valóságot a költészettől? Mindegy. Hiszen szívünkben ott él ennek a jéghideg Timeának arca, hogy annál forróbb, drágább, szerelmesebb érzést váltson ki belőlünk Noémi...

Noémit pedig az életben L.... Ottiliának hívták. Ez az egyetlen, ami bizonyos.

Az Aranyember átéli a saját regényét.

És írja a szép balatoni napfölkeltétől egészen addig, amíg szíve ellenállhatatlanul oda nem vonzza szerelmes Noémijéhez.

Az egész regény valóságos támolygás egy női szívtől a tintatartóig és vissza.

Így születik meg a Pénznek és a Szerelemnek ez a csodálatos legendája, amelynek párját alig lehet találni az egész világirodalomban.

Komáromtól Ada Kaléhig, a Vaskaputól a Balatonig minden titokzatos kincs, szívek tengerfenekéről felhozott sok gyöngy benne van ebben a legendában... Ez a mi szerelmes «Szentivánéji álmunk» és ha angolok volnánk és nem magyarok, elzarándokolnánk Komáromba a Rácok utcájába, ahol Levetinci Timár Mihály háza állott, a Vármegyeház-utcájába, ahol a költő született, abba a balatonfüredi házba, hol L..... Ottilia lakott, az aracsi szőlőbe, ahonnan a Senki szigete a költői fantázia szárnyán az Al-Duna zuhatagai közé költözött át, mint ahogy az angolok búcsújárást rendeznek az Avon-folyó melletti Stratfordba és Ann Hathaway falusi házába.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A «Szentivánéji álom» tündérei szeretik a «nedves holdfény»-t. Noémi azonban a napsugarat szereti, hiszen maga is csak egy eltévedt napsugár, amely egy öregedő férfi szívét aranyozta be.

De a Stáció-utcából levelek érkeznek Balatonfüredre... a sárga házban valaki nyugtalankodik... rettenetes éjszakai látomásai vannak... talán néhányszáz mérföldnyi távolságban is megérzi, hogy valami történik, ami miatt nem tud aludni... olyan szimatja van, mint a mesebeli sárkánynak...

Az Aranyember megijed... az ő legszebb regényét nem akarja túlságos heves és botrányos befejezésnek kitenni... El kell rejteni Noémit... Így kerül L..... Ottilia az aracsi szőlőkbe, egy kezdetleges, de tiszta házba... mondjuk parasztosan: présházba... hiszen a házikó minden istenadta vad szépsége le van írva az «Aranyember»-ben Teréz mama házikójában... és ki merne olyan tollal versenyezni, amely a Senki szigetét megalkotta!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az aracsi szőlők fölé azonban hirtelen nyári fekete felhők tornyosulnak. A villám lecsapott...

Egy árvával több van a világon.

L.....né hirtelen meghalt... Olvastátok Teréza mama halálát az «Aranyember»-ben? És ha krokodilusok vagytok, nem hullattatok-e akkor is egy könnyet érte?

Most már Noémi igazán árva. Nincs más támasza ezen a világon, mint az Aranyember...

De meddig? A Senki szigete jól el van rejtve a világ szeme elől, de az aracsi szőlők?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A «Hon» nyomdászai már szedik az «Aranyember»-t. Az emberek lélekzetüket visszafojtva, öröm, elragadtatás és könnyek közt olvassák Timár Mihály és Noémi szerelmét... A költő ismét remekművel ajándékozta meg kicsiny, de termékeny hazáját.

És míg a sajtógépek ontják az «Aranyember» hasábjait Pesten, addig az aracsi szőlőkben új regény születik... Eppur si mouve... És mégis mozog a föld!

A kései szerelem dúsan termi édes szőlőfürteit, amelyekből egymás után szüretelik a fejedelmi ízű és illatú tokaji aszúborokat...

*

És az élet? A rideg valóság?...

A Kritikus, aki a Senki szigetének mámorából felócsudik, gúnyosan és kárörvendezőn kérdi:

- Uraim, mi van az Élettel?...

Óh sajnos, az Élet... azt se lehet kizárni az aracsi Senki szigetéről...

Gyermek?... Noéminek gyermeke van?... Ezt kérdezi örvendezve és meglepetten az «Aranyember» olvasója... De hiába olvassuk át többször ezt a fejezetet vagy az egész regényt... az ördög tud abban kiokosodni, hogy az a gyermek valóban Noémi és Timár Mihály gyermeke-e... Hja, a romantika, a képzelet költője!... Mi oly természetesnek találnók, hogy Noéminek gyermeke van... De az Aranyember?... Hiszen Timár Mihály végre is megtalálja boldogságát... teljesen eltűnik az Arany világából és a Szerelem szigetére költözik... De az igazi, az aracsi Aranyember meddig élheti még kettős életét a Balaton és a Stáció-utca közt.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Leszállnak az ősz árnyai, egyre fojtogatóbb ködei.

És Ottilia egyre jobban köhécsel...

Miracle doktor rázza, csörgeti orvosságos üvegecskéit: «Tizennyolc éves... Gyönge tüdő... Az újabb események csak siettetik baját... Galoppozó tüdővész... Csak a levegő segíthet... De nem a balatoni... amely hideg már ilyenkor... hanem a Délvidék tiszta, napsugaras levegője... Merán... Merán, a déltiroli divatos üdülőhely.»

És Aranyember kénytelen elbúcsúzni Noémitól. Talán örökre...

Miracle doktor pókujjai már megragadták Ottiliát és viszik, ragadják Meránba!... Onnan aztán aligha fog már visszajönni...

Az Aranyember búcsúzik... Ez az elválás oly fájdalmas lehetett, hogy sohase szánta rá tollát a megírására...

A gőzös füstje sokáig integetett búcsút és a zakatoló kerekek könyörtelenül robogtak Déltirol virágos völgyei felé...

A gyámapa ezentúl már csak «silány aranyakat» küldhet gyámleánya után, aki egy meráni tanítónő házában talált szállást...

Óh, ha el lehetne szállni fecskével vagy felhővel Dél melegebb honába, hol már Olaszország virágai nyílnak!

Az Arany ember leül és legalább a betűivel akarja utolérni, símogatni Noémit... Német nyelven írja leveleit... Magyar költő magyar leánynak német szerelmi üzeneteket?

Óh, Istenem!... Hátha Noémi oly gyönge, hogy már el se tudja olvasni a leveleket, amelyeket pedig oly mohón vár! Ott van a meráni német tanítónő, aki majd felolvassa őket. Németül kell írni, hogy megérthesse a tanítónő is. És németül is úgy kell írni, hogy... kimaradjanak a levelekből azok a szerelmes, marcangoló érzések, amelyeket csak ajk az ajknak és szem a szemnek tud elmondani...

Mily szomorú regény ez a német levelezés!...

*

Ottilia meghalt. Miracle doktor gúnyosan fölkacag és távozik...

Valaki holtan fekszik egy fehér, tiszta ágyon, Dél-Tirolban, a Passer völgyében. Aranyfürtjei ziláltan hevernek a párnán. Lehúnyt szeme mély árnyékba süpped mozdulatlanul. Csak ajka körül lebeg az üdvözültek mosolya.

Nincs mellette Teréza mama, hogy lefoghassa utoljára pilláit és nincs mellette Timár Mihály se... Szegény kis halott a Passer partján!

De a keblén az inge alatt arany medaillon van és benne - az Aranyember hajfürtje.

Ezért mosolyog a halott. Mert éjjel, mielőtt utolsót sóhajtott, megjelent az Aranyember, föléje hajolt és búcsúzásul megcsókolta... Csak mikor felnyitotta szemét, látta Ottilia, hogy az Aranyember... jelenés - látomás volt...De a mosolya ott maradt örökre az ajkán.

*

Itt van tehát a legridegebb valóság, amelyet a Kritikus sürgetett... a halál!

És Miracle doktor, ennek a «rideg valóság»-nak jelképe nem elégedett meg azzal, hogy elragadta Ottiliát, hanem gonosz tréfát engedett meg magának.

Ottilia utolsó sóhajtásával arra kérte a meráni tanítónőt, hogy az Aranyember szerelmes leveleit és azt az arany médaillont, amelyben hajfürtjét őrizte, küldje el - az Aranyembernek.

A szegény kis halott csak jót akart, a meráni tanítónő is jót akart, de az egész csomag valahogy «Miracle doktor vagy a Gonosz Véletlen» kezébe került és Miracle jól tudta, hová kell címezni a csomagot: «Külső Stáció-utca 80. szám.» És azt is tudta, hogy mikor kell ennek a szerelmes utolsó üzenetnek megérkeznie, hogy... Laborfalvy Róza kezébe jusson.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Most már mindent tudnak a Külső Stáció-utcában.

Sajnáljuk-e a százféle ecetet savanyító, jurgita tököt sütő, szegény, nyomorult asszonyt?

Még csak ez a tőrdöfés hiányzott száz sebből vérző, hiú szívének! Ha házsártos lett, ha pokollá varázsolta férje házát, ha Hekáte gonosz leányainak minden fúriaszelleme beléje költözött, egy mentsége mindenesetre van: ez a meráni csomag a német levelekkel és hajfürtös médaillonnal.

*

Az Aranyember betegen fekszik balatonfüredi villájában.

Ingyen nem adnak semmit a szűkmarkú istenek.

Az Aranyembernek meg kell szenvednie azért, hogy életében egyszer megizlelte egy tiszta, fiatal leány csókját, hogy kihörpintette fenékig a férfi legnagyobb diadalát...

Ismeretlen láz gyötri?... Mi ez? Ottilia csókjai beléje oltották a halálos kór csiráit?... Óh, ha meghalna ő is. Szép halál volna, euthanatosz, mint a régi görögök mondták... és méltó volna a szerelmes regények írójához, méltó a regényesség kék virágához, amely a tüdővészt a romantika pecsétjével látta el.

Huray vállat von... nem tudja... Az orvosok nagyrésze ragadósnak tartja a «mellbaj»-t, de ez nem bizonyos. Koch Róbert akkor még nem fedezte föl a tüdővész bacillusait.

Az Aranyember láza egyre magasabbra szökik... negyven... negyvenegy fok... még följebb hág... már a halál ormát súrolja lázgörbéje... Ottilia minduntalan megjelenik lázálmában is... de Timea szintén... a kettő egybeolvad... a negyvennyolcas évek Rózája a hetvenes évek Ottiliájával... a beteg, deliriumos agy már elhagyja a földet... már a világűrben lebeg, a föld előtte csak egy kis pont, vörös golyó...repülőgépen száguld... meglátja az Andromeda-csillagot, amelyet a tudósok csak később fognak felfedezni... lejebb kerül a földre... meglátja a mésszel való vörösfényű világítást... amelyet jóval később egy magyar feltaláló, Brémer meg is valósít... ezer és ezer csodát lát... megsejt... és megszületik a legszebb, legbámulatosabb magyar vizió... a Jövő század regénye!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Huray, a jó orvos mosolyog. Most már tudja biztosan, hogy sógora nem fog meghalni... Föl fog épülni... mert a sors úgy akarja, hogy még sok szép regénnyel ajándékozza meg a világot.

Mire fölépül, Ottilia alakja már a felejtető, enyhítő multé. A Jövő Század Regényének Sassa asszonya lett belőle, akivel Tatrangi Dávid tovább fog száguldani a tér és idő végtelenségében.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Regényünk hőse kilábolt betegségéből. De a kórágyon ott maradt az, amit bizonyára legjobban sajnált, utolsó ifjúsága, utolsó szerelmi lángja... Most már megtisztultan, megbékélten visszamehet a stáció-utcai házba feledni, vezekelni, emlékezni és írni...

Életének regényes, zajos korszaka ezzel lezárul. Sassa asszony vár rá. Az élet gyors, de halk denevérröpte az öregség és vég felé.