Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 1. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Illés Endre: A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBÓL

Takáts Sándor könyve - Genius

Mindent a törökre fogni! Műkincseink eltünését, emlékeink pusztulását, szörnyű sarcolásokat. Minden rosszat a török hódoltság korától származtatni. Önállóságunk elvesztését, súlyos következményű kulturális elmaradottságunkat, lakatlan területek új telepeseit, a nemzetiségi problémákat. Egyetlen végokra visszavezetni, ami csak egy állam életében baj és zökkenő lehet. S ez a végok: a török. A német maszlag mellett a török áfium valósággal beleégette pusztító emlékét lelkiségünkbe. S hogy ez így történt: ebben nem kis része lehetett az idegen főhatalomnak is, amelyeknek dinasztikus érdekeit szolgálta ez a hit.

Új könyvében Takáts Sándor megkísérli, hogy szembehelyezkedjék ezzel a közfelfogással. S azonnal bizonyítja is, ha a törökök nem is voltak angyalok, azok a pusztító s lelketlen zsarnokok sem voltak, amilyeneknek történeti könyveink beállítják őket. A levéltárak írott emlékei legalább is mást mondanak.

A XVI. és XVII. század nemcsak a kardforgatás százada volt. Akik a kardot forgatták, a tollal és tudtak bánni. Számtalan levél, követi jelentés, alázatos kérvény maradt fenn ebből a korból. S a legérdekesebbek köztük a végbeli magyar és török vitézek levelei. Mert ugyancsak gyakran váltottak mindkét részről leveleket. S ezeket a leveleket a legszívélyesebb és legbarátságosabb hangon írták a szembenállók egymáshoz. Az élő török nem volt az a gyűlölt ellenség, mint a későbbi századokban az emléke. Ha az ember figyelmesebben összeveti a két nép tulajdonságait: ez a barátság érthetővé is válik.

A török katona épúgy, mint a magyar, kedvelte a kalandokat, a harcot, a portyázást. A folytonos összecsapásokban megismerték s megtanulták becsülni egymás erényeit: a vitézi szellemet és a bátorságot. S így állandó harcaik is egyre közelebb hozták őket egymáshoz. A közeledés bajvívásokban és kopjatörésekben nyilvánult meg először. Utána pedig: «A jó szomszédság kedvéért lakozzunk, együnk, igyunk s a vitézek is egymással mulassanak» - mint Vejsz basa levele mondja. Az ilyen együttlétek alkalmával megcsodálták egymás fegyverzetét, ruháit, lovait. S legközelebb már meg is kívánták. Nemcsak leveleket váltottak azután, hanem mindgyakrabban ajándékokkal is kedveskedtek egymásnak. Jólfutó keleti lovakkal, drága szőnyegekkel, ritka párducbőrökkel a törökök, pompás fegyverderekakkal, újtalálmányú órákkal, ékes tőrökkel a magyarok. A paplan és a díszes török nyeregkápa is akkor került hozzánk. Meg a különböző ékes lószerszámok. Sokat emlegetjük népünk díszes ruháit is, a magyar népművészet valóban világszerte híres, de azt már minálunk is kevesen tudják, hogy ez a gazdag népviselet s híres díszruháink a török-magyar érintkezés és kölcsönhatás gyümölcsei. Még a csizmát is a törököktől kaptuk. S a fontosabbak mellett számtalan apróságot is emlegetnek még a ránkmaradt levelek. Egyik részről ezt kérték, másik részről amazt sürgették.

De nemcsak a férfiak, a nők is leveleztek. Kelméket küldtek egymásnak, mintákat cseréltek. S a magyar kertészet virágkora is a török hódoltság idejére esik. A virágokat, gyümölcsöket Európa mindig keletről kapta. A tulipánt, jácintot, szegfűt, basarózsát Magyarország közvetítette nyugat felé. S hogy a török uralom mégsem jelentett csupán pusztulást s dúlást: a kereskedők helyzete is bizonyítja. A basák mindig védelmükbe vették a kereskedőket. Az ország vámjövedelme a török hódoltság alatt évről évre növekedett. A kereskedelem teljes megbénulása csak a német megszállás idején következett be.

Kultúránkon sem gázolt át a török, nemzeti létünket erről az oldalról sem fenyegette. Ékes példa rá: ő tette ennek a kornak diplomáciai nyelvévé a magyart. A török basák mind magyar íródeákot tartottak. S valósággal irónia felemlíteni: a bécsi udvart a török szorította rá a magyar nyelvre. Bukása után a magyar nyelv ügye is hosszú-hosszú időre elveszett. Még az országban is, nemhogy Bécsben.

Az is ismert dolog, hogy a Habsburgok véres vallásüldözéseivel szemben a török vallási kérdésekben a teljes szabadság álláspontjára helyezkedett. De nemcsak vallási tekintetben, szociális téren is jó példával járt elöl. A budai basák sok-sok megmaradt levele és rendelete bizonyítja, hogy mindig felemelték a szegénység érdekében szavukat, ha rövidítés érte a jobbágyságot, innen vagy túlról. Sőt olyan török basa is volt, aki elengedte a törvényesen kivetett adókat, de olyan vasas vagy vallon tiszt, aki el ne vitt volna minden elvihetőt, nem akadt.

Az ország pusztulása csakugyan a török hódoltság korára esik. De nem annyira a törökök pusztították, mint inkább azok a német zsoldosok, a császári hadsereg szemetje, akik sohasem kapták meg a zsoldjukat, sáskamódra felettek, felégettek, feldúltak hát maguk körül mindent. A nagyobb értékekre pedig az uralkodóház tette rá a kezét. Néhány kiragadott példa csupán. A mohácsi csata után hajókkal vitték Bécsbe a királyi palota kincseit. S I. Ferdinánd ezeket a remekebbnél remekebb ötvösmunkákat beolvasztotta és az így nyert pénzzel fizette Magyarországot dúló hadait. I. Lipót a törökök kiűzése után leromboltatta a magyarországi templomokat és várakat, hogy a betelepülő idegeneknek legyen mivel építkezniök. Így pusztultak sorra építészeti emlékeink, köztük a budai Mária Magdolna-templom is. III. Károly megbízott emberei még nagyjaink koporsóit is megcsonkították.

A török hódoltság képe mintha a visszájára fordulna lassan a levéltárak poros aktáiban. Új s ismeretlen adatok ezek. Oldalról oldalra nő a megdöbbenés, de tisztul a homály is. S ez a frissen vágott út, amelyen a mai érdeklődő elindul a mult felé: Takáts Sándor munkája.

Szinte emberfeletti munka.

Flaubert jut az ember eszébe, aki húszezer kötetet rágott át, míg összehordta Bouvard és Pécouchet-jének anyagát.

Adatok, jegyzetek, idézetek végtelen tömegére épült ez a kötet is. Anyagáért Takáts sorra járta a magyarországi és külföldi levéltárakat, áttanulmányozta annak a kornak minden követi jelentését, felcédulázta az összes, hozzáférhető leveleket, egymás mellé állította a különböző latin, német, magyar szövegeket. Holt betűk útmutatása nyomán feltámasztott egy egész elmult világot. Minden kövét, minden rögét, minden emberét a világ négy tája felől külön fáradsággal s mindig új leleménnyel hordta egybe. Külön harc volt ez. Az alkotás, megformálás, kifejezés erőfeszítésein túl külön erőfeszítés. A «mit» és a «hogyan» mellett az anyaggyűjtés fizikai munkája. Néha bizonyára megvíhatatlannak tetsző bástyák.

A Török hódoltság korából negyedik kötete annak a hatalmas körképnek, amelyet Takáts erről a korról festett. Befejező kötet, hatalmas összefoglalás.

Külön dolgozatai közül a budai basák rámára vont gondos portréi mellett egy dunántúli magyar kapitánynak, vitéz Thengöldi Bornemissza Jánosnak életéről szóló fejezetet éreztem a legszebbnek.