Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 24. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ

Rabinovszky Márius: AZ EMPIRE ÉPÍTÉSZET PESTEN
Benedekné Győri Lujza könyve. - Dante kiadása.

A régi Pest a XIX. század első felében épült. Ha egy a művészet iránt érzéketlen kor le nem rombolja, a Lipótváros és a Belváros egy része megmaradt volna a maga empire jellegében művészettörténeti látványosságnak: Pest fellendülése a mult század első felében nem mondvacsinált fellendülés, hanem belső szükségszerűségből fakadó kultúrmozgalom volt, egy része a nagy nemzeti felszabadító munkának, annak ellenére, hogy az építőművészek mind idegen származásúak voltak. E kor építészetével foglalkozni érdekes és hálás feladat. Benedekné Győri Lujza felkészülten fogott a munkához. Nem inventarizálni akarja a pesti empire építészetet, hanem stílkritikáját adni. Megállapítja, hogy két fázisa van a pesti empire-nak a korai vagy sík empire és a késői vagy klasszikus empire. A legérdekesebb alkotásokkal, a főbb építésztehetségekkel bővebben foglalkozik. Munkájának legfőbb érdeme, hogy a szükséges áttekintést meg is adja, az érdeklődést tárgya iránt fel tudja kelteni. Frontanalizisei a lényeges mozzanatokra mutatnak reá.

Azonban két elvi megjegyzésünk volna, mely a dolog velejét érinti. Az egyik az, hogy nem lehet építészeti stílust tárgyalni anélkül, hogy akár csak egy pozitív szóval is kitérnénk az építész téralkotására. Egy ház nem csak frontból vagy frontokból áll, hanem a térből ki is vág egy darabot, úgy külső alakjával, mint belső térbeosztásával. A Nemzeti Múzeum épületénél például a belső téralkotás van oly fontos és jelentős művészi cselekedet, a stílalkotás szempontjából is, mint a front megoldása. Polláck Józsefről írni és egy szóval sem említeni a Nemzeti Múzeum lépcsőházát, kupolatermét stb., azt jelenti hogy a par excellence építészeti cselekedet egyik feléről nem veszünk tudomást. Az empire után bekövetkező teljes leromlása az építészeti érzéknek éppen onnan ered, hogy a térérzék teljesen kiveszett és az építészetre is a festészet mellékszempontjai lettek mérvadók. Az empirenak még volt térérzéke. Nagyszerű arányú udvarok és lépcsőházak tanuskodnak többek között efelől.

A másik megjegyezni valónk a nomenklaturára vonatkozik. A szerző bizonyos határozatlanságot mutat a klasszikus és klasszicisztikus szó használatában. A kettő nem ugyanaz, sőt lényegesen különböző. A «klasszicisztika» az ősi klasszicizmus tudatos utánzási kísérlete. És így nagyon tanulságos lett volna, ha a szerző rámutatott volna azokra a többé-kevésbé rejtett barokk elemekre, melyek az empire klasszicisztikus (és nem klasszikus) művészetében tovább élnek és konzerválódnak, hogy aztán a század közepétől fogva annál nagyobb erővel érvényesülhessenek újra.