Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 22. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ

Schöpflin Aladár: KOSSUTH
Hegedűs Lóránt drámája a Nemzeti Szinházban

Akik a magyar történelem elsőrendű nagy embereihez nyúltak eddig a színpadon, mind egy és ugyanazzal a nehézséggel találkoztak: a matéria merev és hajlíthatatlan. Formálásának ellentmond a köztudat, mely féltékenyen ellenőrzi - nem a történeti valóságot, hanem annak a képnek a változatlanságát, melyet a nagy emberről alkotott és megrögzített magának, az emberi, személyes momentumoknak a tárgyalás körébe vonását csaknem lehetetlenné teszi a kegyelet, mely nem embert, hanem makulátlan félistent akar látni a körben. Mi minden nemzetnél inkább ma is még a romantikus történet-filozófia varázsa alatt élünk s ez lefogja a történeti drámaíró kezét, mikor a nemzet hőseit a dráma hőseivé akarja formálni. Nem marad számára más lehetőség, mint egy színpadi jelenetekbe tömörített életrajz fonalán a hős politikai akcióját foglalni össze, a drámai cselekvés fejlődését és megfeszülését kronológiában feloldani s ezzel megmenteni a kinálkozó anyagból, ami megmenthető. Ma a tulzott politikai érzékenység korában ez a kényszer fokozottan nehezedik az íróra. E miatt az utóbbi időben szinte már külön műfaja keletkezett a történeti drámának: a színpadilag illusztrált életrajz. Ebbe tartozik, hogy csak a háborúutáni évekből vegyek példákat, Voinovich Géza Rákóczy-ja, Herczeg Ferenc A hid-ja és a Nemzeti Szinház legfrissebb újdonsága, Kossuth, Hegedüs Lóránt ötfelvonásos drámája is. S miután Kossuth alakja a legnehezebben hajlítható drámává, a kényszerből fakadt új forma veszedelmei ebben árulják el magukat legjobban.

Hegedüs Lóránt öt kiemelkedő pontján ragadja meg Kossuth életét. Az első Kossuth elfogatása a törvényhatósági tudósítások miatt, - itt az író megkorrigálta a történelmi tényt, Kossuthot nem zúgligeti nyaralójában, hanem a helytartótanács helyiségében fogatja el. Egyuttal megragadja az alkalmat, hogy megmutassa Kossuth antagonistáját, a bécsi udvari bürokráciát, nem olyannak, amilyen volt, hanem amilyennek a korbeli ellenzéki közvélemény látta, a gúny és megvetés animózitásával ábrázolva. Ezzel hozzáfűzi a maga mondanivalóját a korbeli irodalom, főleg Jókai által ránkhagyott tradicionális képhez, de már eleve feladja a drámai hatást. A hős kűzdelme egy olyan hozzá méltatlan ellenféllel nem lehet drámailag érdekes. De a kitünő szerzőnek nem is ez volt a fődolog, hiszen a tulajdonképeni drámát ő már a priori, műve szerkezeti beállításával elejtette, - ő ebben a részben Kossuthot, a gondolat és sajtószabadság hősét akarta bemutatni s ez meg is történik a jurátusok jelenetével s Kossuthnak Majláth nádorral és Pálffy Fidél kancellárral való szembekerülésével. S a darab ezzel a módszerrel megy tovább: az író minden felvonásban be akarja mutatni Kossuthot, pályája különböző étappejain. Az országyűlésen, amikor megszavaztatja a kétszázezer ujoncot, abban a pillanatban, mikor rálép a forradalom talajára, - Budavár bevételekor, mikor kinyilvánul a Görgeyvel való világnézeti és temperamentumbeli ellentét, Amerikában a kongresszus előtti fogadtatáskor, mikor ráeszméltetik, hogy hiába minden ünnepeltetés, minden rokonszenv, a magyar, mint minden nemzet, csak maga szabadíthatja fel magát, Collegno al Baracconeban, mikor a száműzetés s az öregség rezignációjában is hisz saját küldetésében s a magyar martirium diadalmas erejében. Ez az egész koncepció tisztára politikai, vagy ha jobban tetszik, történelemfilozófiai. Kossuthban a magyar idealizmust, a magyar hitet állítja elénk az író, a magyar nemzetnek azt a históriai eleven erejét, amely minden bukásból feltámasztotta. Kossuthot a hit ereje lendíti fel a magasba és az is tartja meg a lesújtottságban. Ez szép és lendületteljes gondolat, de mert mindig csak szónoklatokban és vitákban nyilatkozik meg, nem szenvedélyek és akaratok harcos összeroppanásában, nem lesz belőle dráma, sem Kossuth alakja, sem a benne lángoló eszme nem elevenedik meg - egy szinpadi képeskönyvet forgatunk és közben néha ellankad a figyelmünk. Még a legdrámaiabb a második és harmadik felvonás. Ott Széchenyiben és itt Görgeyben egy másik nagy lélek áll Kossuthtal szemben, másik nagy akarás s már ez a szembenállás is bizonyos feszültséget hoz létre. A teljes drámai hatás mégsem áll be maga az író nem játszatja le a drámát Kossuth és antagonistái között, Széchenyi nagy tragédiája benne magában játszik le nem Kossuthtal való harcában, a Görgeyvel való ellentét csak párbeszéd marad, amely befejezés nélkül szakad meg, látható hatás nélkül a két hős sorsára. S itt tűnik fel egy különös ellentmondás: az író Kossuthért írta a drámát, de a darab szerint Kossuthnak nincs feltétlenül igaza sem Széchenyivel, sem Görgeyvel szemben, - az író túlságosan igazságos kivánt lenni s a történelmi igazságért elejtette a költői igazságot. Az utolsó két felvonásban aztán már csak politikai vita folyik, szavak és argumentumok csatája, nem embereké.

A politikai eseményeket a szerző befuttatja a mellékesemények csinos kis girlandjaival. Ilyenek az első felvonásban a megmagyarosodott hivatalszolga s a bolondos Cibbininé szereplése, a másodikban a szegedi menyecske s a Kossuth hódolására beözönlő alföldi nép naivan teatrális tömegjelenete, a harmadikban a kémfogó káplár stb. Ezek közül a legtöbb figyelemre méltó Kossuthné szerepe, - a kormányzó feleségének arcába a szerző belerajzolt néhány markáns asszonyi vonást.

A nagy apparátust mozgató darab előadása nem jelent nagy művészi sikert a Nemzeti Szinházra nézve. Kossuth szerepe nem tartozik Odry Árpád diadalai közé, amit szinészi intelligencia és biztos technika megadnak, az megvan benne, de Kossuth temperamentumának forróságát nem éreztük úgy, ahogy szerettük volna. Széchenyi nagy belső drámáját realisztikus eszközökkel, hatásosan játszotta meg Petheő Attila, Görgey katonás precizitását és hideg okosságát Palágyi. Feltünően jónak találtuk G. Aczél Ilonát s Vizváry Mariska és Ligeti Juliska is kellemesen mozognak apró szerepeikben. Gál Gyula két szerepet is játszik, a mi érzésünk szerint az amerikai államtitkárban ad élesebb vonalú figurát. Az egész játékon minduntalan egyenetlenséget éreztünk s ezt csak fokozta a rendezés külsőségeinek kezdetlegessége.