Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 22. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · KÁRPÁTI AURÉL: A HARMADIK RÓMA

Kallós Ede : PETRONIUS ÉLETE ÉS KORA
Révay József könyve

Ez az ízig-vérig tudományos munka azt bizonyítja, hogy az igazi tudós nem azáltal válik íróművésszé, hogy eltulajdonítja a szépirodalom munkaszerszámait és azokkal műve számára mesterkélt cafrangokat kovácsol össze, s a tudományos írás nem akkor válik élvezetes és hatásos olvasmánnyá, ha nem eredeti kutatást ad, hanem kényelmesen, könnyedén átdolgozza azt, amit mások műveiből kiollóz. Révay József műve arról az alkotó-művészeti erőről tesz tanuságot, mely magából a tudományos kutatásból fakad és arról a lenyügöző művészi hatásról, melyet a tudományos munka minden idegen támogatás igénybevétele nélkül elér.

E könyv azáltal válik művészi alkotássá, mert Révayban oly erőteljesen aktív az igazság keresésének a lendülete, oly lázasan lüktető a titok megfejtésének az izgalma s Révay tudományos meglátása elé oly pompás életteljességgel vetődnek a képek, hogy ebből a lendületből, az izgalomból és a látásnak ebből az életteljességéből ugyanoly művészi erők fakadnak, mintha a lendület a művészi alkotásvágyból, az izgalom valamely művészi ihletű elragadtatásból, a kép a fantázia látomásából eredne. S e könyv ellenállhatatlan hatása abból fakad, hogy az igazságkeresésnek előretörő dinamikája az olvasót magával ragadja s az olvasó a tudóssal együtt éli át az elrejtőzni akaró igazsággal való viaskodás szenzációját. Révay könyve azáltal, hogy hamisítatlan tudományt ad, hamisítatlan irodalmat is ad, azáltal, hogy igazán tanít, igazán gyönyörködtet is, leköt is. Abban a vértelen tudománynépszerűsítő iparban pedig, mely harmadkézből kapott tudományt gyúr át, az igazságkeresés lázizgalmát affektált, kacér fészkelődések mímelik, a kutatás erőfeszítésének pírját olcsó szépirodalmi rouge pótolja, s ezért azt, amit az ilyen művek nyujtanak, legfeljebb az nevezheti okulásnak és élvezetnek, aki szerelemnek és gyönyörnek nevezi azt, ami az utcasarkokon szokott felkínálkozni.

Azért látom Révay művében a tudomány alkotóművészeti erejének bizonyságát, mert Révaynak, az írónak minden erénye Révaynak, a tudósnak kiválóságából fakad. Stílusának plasztikussága nem egyéb, mint annak a megnyilvánulása, hogy az eszmefolyamatok, melyeket kifejt, az ő tudatában nem mállanak szét szürke ködszerűségbe, hanem friss mozgalmassággal lepergő eseményekké sűrűsödnek. És a könyv belső stílusa - szerkezete - is a tárgyba való maradéktalan beleélés, a tökéletes tudományos intuició hatását mutatja. Titus Petronius Arbitert, a Nero császár korabeli nagyurat, a finom vágású római viveurt, ki irigylésre méltó módon élvezte mindazt a gyönyörűséget, melyet a szellemi és anyagi javak teljessége nyujthat s kinek bőséges életenergiája fölöslegéből még arra is tellett, hogy pompás költői életképpé dolgozza föl kora fülledt dekadens világát, - ezt a csillogóan sokoldalú egyéniséget és revűszerűen változatos tartalmú művét csak az dolgozhatta fel ily «stílusosan», ily filmszerű élénkséggel pergő módon, akinél a stílus és a szerkesztésmód nem modor és nem séma, hanem az, aminek Goethe mondja: «a tárgy lényegéből fakadó kényszerűség.»

Pusztán irodalmi szempontból szóltam hozzá Révay munkájához. A tudós szerző, kinek kutatásai a nemzetközi értékelésben is igen jelentőseknek bizonyultak, nem veheti tőlem rossz néven, ha a szakszerű tanulságok ama bőségére vonatkozólag, mely könyvéből árad, e helyen a hálás köszönet nyilvánítására szorítkozom s csak azt szögezem le, ami könyvét a tudományos irodalom esztétikájának meglehetősen elhanyagolt kérdése szempontjából teszi rendkívül jelentőségessé.