Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 15. szám · / · FÖLDI MIHÁLY: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ REGÉNYEI

FÖLDI MIHÁLY: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ REGÉNYEI
4. A világ mint őrület

Die Welt als Wille und Vorstellung... Kosztolányi nem ismeri az akaratot. Csak a képzeletet. De ez nála mindig kényszerképzet. Minden témája egy kóreset. Nero a dilettáns költő tébolya. A rossz orvos a bűntudat kényszerképzete. Az Aranysárkány egy inzultus patológikus lelki következményei. A pacsirta a lelki és testi tehetetlenség vitustánca. Az Édes Anna egy szegény cselédlány megkínoztatásának és pillanatnyi elmezavarának története.

Minden írónak vannak állandó, jellemző szavai, kifejezésmódjai, amelyek valóban a kényszerképzetek erejével üldözik. Kosztolányi leggyakoribb szavai: őrület... rögeszme... agyrém... láz... Őrülteknek érzi az embereket, mindenkit; az őrültet is, a normálisat is. Az ember őrült gép. Itt az őrült dajka. Tirolból jön, tizenhétéves, tizenhét éven át csecsemőket ringatott s ha egyedül marad, bölcsődalokat énekel. Gyűlöli a port és piszkot, “üldözi és felkutatja, mint kopó a vadat és bútorok alatt vagy a pókhálós sarokban, ahova a szemét el szokott bújni - ösztönösen és szenvedélyesen - megsemmisíti". “Ilyen vadászat után fáradt volt, de azért tovább dolgozott, aztán valami bús, állati kielégüléssel lefeküdt." Hogyan nézi ezt a dajkát a kisfiú? Őrültnek tartja. Íme: “A kisfiú gyűlölettel fogadta. Egy sarokból bámulta őt. Haja - mint megannyi fehér cérnaszál - olyan világosszőke volt, hogy ősznek tetszett és színtelenkék szeme, majdnem átlátszó, akár a víz. - Mein Katzerl - mondta a gyerekeknek, gügyögve. Istvánka őrültnek tartotta a lányt..." Őrült gyerek, őrült dajka.

Őrült ügyvéd. Nem őrült? “kezét önbizalommal dörzsölgette, jogi szakkifejezéseket használt és nagy gyakorlatára hivatkozva biztosította ügyfeleit, hogy milyen gyorsan és tapintatosan szokta lepergetni az ilyen ügyeket." Őrült gép, humorban. Őrült törvény: “... ekkor telik majd le az a félév, melyet a válótörvény megkíván, aztán mehetnek, ki jobbra, ki balra." Az őrült orvosság: “Adjatok be neki valamit." Az őrült betegség: “Ebben az időben minden gyerek köhög." A frázisok őrülete, a hétköznapok őrülete: “... az alvás a legjobb orvosság; ezt egy orvos mondta." Őrült asztaltársaság: “vidámnak és ötletesnek tartotta.... - De mit beszélek róla komolyan - kiáltanak fel Kosztolányi emberei - hiszen ez valóságos őrület! - Valóban, őrült a ház, amelyben élnek. “Az élet háza", - mondják. Minden tárgynak megvan benne a története s aki “hozzájuk ért, azt megrázta a delejes áram". Minden villa, kés, kanál, olló, tű emlékeztet valamire. Őrület a jóságuk. “... Szeme majdnem eszelős fénnyel ragyogott a nagy-nagy jóságtól." A gyógyszerészné: - Ha én elmondanám az életemet, arról regényt lehet írni. - Elmondja? “... ha kérték leányai, hogy mesélje el, csak homlokon csókolta őket és hallgatott." Soha nem történt vele semmi sem. Mert őrült az idő is, melyben az élet közönyösen elmúlik. Kilenc gyermeket szülni az időben, nem őrület?! Egy asszonnyal történik ez. És minek, miért? Évei vannak és cigányzene szól és az évek “egymásbaolvadnak". Idő! Múlik! És kopik minden, láthatatlanul. És egyszerre: “szavakat ismételgetett, melyeket gyermekei már nem értettek és értelmük régen elmosódott." Aztán? Aztán jön az őrült temető. Emberek sírokat látogatnak. Szegények. “Mintha valami elveszett tárgyakat keresnének és vissza-vissza térnének arra a helyre, ahol rejlik, nézdelődnek, kutakodnak, mint akiknek valami rögeszméjük van és aztán csalódottan elmennek." A modern műveltségnek pokoli ötlete, hogy a gyerekek itt is külön pásztát kapnak, aféle gyerekszobát. Az őrült temető! “A zöld dombok olyan kicsinyek, mint a játékok. Alattuk két-hároméves kisfiúk és kislányok, akik csak rövid látogatásra jöttek erre a világra és miután megismerték a lázat meg a fejfájást, eltüntek. Kis bolondok, még a cseresznye ízét sem tudták, de azért igazi halált haltak." És a kérdés: Miért volt mindez? Költő kérdi? Bölcs kérdi? A költő őrült: A bölcs őrült. Nem őrült-e ez a költő, aki “csak írni akart, tragédiákat és verseket... mondatokat... s azzal, ami ezen kívül állt, nem törődött"? S ez a bölcs, aki minden ellenvetést elfogad, ellenkezés nélkül? Akinek nincs hite, legfeljebb az írás, s “meggyőződése, mely a folytonos gondolkodásban és tépelődésben végképen megingott, mindig afelé hajolt, akivel beszélt és a következő pillanatban már ékesebben, világosabban fejezte ki azt, amit vitatkozó ellenfelei óhajtottak". Őrült bölcs. Őrült állatok. Itt van egy őrült kutya: “Mint az idegbeteg, üvöltött ez az állat, mint az őrült, aki egész életén át az üldöztetési mánia rémeivel küzködik. Majdnem ilyen minden kutya. Pedig az emberek az állatok nyárspolgárának tartják a kutyát."

Ki felelős ebben a világban valamiért? Ki tud megmagyarázni valamit? Nincs itt ok, nincs itt cél; hiányzik az emberi élet, az emberi lélek minden szilárd alapja, minden látható határa. Van arra felelet, hogy Agrippina miért gyilkolja itt meg Claudiust? Ezt olvassuk: “Mert itt a perc." Ennyi az egész. Válasz nincs, magyarázat nincs. Motívumok nincsenek. Akaratok hiányzanak. Erőfeszítés, önuralom, értelem nincs. Körülmények vannak. Kosztolányi embereinek világából egy láthatatlan kéz kikapcsolta az okság törvényét; itt minden a kondicionalizmus szemléletében történik. És bármily paradoxonul hangzik: a valószínű valószínűtlenségek jegyében. Mindig mindenre el lehetünk itt készülve. Egy világrész felrobban, a szék felül az asztalra, egy embernek három feje nő. Színjáték az élet. Ülünk és érthetetlen dolgok történnek előttünk. Színjátékok. “Lába elé, az oltár lépcsőjére, sötétvörös fényt szitált az ablakból behulló alkonyat, úgy hogy pillanatig mintha görögtűzben állott volna a sovány, nyolcvanéves aggastyán." Ez egy házasság színjátéka. A sors percei Kosztolányinál mindig színjátékszerűek. Egy leány, mikor megkérik a kezét: “... mintha színpadon lenne, kötelességszerűen mulatott..." A tárgyak is élnek ebben a különös színjátékban. Az ebédlő bús s az emberek “megkegyelmeznek" holmiknak, melyek sokáig “szolgálták őket". E tárgyak nem kevésbé értelmesek és céltudatosak itt az embereknél s az őrület színjátékában a természet is csak egy kulissza. “Az esőre hajló égről kénsárga felhők lógtak, melyek vak meleget leheltek a kövezetre." Ez a természet-kulissza sohasem derüs és biztató; mindig ijesztő, rejtélyes, rémületes. Kosztolányiban a természet rémülete szűköl. Titokzatos lelki kapcsolatot érez a kutyával, mely az emberrel egyenrangú jelentőségű lény, s az égitestekkel, amelyek nála mindig emberi vonatkozásúak. “Az üres égboltban megjelent a hold, puffadtan és betegen, mint siralmas bohócarc..." A természetből csak a természet rémülete vonzza.

A természet őrülete.