Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Komlós Aladár: Biró Lajos: Sárga liliom
Felújította a Magyar Színház

Egy nyíltszíni taps hangzik fel estről-estre a "Sárga liliom" előadásain és ez a taps szinte kézzelfogható jele annak, hogy - a darab körül valami baj van. Ez a spontán nyíltszíni taps, nem valami rendkívüli színészi teljesítmény elismerése itt, hanem a közönség örömének a kifejezése afölött, hogy az események menete végre kedvezőre fordul. Nos, a színpadon a taps percében az történik, hogy a darab hőse, miután minden hite összeomlott, ereje-vesztetten, összezúzottan beadja a derekát és megalkuszik az élettel (amely igen előnyös feltételeket ajánl fel neki). Az ilyesmi önmagában nyilván nem valami örvendetes dolog - s mégis, ebben az esetben a tapsolva örvendőknek igazuk van. Mert a hősnek semmi elfogadható oka nincs rá, hogy olyan fájó szívvel fogadja a dolgokat, - ha fáj a szíve, annál rosszabb neki! Ne legyen ostoba! Ha már olyan forradalmárgesztusai vannak, ne legyen annyira polgár! Mikor a néző megkönnyebbült szívvel tapsba tör ki a fölösleges konfliktus elsimulása miatt, öntudatlanul voltaképpen marasztaló ítéletet mond a konfliktus fölött.

Valóban, a darab derekától kezdve némi elkedvetlenedéssel vesszük észre, hogy ebben a hősben csalódtunk. Eleinte okos, tapintatos és igen önérzetes embernek látszott: most kezd kiderülni róla, hogy nem önérzetes forradalmár, hanem mániákus és filiszter. A hérosz komikus figurává kezd átalakulni - és nem szabad nevetnünk rajta. Nem szabad, mert túlságosan hősnek állították elénk, és mindvégig kis becstelenek az ellenfelei. Minden heroizmusban van talán egy kis mániákusság, és érdekes művészi feladat volna tudatosan ábrázolni a komplikált emberi lelket, amely egyszerre teszi ránk a tiszta magasság és a nevetségesség hatását. Az ilyen feladat nem a Biró dolga: ő egyszerűbben, egyvonalúbban látja az emberi ügyeket (ő a "Sárga liliom" hősében sem látta a mániákust.)

Amit azonban így a lélekrajz költői gazdagságban veszít, megnyeri a darab sodró iramában. Mikor a második felvonásban az orvos húga egyedül marad a házban az éjszaka csendjében: a nézőtér felhördül és összeszoruló mellel várja a tisztek galádul előkészített támadását. Nem tudom, van-e az egész magyar drámairodalomban sok olyan izgalmaktól terhes felvonás, mint ez. Bár már itt kezd beszivárogni a nézőbe a kétely, nem provokálja-e az orvos oktalanul a harcot. Azért így is az egész darab a színpadi érzéknek, az érdeklődést feszíteni-tudásnak viharálló, ritka példája. Biró ha nem is a színezésnek, az igaz és frappáns részleteknek, de a vonalak felvázolásának kitűnő mestere és a darab ma szinte frissebben hat, mint másfél évtizeddel ezelőtt.

A Magyar Színház a régi főszereplőket vonultatta fel a "Sárga liliom" reprízén: Gombaszögi Fridát, Z. Molnár Lászlót és Törzs Jenőt és az ő művészetük érettsége nem kis részben járult hozzá a "Sárga liliom" hervadatlanul-maradásához. Mellettük egy új színész jelentkezett most, és épp a főhős, az orvos szerepében: Lengyel Vilmos. Intelligens művész, érdemes megjegyezni a nevét.