Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 21. szám · / · Figyelő · / · Zenei figyelő
Babits szerzői estjén mutatták be Kósa György kórusra, sok-női hangra és zenekarra írt laodameia-muzsikáját. Kósa pályafutása a dramatika jegyében indult: első nagyobb szabású művei táncpantomimek voltak, később az Operában lett korrepetitor és részt vett Bartók nagy balettjének betanításában. Újabban nagy lendülettel emelkedik fölfelé a pályája: külföldön is bemutatták zenekari képeit, egy szélesen formált szimfóniája előadásra vár, van egy kész operaszerű műve is és most fejezte be második színpadi művét, egy többfelvonásos operát. Hogy Kósa kész stiliszta, azt már a késői romantikába vágó ifjúkori vonósnégyesénél és hegedű-zongora szonátájánál is láttuk; hogy új utakra érett eredeti stiliszta, arra újabb művei a bizonyság.
Kósa eredeti kitalálása - ellentétben ifjúkori műveivel - nem a zene anyagához fűződik elsődleges módon, hanem mindig valami zenén kívüli mozzanat zenés jellemzéséhez. Ebben a karakterizáló vonásban valódi dramatikusnak bizonyul. De az önmaga stílusához vezető úton Kósa ma még nem érkezett meg a befejezettség első állomásához, karakterizálása máris tökéletes, beszéde máris egyéni, de kiforrottsága még innen van a formai tökéletesség lezártságán. Kósa nem keresi már a frázisokat, ezeket már megtalálta: de nem jutott még el oda, hol a frázisok virágfüzértánca az örök harmónia körében mozog. Anyaga alkalmas a klasszikus formálásra, de formálása még nem klasszikus. Mi kellene Kósának ahhoz, hogy ide eljusson? Mi a klasszicizmus zenéjének titka? A melosz; a klasszikus zeneforma nem más, mint széles forma-területre vetített melosz. Ennek a melosznak pedig a frazeológiából kell kinőnie; a dallamvilág nem más, mint kristályosult, tömörült frazeológia. Lélektani oldalon tekintve: legnagyobb fokú egyéni koncentrációra van szüksége a szerzőnek ahhoz, hogy elaprózottan kész gondolatai dallammá, dallami nagy-formává tömörüljenek. Ezt a magasfokú lelki összpontosulást kívánjuk a szerzőtől, s evvel a legtöbbet, ami művésztől várható.
De Kósa kikényszeríti, hogy a legtöbbet várjuk tőle! Mert egész törekvése a legnemesebbre irányul. Ahogyan ő a Laodameiában a halál misztériumát zeneszóba foglalja, ahogy a borzadállyal egybefont végzetes szerelmet hangok palástjába öltözteti, az végső komolyságból ömlik elő. Kórusát mintha a Styx vizével öntözte volna, harmóniái mintha az a levegő volna, melyben a balsors lebeg. S hozzá mindez éppúgy a görögség plaszticitását idézi, mindez éppúgy az örök emberinek tiszta igazságát önti, mint Babits remeke. - Hammerschlag János gyönyörű munkát végzett megbízható Madrigál-együttesével, a szólista Ligetiné Ádám Teréz indiszponáltsága ellenére is fogalmat adott szerepének rendkívüli súlyosságáról, - zenekar helyett sajnos csak zongorakivonatot hallottunk.