Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 19. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Kürti Pál: Sándor Imre: Asszonyok
Novellák

Van a Sándor Imre kötetében egy írás, az a címe: "Holnap este, magánál!": már a címből fürgeség, lüktetés, zsurnalisztikus verve árad. A kötetnek legsikerültebb darabja. Egy pesti hivatalnok leány naplószerű följegyzései, nyaralás a Tátrában, megismerkedés valakivel, férfivel, elhatározás, hogy óvatos taktikával megfogja férjnek, az érzékek diadala minden meggondoláson, teljes odaadás, teljes megalázkodás az előtt, amit egy ötletes szóval végzetnek nevezhetünk.

Ez a történés frissen perdül el az olvasó előtt és az ábrázolás módját kifogástalannak érezzük. Különösen jók az első oldalak: ahogyan például az írógép egyhangú ketyegése mellől elszabadult pesti kisasszony nagyvárosi aszfalt-bölcsességgel, de mégis fiatal lányosan figyeli a hegyeket, új környezetét, a tátrai éjszakát. Emellett pompásan egyenletes elejétől-végig ez az írás, nincsen mondata, amely túllendülne egy pesti hivatalnok leány észjárásán és fantáziáján. Igaznak érezzük minden sorát.

Egy másik írása vénülő leányról szól, aki az effajta teremtéseknek visszataszító szívósságával őrködött a maga polgári tisztasága felett, de meghal az anyja, meglazulnak a kötelékek és a leány felkínálkozik annak az orvosnak, aki az édesanyját kezelte, figyelte hónapokig, ingyen. Az orvos fanyalog, végül is gondolja magában: érdekes lélektani megfigyelés lesz a vénleány szerelmi élete...Egy napon azután szakítani akar. A leány elmegy: de az orvos egyszerre csak azon kapja rajta magát, hogy hiányzik neki őszülő hajú kedvese, most már ő megy utána, hiszen a leány nem remélte, hogy visszafogadják. Az orvos és a leány nemsokára házasságot kötnek.

Ennek az írásnak minden sorát hamisnak érezzük. Nehéz megmondani, hogy miért, hiszen előfordulhat az életben, hogy egy fiatal orvos kísérlet céljából szerelmi viszonyt kezd egy hervadó, csúnya leánnyal, ugyan mi ne fordulna elő az életben? És - ez az érdekes - az életnek legcikornyásabb arabeszkjei egy író kezében mindig hazugokká válnak. Itt alighanem ősi hazugokká válnak. Itt alighanem ősi kérdéshez érkeztünk el: szabad-e az írónak túl közel vinni kifejezési eszközeit az élethez?

Talán azért érezzük meggyőzőnek a pesti hivatalnok-kisasszony históriáját, mert önábrázolásnak van beállítva. Líra lett így az, amit az élet pontos fotográfiájának szokás nevezni. Gondoljunk arra, hogy a legkövetkezetesebb naturalisták éppen gyakran és szívesen írtak fiktív napló-alakban, vagy akár tágabb értelemben vett én-formában.

...Sándor Imre egyéb témái: a katonakórházban dolgozó orvosnő, akit a forradalom éjszakáján meggyaláznak ittas katonák; a zsarnok kispolgár és az anyáskodó utcai leány; a vén földbirtokos, a fiatal feleség és a kísértés.

Sándor Imre pompás toll-készséggel győzi ezt az ólmos atmoszférát. Röpül az ő tolla, lendüléséből pillanatra sem veszít, pontos beszámoló, de az egyes mozzanatokat úgy tudja egymás mellé rakni, hogy az olvasó hirtelen kirobbant szenzációnak érzi a legkisebb lappáliát is. Ez a repülő toll csak akkor akad meg, ha valami legbensőbb fordulóhoz érkeznek emberei, ilyenkor hirtelen bombasztokká hömpölyödnek össze máskor olyan hetyke könnyedséggel felrakott mondatai. De persze ez inkább látásmódjának alig kikerülhető következménye.

Régen tisztázott dolog, hogy az új magyar prózában van néhány sajátos vonás, amely úgy jött létre, hogy szépírásunk bizonyos okoknál fogva túlságosan összeszövődött az újságírással. Ebből a helyzetből sok kár fakadt, de teremtett értékeket is. Sándor Imrét is ezekhez az értékekhez sorolhatjuk: a legjobb értelemben vett költő-riporter ő.