Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 18. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Kassák Lajos: Bábel tornya
Szántó György regénye

Az erdélyi és szlovenszkói magyarnyelvű irodalmárok köréből inkább csak egymásközt lefolytatott irodalompolitikai csatározásaiknak hírei, mint kész művészi produktumaik jutnak el hozzánk. Havonta új és újabb gründolási tervekkel lépnek ki a fórumra, meg akarják oldani a decentralizált magyar irodalom problémáit, hangos újságcsatákban elsőbbséget akarnak biztosítani annak a földterületnek, amin élnek, hangsúlyozni akarják vezéri képességeiket művészeti és gazdasági egyesületeket alapítanak, kilépnek és belépnek s a művészet a művészek előtt és a közönség előtt továbbra is megmarad mostoha gyereknek. A nemzeti kisebbségek kultúrprogramjának a megvalósítása soha nem volt könnyű feladat, nyilván ma sem az s éppen ezért megkülönböztetett figyelemmel kell kísérni az utódállamokban élő magyarok minden kultúr-megnyilvánulását.

Az erdélyiek néhány jelentős könyvön kívül komoly súlyt adtak törekvésüknek, a «Korunk» című folyóirattal s még korábban a rövidéletű, de nagy célokkal indult európai nívójú «Periszkóp» című revüvel. Most több új könyv jelent meg Erdélyben s köztük a «Periszkóp» volt szerkesztőjének, Szántó Györgynek nagyon komolyan számba veendő «Bábel tornya» című történelmi regénye is.

Szántó György az erdélyi irodalom legtöbbet ígérő fiataljai közé tartozik ma. A háború előtt festőnek készült s ezen az úton a kezdetleges expresszionizmusig jutott el, képei telítettek voltak belső expresszióval, színskálája eleven és gazdag volt. Hogy Szántó György művészi egyéniség, azt a festészetében is megmutatta, s hogy a háborúban elvesztette szeme világát, élmény- és gondolatvilága az irodalom területén találta meg a kifejeződés lehetőségét. Úgy látszik, az irodalom formanyelve nem akasztotta meg Szántó fejlődését, eddig megjelent könyvei egy határozottan fölfelé vezető utat mutatnak. «Bábel tornya» című új regénye szigorú mértékkel mérhető, a mese feldolgozásában és formakompozíciójában nagyszerűen végigvezetett és kiegyensúlyozott munka.

A «Bábel tornya» bőséges stúdiumokon épült történelmi regény. De mégis, hogy Szántónak miért kellett történelmi témát választania ahhoz, hogy nagyon józan és nagyon is mai gondolatait a regény keretében elmondhassa - nem egészen értem. Az építés gondolata, a történet körében megrajzolt figura, annyira ma is aktuális és itt előttünk küszködő ember, hogy fölöslegesnek érzem hétszáz esztendővel visszamenni megfelelő mesetémáért. Jánost, a történet hősét, a Brüsszelben építészetet tanuló vérbeli művészt és haladó szellemű embert, életünk mai kaotikus forgatagában, a világ bármely táján meg lehet találni. Hogy Szántó a történelembe nyúlt vissza, az a tény feleslegesen irodalmivá teszi könyvét, viszont lehetséges, hogy ezek a formai adottságok tisztábban engedik láttatni velünk a szerző kész, öntudatosan egyszerű és koncentrált művészetét, s imponáló az az önmérséklet, amivel Szántó témáját kezeli és formáját kiegyensúlyozza.

A regény formailag négy részre tagozódik. Egy bevezető rész, mintegy az egész alapgondolatát adó előjáték és három nagy fejezet a téma fejlődésének különböző fázisai. Az előrészben a tatárok Európába való özönlésének gondolati és történeti kiindulópontja van megrajzolva. A későbbi Dzsingiszkán, mint a faluközösségben megférni nem tudó ember, kint lődörög a mezőkön és azzal tölti idejét, hogy az állatok életét figyeli. A hangyák társas életéből nagy emberi birodalmak megépítésének a lehetőségeire következtet s mikor akaratán kívül a törzs főnökének megválasztják, az Amúr vidékéről, barbár népeivel el is indul a világ meghódítására. A regény további részeiben látjuk, hogy Dzsingiszkán filozófiája és harci metódusa időszerű volt.

A tulajdonképpeni regény Jánosnak, az esztergomi várispán törvénytelen fiának a sorsalakulásával kezdődik el. János Brüsszelbe kerül Anzelmus mesterhez, aki az akkori újtörekvésű művészetek egyik harcos képviselője s már évtizedek óta dolgozik Flandria első gótikus székesegyházán. János részt vesz az építésnél és látja a mester mindennapi harcait a konzervatív egyházi és tanácsi urakkal. Ebben a környezetben fejlődik művészetében és megedződik akaratban. Már tudatosított célja, hogy az esztergomi bazilika helyére felépítik az újkor templomát. A mester szereti Jánost és a leányát is hozzá akarja adni feleségül, azonban itt megtörik a szépen indult út vonala s János Hilgurral, a germán származású csapszéki felszolgálóleánnyal egy gyilkosság bűntudatával (a leány egyik barátját leszúrta) és az építészi oklevél bevárása nélkül megszökik Brüsszelből. Otthon pártoskodó széthúzást, részegeskedést, általános nemtörődömséget talál. Kilincsel a főuraknál és magánál Béla királynál is az egyház-építés érdekében, de eredménytelenül. Közben a világot járó barátok meghozzák Magyarországra a tatár népvándorlás hírét. János a székesegyház helyett sáncokat épít a hordák ellen. Megmenti a várat, de Miklós ispán, János apja magához erőszakolja Hilgurt s másodszor is megtörik az építész útja. Hűtlen felesége és meggyűlölt apja fölött fölgyújtja a házat, aztán átszökik az ellenséges táborba. A vár ellen ő vezeti az ostromot, de még mielőtt győzhetett volna, találkozik Julián baráttal, aki a tatárokkal az őshazába akar visszamenni. Az öreg megmagyarázza neki a tények logikus értelmét s Jánosban, a természeténél fogva építő emberben, fölébrednek régi vágyai, megbántottságai fölé kerül az alkotni akaró harcos, fiatal erő és eltökélten visszaindul Buda felé.

Ennyi volna nagyon vázlatosan a regény témája. A fő erőssége azonban a könyvnek a formáló erőnek az a tiszta megnyilatkozása, amivel Szántó az alakjai belső és külső életét megmintázta. Semmi dagály, semmi színhalmozás, s a minduntalan szónoklatokra csábító téma dacára egyszerű, kristálytiszta mondatok. Az alakok benne élnek korukban, és nem történelmi adatokból összeszabdalt papír-massé figurák, vér és agyvelő van bennük s amit kimondanak, ma is aktuális, mert közvetlenül az élet mélyéről fakadt.

A kompozíciónak egyetlen helyén bicsaklik el Szántó formáló ereje. Kadan khán egy vallási vitát rendez a regény vége felé s itt érzi az olvasó, hogy 8-10 oldalon olyan valamivel foglalják le az idejét, ami nem feltétlenül tartozik a történet pillérei közé. Az egész vallásbölcselkedés unalmas és felesleges magyarázkodásnak hat ott, ahol 100 oldalakon keresztül az élet közvetlen hangján és cselekedeteiben nyilatkozik meg a legnagyobb bölcsesség, maga a sorsszerű élet. De ezenkívül alig tudnék egyéb részlethibát kimutatni a könyvből. A magam részéről alaphibának tartom, hogy Szántó György történelmi témához nyúlt, ha saját mai maga mai problémáiról akart beszélni - de mégis és így is, amit ezzel a könyvével a magyar olvasónak adott, az megbecsülendő érték a mában s egy fejlődésben lévő művész sokat ígérése a jövőre.