Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 15. szám · / · Jancsó Béla: Nemzetes Berzsenyi Dániel

Jancsó Béla: Nemzetes Berzsenyi Dániel
(Születése 150 éves évfordulójára)
XIV.

Közelítő tél... Még él, még kifekszik délután a méhesbe, s jár, kel. De már az epebajra fürdő kell, s átadja rendre a gazdaságot, lám, hogy csinálják nélküle? Csinálják, s már maradhat magának, kedve szerént.

Tesz, hogy magával hitesse éltét.

El-eljár az Akadémiába, s megütődik keservesen, gúnyosan:

- Mely igen tudósok ez urak!

Olvas sokat és ír, tudományt mível örök sebe hegesztésére. Széptani dolgozatokat ír, s mert bizonyos fiatal Széchenyi István gróf a nemzetet igen megmozgatá akkortájt, a Mezei szorgalomról is íra igen üdvös és jó tanácsokat, mely kár, hogy azokat ki nem adhatá, hogy abból megtudják, mint kell a nép szegénységén segélni, bűnét javítni szeretettel.

Össze is jöve eme Széchenyi Istvánnal, s igen tisztelve érzé magát rajongása által, ki is estente mind az ő poémáit olvassa.

Nő a gyermek, nő az élet, s elmarad a régi élet.

Farkas fia is már főbíró Somogyban, s igen kedvelik.

Ím, fenn van már Pesten, s mi végre? Az új életet már nem érti. Folyik mellette az élet, melyet nem tudott megindítani.

Egyre dőlnek a régiek: barátság, szerelem szálai porladnak s gyűl az üresség körülötte.

A nagy kolera évében meghala Kazinczy is. S mely szomorú vége nemes érzeményeiknek s méltatlan hozzuk, hogy írá Döbrentei uramnak:

«Sajnálom, mint régi barátomat és sok talentummal bíró embert, de másrészről azt gondolám, olyan ember dűlt ki közülünk, ki tekintetével sok hitván embert védelmezett, s ki a maga hibáinak alacsony védelmezése mellett minden alacsonyságra kész vala vetemedni. Azonban nyugodjék...»

Meghala a kecskeméti aljegyző, Katona József uram is.

Bizonyos fiatalember, Vörösmarty nevű hívja már a Tudományos Gyűjteménybe nagy reverenciával, klasszikus verseket mível ez is, de mely érthetetleneket!

«Minden csak jelenés, minden az ég alatt,
S mint a kis nefelejts, enyész».