Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 12. szám · / · A házasság "válsága"

A házasság "válsága"
III. Kovács Mária

A házasság természet-diktálta ősi törvény, később emberi intézmény, egy férfi, egy nő és a tőlük származó gyermekek együttélésére.

Az apa és anya együttélése adta meg annakidején a legjobb lehetőséget a gyermek fölnevelésére, tehát ebből az következik, hogy elsősorban a gyermeknek volt szüksége az apa és anya együttélésére, azoknak pedig csak annyira, amilyen erős volt bennük az utódról való gondoskodás akarata. A természetes házasság több gyermekkel az apa és anya egész életére is szólhatott. A természetes házasság adott viszonyok közt ideális életforma volt, apa és anya szabad, az ellátás és a gyermek fölnevelése aránylag könnyű és az ember még állati egészséggel, nyugalommal áldott és nem terhelt nosztalgiákkal, telhetetlen boldogságra vágyódással.

Ám az ember szaporodik és a családok együttéléséből népcsaládok, hordák alakulnak. Magasabb fejlődési fokon állnak, melyek az ember és utódainak biztonságát, jólétét akarják előmozdítani. Egyetemes jólétet? Nem, mert az emberből hiányzik az egyetemesség érzése. De ha ez hiányzik is, él benne a fajszeretet, majd mind erősebb fokon a párja és a gyermeke iránt való szeretete.

De mindenekfölött ott van az én, a való élet szerelme, az életfönntartás ösztöne. Amely ösztön az együttéléssel és a közösségből adódott viszonyokkal erősbödik.

Igen, az ember mint állam és mint család is boldog akar lenni, de elsősorban önmaga akar boldog lenni.

Íme az önzés, a bocsánatos bűn, amelyből megbocsáthatatlan bűnök keletkezhetnek és amelyből következik az együttélés tragédiája.

Az ember, akinek az én és az én közvetlen továbbhordozója a legfontosabb, jogokat és kötelességeket állapít meg a közösség számára. Amely jogokból és kötelességekből csakhamar kiváltságok és szenvedések lesznek.

És az állam eme gyarló intézményén belül, kiváltságok és szenvedések korában erős, kötelező törvénnyé tették a természetes házasságot.

Érthető, hogy már a törvény megépítésénél végzetes hibák voltak. 1. A természetes házasság a közös ivadékot védte, a törvényes házasság az örököst. 2. A természetes házasság tartama a felek akaratától függött, a törvényes házasság minden esetben egész életre szólt. 3. A természetes házasságban még a nő aligha szorult nagyobb védelemre, mint a férfi. A törvényes házasságban a civilizált, testileg satnyuló, lelkileg pedig szerzett tulajdonságokkal (pl. uralomvágy, élvezethajhászás, kapzsiság) terhelt ember nemhogy megfeledkezett a nő védelméről, hanem egyenesen a nő ellen, csupán a vagyon és a férfi nevének továbbhordozója, az örökös érdekében hozta ezt.

Törvény, amely - meg kell jegyeznünk, egy társadalmi osztály érdekeit szolgálta elsősorban - és amely magában a házasságban két ember együttélését úgy szabályozta, hogy az egyik félnek kiváltságokat biztosított, mert kiváltság és elnyomás biztosítja egy erőszakos törvény fönnmaradását.

Nem kell végigmennünk korok és viszonyok változásain, a dogmatikus erkölcs hóbortjának korát jelezzük csak, a középkort. A kiváltságos férfi korlátlan uralma, a nő akarattalan géppé süllyedése, amely süllyedést elősegítette a vallási bigottság - ez a viszony lehetett a legalkalmasabb a házasság törvényeinek fönntartására. De ha nem voltak válások és, mert a vallás tiltotta, öngyilkosságok, vajon nem voltak-e sírások és panaszok mindhalálig?

Az egyenlőtlenségen épült civilizáció haladt és mi degenerálódva hurcoltuk egész napjainkig a természet tiszta törvényét - eltorzítva.

Mondtuk, a civilizáció egyenlőtlenségen épült, már pedig egyenlőtlenség és az emberben fejlődő beteges tulajdonságok egymásra hatnak. Következésképp maga a civilizáció sem egészséges.

Nézzük anyáink baromi leigázottságát, a szellemi nevelés hiányát, minden friss hatástól való elzárását, kívánságainak, szexuális életének semmibevevését, szabadságának hiánya folytán erősbödő nosztalgiáit, a tépelődést és boldogtalanságra való hajlandóságot, szóval megnyomorított életéből fejlődő hisztériáját - amelyet átvitt úgy a fiú- mint a leánygyermekeire -, amely tehát tovább élt az utódokban. Mi történt akkor, ha a fiú az anya tulajdonságait örökölte nagyobbrészben, mi, ha férfiszabadságában zilált lélekkel állt, vagy ha egy leány az apa tulajdonságait örökölte, mit csinál az férfi-bátorsággal és energiával ismét megnyomorított asszony-életében?

Elég az, hogy szabadéletű anyáink különb ivadékot hoztak volna.

Azt hiszem, ezek a múltból hozzánk ágazó bajok forrásai. De most mi az akut válság? Az okok? Mi és ki mozgatja az intézmény pilléreit?

1. Komplikált életünkből származó komplikált viszonyaink, bajainkból származó újabb bajaink, egyre hevesebbé váló létharc legközelebbi embertársunkkal szemben is (talán még inkább) tehát a kétségbeesett életszerelem túltengése, úgy, hogy a ma körülményei között csak ritka kiválasztottak fölülemelkedni, vagy megalkudni tudók számára elviselhető az együttélés.

2. A nő fölszabadulása, életének új irányokba terelődése. A dolgozó nőtömeg új életformát keres. Mert, már az Írás szerint, nem lehet egyszerre két urat szolgálni. A dolgozó nő pedig három urat szolgál egyszerre. Ezek: A külső (fizikai vagy intellektuel) munka; a gyermek (szülés, nevelés); a háztartás. Ha minden kötelességének eleget akar tenni, úgy jól-rosszul fog eleget tenni, silány eredménnyel minden irányban.

De viszont a nemdolgozó nő is, - a dolgozók életéből beáramló hatások alatt - szabadulni akar, s ha nem tud, ha ébredő öntudatossága számára nem talál kiutat, energiáit érvényesíteni, kihasználni nem tudja, akkor jő a gyötrődés, a hisztéria. (Amit kiváltságos körök bábuasszonyai, ugyanazon kiváltságos osztály férfiainak külön kreatúrái, kapkodva, esztelen fényűzéssel, ugyanakkor sporttal, tánccal akarnak elodázni.) És hogy a nő eme lelkiállapotából mi következik a családra, elképzelhetjük, mert ezen a ponton csap föl leginkább a férfi panasza. A külső, akár gyári, akár hivatali, vagy intellektuel munka - minden sajnálkozással szemben kijelentjük - jó hatással van az idáig egyszínű, elzárt életet élő nőre. Nem vicc, amikor a nő szemére hányja élettársának: "Könnyű neked, te dolgozol." A munka nem mártíromság, csak a túlhajszolt és silányan fizetett vagy eredménytelen munka. Nos, a nő munkája, amit gyermekére, ura szolgálatára és háztartására fordított, igen silány megbecsüléssel lett fizetve (sőt!), tehát többé-kevésbé mártíromság volt. Ha már most sajnálni való a nő "magára-utaltságával" akkor is, ez a magára-utaltság fölér a múlt "másra-utaltságával", ha hozzávesszük, hogy kaptunk mellé valamelyes szabadmozgást fizikailag és szellemileg! Természetesen, a szabadsággal hirtelen nyakonöntött nő-ember olykor megszédül, oktalanságokat csinál, uralkodni akar, - ez nem helyes, de van rá mentsége és egyszerűen egészséges, helyes irányú nevelést kíván. Nem az uralkodó és nem a csupán egyenlő jogú, hanem egyenlő értékű nőnek kell kifejlődni a mai átalakulásból.

3. Az állati, egészséges szerelmet, amelynek értelme a gyermek, fölváltotta a szerelem kultusza - a szerelem élvezet lett - szeretkezés. A törvényes házasság a férfi szexuális szabadságát biztosította, a nő részére pedig teljes tilalmat állapított meg úgy a házasság előtt, mint a házasság ideje alatt. Ez a tilalom mindenesetre erős oka annak, hogy a szerelem szeretkezéssé aljasult, vagy ha úgy tetszik, kultusszá nőtt, annyira, hogy a mai ember már beteges érzékenységgel ragaszkodik egy választott párjához, vagy ugyanolyan beteges mohósággal veti magát egyik szeretkezésből a másikba. Az, hogy a nő legtöbb esetben szabadságát így értelmezi és szabad szeretkezéssel kezdi, nem a ma bűne, de egyik főoka a házasság mai tragédiájának. Azt hiszem, átmeneti oka. Aki ma mohón és oktalanul veti rá magát a szabadságra, az, mihelyst természetesnek veszi azt, alábbhagy majd mohóságával is.

4. Míg az ősi és a törvénnyé lett házasság mindenek fölött a gyermek védelmét szolgálta, a gyermek fölnevelése volt a rendeltetése, a mai házasság nem, vagy alig, ha igen, úgy csak ritka esetben tesz vagy tehet eleget eredeti rendeltetésének. Ok: a társadalmi és gazdasági viszonyokból következő mindinkább elfajuló életharc. Az életharc súlyosbodásából következik a gyermek fölnevelésének nehézsége, sok esetben lehetetlensége, a nevelés tartama kitolódik, amivel a szülők élete visszahatásként súlyosodik. Gyakori az elhatározott gyermektelenség. Elítéljük? Két élet megnyomorítása és egy satnya emberpéldány világrahozása kívánatos? Még gyakoribb az egy gyermek. Jelszó: Inkább egyet jól fölnevelni, mint többet rosszul. Az állam nem helyesli. A faj érdekében szót emel, az egyén érdekével nem számol. És nem számol avval, hogy nem a gyors szaporodás biztosítja egy faj fönnmaradását, hanem a jó szaporodás. Kiváltságos helyzetű, vagyis az életharc számára alig kiszolgáltatott családoknál pedig az életörömök túlságos hajhászása, a szexuális élet kultusza az, amely háttérbe szorítja a gyermeket. Mert míg az intelligens dolgozó nő szabad idejében (szűkre szabott idő, mert a munkaidő minden pályán fárasztóan hosszú ma) szívesen gondozza gyermekét, addig, az életörömöknek áldozó nő, ha szül gyermeket, legtöbb esetben idegenekre bízza és azt mondhatnánk, negyvenéves korában látja viszont. A házastársak életének válsága mellett tehát épp olyan probléma a gyermek életének válsága a mai és az elkövetkező szabad-házasságban.

Azt hiszem, a természetes, szabad házasság az, amely legközelebb áll hozzánk (a törvény megszűnésével megszűnnek az előítéletek és az előítéletekkel sok, már egészen belső tulajdonságokká vált hamis erkölcs) és nem a szabadszerelem, amely, ha megvalósulna, adott viszonyaink és belső tulajdonságaink mellett csak szabad-szeretkezés lenne, - tehát szabad együttélés, - azonban, némi csúfolódással szólva, - ez sem lesz egyhamar fájdalommentes házasság. A szabadházasság fölbontása is fájdalommal jár majd akár az egyik félre, akár mindkettőre. A fönnálló társadalmi renddel és gazdasági viszonyokkal súlyosbítva pedig alig lesz különb, és a gyermek helyzete is alig valamivel javul a természetes házasságban. Mi következik ebből? Az az igazság, hogy amikor az egész test beteg, nem elég, ha a kisujjunkat bekötjük és a hüvelykujjunkat levágjuk. Egész civilizációnk problémákkal terhelt, hívságos dolog, ha az egyiket igyekszünk dűlőre juttatni, miközben a többi, ha inogva is, de marad.

A nő felszabadulása nagyrészt fölidézi a házasság válságát, de nem oldhatja meg, amint a szabad- házasság sem oldhatja meg teljesen a többi külső és belső probléma megoldása nélkül.

Egyelőre csak annyit remélhetünk, hogy a dolgozó nőtömegek haladása erős lendülettel sietteti a fejlődést, mert a tudatlan és zárt életet élő nő kerékkötője volt minden haladásnak.