Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 8. szám · / · Barta Lajos: A Mars-repülő

Barta Lajos: A Mars-repülő
regény (1. közlemény)
3.

A Roganum fém volt, mint a többi fém. Csakhogy nagyszerű tulajdonságai voltak. Szürkés-kékes színben jelent meg ez a fém, mintha már ebben a színben is benne volna a titokzatosság, mellyel az anyagok általában meghúzódnak külsőségeik mögött. A Roganum titokzatossága még különb volt! Szürkés-kéksége, mintha a vegyiműhelyek nemzésére mutatott volna vissza, mint ahogy állatoknál bizonyos jelek kicsapódnak a megtermékenyülés pillanatában hímből és nőstényből és aztán rejtélyes, szinte ijesztő együttesben megjelennek az újszülöttön. A Roganum szürkés kéksége nem sugárzott, de tompa sem volt; mintha állandóan el akart volna illanni az anyagról, mert belülről folyton emanálódni látszott, de azért mégis szorosan az anyagon, az anyagban maradt. Ez az akaratos, beható szín, mintha az alumínium és az acél nászából eredt volna.

Voltak is, akik ebből a külsőségből kiindulva a legkézenfekvőbb magyarázathoz folyamodtak; azt hitték: a Roganum egyszerűen acélnak és alumíniumnak összetétele. De az elemzés meggyőzte őket, hogy tévedtek. A Roganum könnyebb volt az alumíniumnál és erősebb az acélnál, de nem volt sem az egyik, sem a másik, sem a kettő együttvéve. A Roganum egy új fém volt; elemzésekor meg kellett állapítani, hogy ismert anyagok mellett egy ismeretlen új anyag is van benne. Egy új elem, melyről eddig senki sem tudott.

Az EFTER elhallgatta fémkísérleti állomásának ezt a fölfedezését, mert nem akarta kiadni kezéből, míg a maga részére nem hasznosította.

De ha azóta tudott dolog is volt már, hogy az új elem, mely a Roganumban van, fölfedezője, Karpen mérnök után, a Karpium; ha ismerték is már azóta a Karpium legfőbb tulajdonságait, még mindig nem tudták azt, hogyan kötötték meg a Roganumot alkotó egyéb anyagok és a Karpium egymást? Hiába kísérelték meg, hogy ugyanazokból az anyagokból utána csinálják a Roganumot; ez nem sikerült. Az izzó olvadt anyagok nem álltak fémmé össze. A vegyi képlet előre megmondta ezt, de nem hittek a vegyi képletnek; abban bíztak, hogy a magas izzásnál való olvadtság állapotában, az izzó anyagok találkozásának pillanatában ki fog törni a Karpiumból valamely még mindig ismeretlen tulajdonság! Éppen az, mely a Roganum titkát teszi. Azután már nyilvánvalóvá lett, hogy az eljárásban van a titok. Az eljárás során valamely anyaggal kezelik a Roganumot alkotó anyagokat, ez a kezelési anyag arra jó, hogy az eljárás folyamán két vegyiértéket leadjon, egyet fölvegyen és eltűnjön, miután így megoldotta a Roganum képletét.

Ez volt a Roganum titka. Egyszer bizonyosan ki fogják találni más kísérletezők is a titkot, de addigra a nagy tröszt, az EFTER már kinyomozta, megvásárolta a világ Karpium lelőhelyeit. Kétségtelen, hogy az EFTER a Roganum feltalálása által kifejezhetetlen összegeket érő monopólium birtokába jutott. Magának Rogánnak kétmillió dollárt fizetett az EFTER, mikor a sikerrel előállt. Azonkívül kikötötte volt a maga részre az EFTER részvényeinek egytizenegyedét. Úgy hogy most az EFTER egy tizenegyedének birtokosa volt és együtt rendelkezett a vállalatok fölött azokkal az ipari hatalmasságokkal, akiknek birtokában volt az óvilágnak ez a legnagyobb trösztje.

Mindenki tudta, ki ez a tíz úr; azonkívül az EFTER-nek nagyon kevés részvénye volt idegen kézben. Mikor Rogant is birtokba iktatták, a tíz részvényes mindegyike átírta részvényeinek egytizedét a mérnök nevére. A tizek trösztjéből így lett a tizenegyek trösztje. Tizenegy hatalmas ipari császár volt ez! A legújabb, a tizenegyedik mögött, aki most közöttük ült, nem állt a tröszt megteremtésének munkája, a fölépítés küzdelme, az a hosszú történet, melyen keresztül a különböző egymást kiegészítő, egymásra szélességben és magasságban ráépülő vállalatok az EFTER-ben egyesültek. Rogan az érett gyümölcsöt kapta kézbe, miután a többiek fölérkeztek avval a tetőre.

De viszont ő hamar el is volt hagyandó őket! Nem fog-e Rogan a Marsba repülni? Nem teszi-e Rogan azt az utat, melyet a tröszt a maga kezdeteiből, a mélységből a világpiac legmagasabb csúcsáig megtett, a másik irányban meg? Nem fogja-e a trösztnek azt az útját, onnan, ahol az ma állt, a csillagokig kivinni, egyetlen lendülettel?... Így hát nem fognak tartozni egymásnak semmivel.

Mert a Roganusnak nemcsak az volt a nevezetessége, hogy valaki a Marsba készül repülni vele, hanem talán még inkább az, hogy a tröszt új fémanyagából, a Roganumból volt építve. Nem ért-e föl a Marsbarepülés egy évszázad megfeszített, nagyszabású és óriási összegeket elnyelő reklámjával? Lehetett-e ennél nagyszerűbbet, világraszólóbbat kitalálni? Nem lesz így a Roganumból ipari fétis? Igazán, semmi sem volt az a másik kétmillió dollár, melyet Rogan a Marsba röpülés címén kikötött. Nem egyenérték gyanánt. Sohasem csúfolta volna meg magát avval, hogy itt egyenértéket állítson föl. Eszébe sem jutott, hogy matematikát alkalmazzon erre a cselekedetre. Evvel meghazudtolta volna magát és megtagadta volna egész létalapját. Ha a cselekedet pénzzel egyáltalán mérhető, akkor ennek a pénznek annyinak kellett volna lennie, hogy azért a világ minden értékét meg lehessen vásárolni! És azonkívül még valamit!

Nem látta-e Rogan a világ minden cselekvő értékének végtelenbe cselekvő kirobbanását a maga fölrepülésében? Nem úgy látta-e a maga fölszállását, hogy a világ minden cselekvő értékeinek az értelme belesűrűsödik, kisül valami másban, mint aminő ő maga: - nem értékben, hanem egy testben is! Nem lépte-e át evvel a világ minden cselekvő értéke a metafizikában, melynek anyagfölötti lökésein repül ő az éter határtalanságába? Nem az volt-e az érzése és a meggyőződése a maga útjáról, hogy a világ minden cselekvő értékének mozgása összetevődik, fölhatványozódik, fölmérhetetlenedik abba a mozgásba, mely a Roganus motorjának üteméből beledobja magát a világegyetembe. A világ minden műhelyei és gyárai, kísérleti telepei, a termelés, technikai alkotás minden mozzanata, de ezen túl, az egészet összefogó szellem az, ami megszüli magából, mint magamagának a lényegét, az ő fölröpülését. Nem repülést bizonyos távolságra! De repülést a másik csillagba.

A világegyetem szervességét teremteni tudó léte leszűrte magát magvakba, állati és növényi magvakba, melyekből mindig elevenen tud kibújni és tovább élni a világegyetem számtalan történésének komprimált értelme; így szűrte magát a termelő világ egy maggá, egy komprimált értelemmé, mely megjelent az ő repülésében.

Hogyan gondolhatott volna hát arra, hogy fölrepülése pénzben fölértékelhető legyen? Nem kellett volna-e csakugyan az egész Földet minden metafizikaisággal együtt kifizetni? Lehetett-e erre csak gondolni is?

Mindenesetre volt valaki, aki a Roganumért semmit sem kapott. Ez Karpen mérnök volt. Karpen szegény parasztok fia volt; apjának négy holdnyi földje feküdt a tröszt egyik ércbányája mellett, Apa, anya, gyermek és egy öreg, magával már tehetetlen paraszt a négy holdból megélni nem tudott, s már az ércbányák fennállása óta hagyomány volt a családban, hogy a férfi a bányában dolgozik. Így játak különben a bányába mindazoknak a törpebirtokosoknak a parasztjai, melyek a bányákat övezték. Sőt egészen távoli területekről is ide jöttek a férfiak kiegészíteni a kenyeret. Az ércbányában dolgozott a fiatal Karpen is és már tizennyolc éves volt, mikor a munkabéréből megtakarított pénzzel hozzáfoghatott ahhoz, hogy középiskolai vizsgáit letehesse. Az egyetemet úgy járta ki, hogy félévekre mindig visszatért a bányába dolgozni, a másik félévet a megkeresett pénzből Vondobinában az egyetemen töltötte. Mint vegyészmérnök az EFTER szolgálatába lépett és annak fémkísérleti telepén dolgozott. Ott csakhamar a legfontosabb személyek egyike lett, aki új eljárásokkal tudta emelni a tröszt jövedelmét és belső értékét. A mérnök apjának nem kellett többé a bányába járnia és az öregapa is valami boldogságfélét érzett azontúl hűdöttségén állandóan keresztül hullámzani, mert a dohányzacskóban mindig bőven volt dohány! Soha semmiféle veszély nem fenyegette a zacskó készletét.

Már évek óta végezte Karpen kísérleteit, melyek egy új összetételű fém föltárására irányultak. Egy nagyon könnyű és nagyon erős fémet akart kitalálni. Mert ilyen fémmel ki lehetett volna vetni a versenyből minden fémipari vállalatát a világnak. Kísérletei nem tudományos, de kereskedelmi, tőkecélúak voltak. Bár parasztoktól származott, agyában a technikai civilizáció mámora lobogott és ez a szenvedély betöltötte hatalmas csontjait és friss, erős velőit.

Egy napon izzva folytak ki a megolvadt ércek a kohóból és Karpen azt hitte, most célhoz ért. Ágyában sűrűn és vakító, vörössel bélelt ezüstös gőzök közt, pokoli sugárzással hullámzott az olvadt ércanyag. Karpent ekkor elhagyta hidegvére; látni akarta a hömpölygő tömeget a maga lággyá kényszerítettségében, a tűznek engedelmeskedő zabolázottságában, sziszegő démoniságában, melynek lázadó hangjai közt adja fel a maga eddigi létét, hogy azzá legyen, amit ő csinálni akar belőle. Mint az izzó ívlámpa fényövétől megszédült pillangó, ment bele a frissen kiöntött tűz ezüstből lassan rózsaszínbe átjátszó ködeibe és mielőtt még bárki szólni tudott volna valamit, ájultan hanyatlott bele az izzó ércbe. Az emberek sikoltása szétszaladt az olvasztóműhely gerendázatai közt a magasban, sűrű suttogás a tüzes gőzök alján, valami szörnyű bűz... aztán az izzó láva, mint valami szürke habot, a maga fölszínére tisztította magából az elégett húst és csontokat... Pár pillanatig tartott az egész.

Mikor a láva kihűlt, meg kellett állapítani, hogy Karpen kísérlete ezúttal nem sikerült. A kihűlt érc törékeny volt, mint a kemény sárgöröngy. A kohókból egy babona szállt ki és terjedt az egyszerű emberek közt: a bennégett emberi hús miatt nem sikerült Karpen kísérlete, melyért az életével fizetett.

Az EFTER részére ez olyan volt, mint valami nagy bukás. Hiszen még nem volt a kezükben semmi biztos. De nem eljárások megjavításáról volt ezúttal szó, hanem világmonopólium eléréséről! Úgy hogy hónapok múlva valóságos ujjongással fogadták Rogan bejelentését, hogy új kísérletet fog tenni.

Rogan nemcsak Karpen kísérleteinek megfigyelési anyagát, nemcsak a negatív eredményeket akarta hasznosítani, de volt egy sugallata. Azoknak a sugallatoknak az egyike volt ez, melyek a világraszóló vegyi és fizikai fölfedezésekben általában olyan nagy szerepet játszanak. Ezeknek a sugallatoknak a tartalma tudományos természetű; utólag igazolódni is szokott szigorú tudományos helyességük, keletkezésük forrása azonban a tudományos intuíció. Mintegy az emberi szellem égéséből, tüzes párolgásából látszanak zárt és összefüggő tételességgé sűrűsödni.

Rogan ugyanazokat az anyagokat olvasztotta meg, mint Karpen. De nem nyílt, hanem fedett csatornába bocsátotta őket az olvasztókemencéből. A fedett és minden oldalról elzárt csatornába Rogan igen magas nyomással egy gázt taszított. Ez a gáz volt Rogan sugallata!

Mikor az anyag az általa szabályozott hűlési idő után szilárdan kikerült az öntés medencéjéből: - ott volt az, amit Karpen elérni akart. Az alumíniumnál könnyebb, az acélnál keményebb és erősebb anyag.

Rogan ezen a napon azt mondta Nimfának: - A világ egész fémárú-termelésében nagy krach fog bekövetkezni, de mi nagyon gazdagokká leszünk. Nem lesz többé értelme az eddigi gépeknek, mikor sokkal kevesebb, sokkal könnyebb, ellenállóbb és olcsóbb anyagból lehet azokat előállítani. Már ma ócska anyagként lehetne eladni a világ raktáraiban heverő gépek hetven százalékát, ha nem lenne egy körülmény, mely ezt a hirtelen való összeomlást feltartóztatná. Az EFTER ugyanis nem tud belátható időn belül annyi Roganumot termelni, hogy a világ fémipari vállalatait egyszerre megölje. De már néhány hónap múlva az összes hatalmaknak föl kell vetniük tengeri és repülő flottáik egészen újra való építését és szárazföldi hadseregeik, tűzérségük egészen új fölszerelését. Az új flottaprogramok annyira megterhelik az államok költségvetését, hogy a forradalmak egész sorával kell számot vetni.

Ügynökök fogják ellepni az összes világrészeken a vad, vagy félig barbár népeket, hogy eladják nekik az elavult hadiszereket. Oktató tisztek szállítására is kénytelenek lesznek magukat kötelezni az eladó hatalmak, mert különben nem vehetnék meg a barbárok a hadifölszerelést. Mialatt a civilizált világ újra szereli föl hadseregeit, a háború már átment a barbár és a félig barbár népekhez. A dolognak elejét venni nem lehet; csak úgy lehetne, ha a Roganumot eltagadnák a világ elől, ha úgy tennénk, mintha nem találtam volna meg. De ezt nem fogjuk tenni! Egyet mindenesetre látok magam előtt: a világ összes fémipari vállalatai sietni fognak, hogy üzemeiket eladják az EFTER-nek, semhogy egészen tönkremenjenek és semmit se kapjanak telepeikért, fölszereléseikért, kész- és nyersáruikért, bányáikért. De nem fogunk sietni velök! Mert a kérdés így van fölvetve: akkor nyerünk-e többet, ha drágábban vesszük meg az üzemeket és mihamarább mi termelünk az ő eddigi gyáraikban; vagy ha előbb hagyjuk eldögleni őket és csak az utolsó lélegzetüknél jövünk a megváltással? Az utóbbi forma sokkal többet ígér. Előbb kaszálja le őket végig a debacle, aztán szinte ingyen az ölünkbe hullanak. Néhány év múlva egyetlen fémipari vállalata lesz a világnak: az EFTER, mint világtröszt.

A nappali szobában ültek akkor, mikor Rogan ezeket mondta Nimfának. A hatalmas ablakok az egész épületben nem kifelé nyíltak, hanem a falakba voltak tolhatók. Künn a park feküdt a lassan átfűlő júniusban, friss növényeivel, csendes hajadonságban. Piros és kék virágok mély színfoltokkal, tömören égtek elő zöld levelek sűrűségéből. Ezüstös lomb lengett lehajló ágakról a tavacska fölött, melynek opálságán fehér hattyú úszkált. Vondobina távoli zúgása légyzümmögésként szitált csak itt, a villanegyed tiszta levegőjében.

Rogan nem azért mondta ezeket Nimfának, mintha tőle valami viszonzást várt volna. Ez ellenkezett volna avval az egész beállítottsággal, melyben a világ minden dolgai nála értelmet nyertek. Ellenkezett volna a nőről való egész felfogásával is! Nagy szellemi feszültségek idején egyszerűen csak szüksége volt arra, hogy az üzemen kívül, semlegesen kibeszélje magát. Fölhasználta erre Nimfát, mint ahogyan felhasználta arra, hogy testi kiegyenlítődést és egyben gyönyört is nyerjen tőle. Most, hogy elmondta a szavakat, melyeknek magából való kidobására elemi szüksége volt, majdnem olyan jól érezte magát, mintha együtt lett volna Nimfával testileg. Fölkelt és megcsókolta asszonyát. Azután, mint olyan találkozásai után is szokta: nehéz szivarra gyújtott. Erős férfi volt, hatalmas izomzattal és acélidegekkel.

Nimfa hagyta, hogy elfusson felette Rogan beszéde és azután a csók is. Kivágott, könnyű nyári ruhában volt és fiatalsága kiragyogott ebből a ruha-kehelyből, mint a piros és kék virágok odakünn a zöld keretből. Rogan boldogságot érzett, mert győzelmesnek érezte testét és szellemét.

Párizsban találták ki annak a ruhának a formáit, melybe Nimfa öltözve volt. Így hát valami idegen volt rajta tulajdonképp. Mindenesetre úgy választotta ki ezt az idegen valamit, amit magéra vett, hogy összhangot érezzen vele.

- Baba! - mondta neki Rogan annak a megelégedésnek kifejezéseképp, melyet Nimfa látványa kiváltott belőle.

Milyen szép, majdnem csodálatos és megnyugtató volt ez a nő, akinek lényét úgy szabta el ez a ruha is, hogy testi és szellemi valójának a jellege egységben volt evvel a köntössel. Hat éve voltak akkor házasok és semmi sem zavarta még meg vonatkozásaikat. Ezek a vonatkozások zenélni látszottak köztük.

Nimfa azoknak a hangulatoknak egyikében volt, melyekben az emberben túlhatalmasodik saját növényi valója. A tudat ellenőrzése hallgatva mélyre vonul és az emberi lény sejteknek, nedveknek és a vérnek pihegése. Nők sokkal többet kerülnek ebbe a vegetatív állapotba, mint férfiak. A Mindenség uralkodik el ilyenkor az asszonyi lényen.

Mindenesetre különös volt ez Nimfánál, aki, mint a többi, vele egyenlő társadalmi kikészítettségben kiformált lény, abszolúte elszakítva látszott lenni a Természettől. A bámulatba ejtő éppen az volt ezeken a nőkön, hogy nem úgy készültek nagy gyárakban, hanem anyáktól születtek és az ösztön, indulat és értelem-gépezet bennük is működött. Tehát nem a világrajövésük pillanatában, hanem később, a tanításban és a nevelésben szabták és préselték őket arra az egyformaságra, melynek: "előkelő társaságbeli nő" - volt a megnevezése. Hogy ennek a formálásnak dacára voltak kitöréseik, őrültségeket csináltak, tönkrementek saját magukon, még öngyilkosságokat is követtek el, ez onnan volt, mert mégiscsak nem mű, hanem eleven-idegek voltak bennük.

- Szép a nyár! - mondta Nimfa Rogánnak, ki szivarja füstjét a kertbe fújta.

Vegetatív pillanatainak hullámain lebegett Nimfa, kevés tudattal és csupa hangulaton... a növényekkel, virágokkal, minden tudat nélkül szövődő és örök léttel keresett húsa és szellemisége kapcsolatot... Valami kedvező kitágulás, elködlés volt ez az egyetemesség felé... Létezését távoli, halk borzongások vibrálták. Nem tudta, honnan jönnek ezek a borzongások és mit akarnak vele? Mintha távoli rejtélyes áramlások remegtek volna rajta keresztül... melyek valahonnan jönnek és mennek valahová és nevük nincs...

(Folyt. köv.)