Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 4. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Kóbor Noémi: Henry Champly: La complice (A bűntárs)

A szórakoztató regénynek ahhoz a fajtájához tartozik Henry Champly könyve, amely morális célzattal beleringatja az olvasót az immoralitásba, vagy megfordítva is mondhatnók: az erkölcsrajz csak forma, mely az alakok és a cselekmény immoralitását a gyönyörködő olvasó előtt tetszetősebbé óhajtja tenni. Irgalmas cselekedet, mert az olvasó szívesen csapatja be magát és nagyobb örömmel tölti meg lelkiszemeit az élet mindig valószínű szennyével, ha közben magát ehhez képest makulátlannak tarthatja. Ezzel azonban egyre lejjebb is szállítja tökéletesedésre való igényeit, La Complice kitűnő alkalmat nyújt néhány megjegyzésre az egész "genre" felől, amelyet senki nyíltan komolynak nem vall és mindenki olvasmánya. Az elfogadható középszerű irodalom trükkjei iránt figyelmessé tenni a közönséget - mondván, hogy azért csak olvassa tovább, pihenjen mellette, elégítse ki művészi formaérzékét a változó bonyodalmakban - azt hiszem, nem lenne fölösleges. A La Complice félvilági hölgy, aki annyira hasonlít egy süllyedő politikus feleségéhez, hogy a szigorú úrihölgy helyett mehet a köztársaság elnökéhez találkára és újból megindíthatja a szerencsétlen politikus férj karrierjét. A sikerült csalás után a mitsem tudó úri feleség úgy szenved és élete teljesen úgy alakul, mintha a ballépést, melyben ő ártatlan, tényleg ő követte volna el. Férjéről elválik, de ez mitsem segít rajta, egyetlen barátja, akiben Champly vakmerően Jaurés alakját idézi föl, elhagyja. A végén a bűnös és bűnbánó demimondaine hozza össze a duzzogó szerelmeseket, akiket tizenötévi boldogság után a háború kitörésekor a férfit megölő gyilkos golyó választ el egymástól. A bűnbánó félvilági hölgy gazdag, boldog és a közben világraszóló jelentőségű pozícióra szert tett, a csaló férj törvényes hitvese lesz.

Három élesen elválasztott sík van a regényben. Az erkölcsteleneké, akik az életet élvezik, ismerik és boldogulnak. Az erkölcsöseké, akiken a jóság nem segít, kicsit unalmasak és szögletesek, boldogtalanok, szánandó korunk ízlését keresve, a harmadik sík a politikumé. Az élő történeti perspektíva környékezi az erkölcsös pacifista Kerouant és az aljas Frénichet. Az opportunizmus szükségessége és a látszat mindenhatósága a morál, mely kialakul belőle. A bűn mentegetése: ce premier cas que tout ambitieux, peut-étre, est obligé de faire dans la boue (bizonyára minden becsvágyó kénytelen egyszer a sárba lépni) és végül a bűn szükségességének igazolása tetőzi be ezt a morált: "Bizonyos magaslaton a becsvágyó érdekei szükségszerűen összeforrnak hazája érdekeivel." Ha Fréniche nem adja el felesége becsületét az életét, ha nem csapja be vele a köztársaság elnökét, akkor nagy terveit befolyás hiányában nem valósíthatta volna meg és Franciaország ennek kárát vallotta volna.

Tetszetős tétel és mert nem tiszta, a köznapi életben könnyen életbölcsességgel téveszthető össze. De éppen a könnyedsége, a világnézet szögének elcsavarása a látszat felé, bélyegzi értéktelenné az irodalmi mérték szerint. Az életbölcsesség mindig tiszta, az irodalom mindig az események felett marad és a fordulatok negédessége távol áll tőle. Azért, hogy valami nem ideális, még nem válik valósággá és mégis ez az, amit a százszámra kibocsátott mai politikai, erkölcsfestő, gazdasági, könnyű és nem könnyű pseudoirodalom szerzői el szeretnének hitetni velünk. De könnyű leleplezni őket, mert ha szellemességüktől megfosztjuk, a megmaradó váz siváran, jövőtlenül elárulja ügyességüket. Enyhe szóval Henry Champly könyvével a "divatos irodalom" gyarapodott.