Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő
A magyar protestánsok bibliája körül általában téves nézetek uralkodnak. A nagyközönség körében általánosságban azt hiszik hogy az a biblia-szöveg, amelyet az angol bibliaterjesztő társulat kiadványaiban használnak, teljesen Károli Gáspár műve. A valóság ezzel szemben az, hogy Károli Gáspár a maga idejében rendkívül érdemes, nehézkességei és latinizmusai mellett is gyökeres magyar ízű fordítása ma már inkább irodalomtörténeti és nyelvemlék. Lényeges részeiben elavult, az olvasó s különösen az egyszerű olvasó számára sok helyütt érthetetlen. Károli óta nemcsak a magyar nyelv alakult át teljesen, hanem az egész magyar gondolkodás, a műveltség és átalakult teológiai tudomány is, pontosabban állapította meg a szentírás szöveg értelmét. Ezért a protestáns egyházak már a XIX. század eleje óta érezték a Károli-fordítás javításának szükségét, ezt az átdolgozást többszörösen el is végezték, de bajosan mondhatni, hogy teljes sikerrel. Az átdolgozást mindig bizottságok végezték s a munka olyan is lett, amilyen a bizottságok munkája lenni szokott: egyenetlen és nem kielégítő. A ma használt biblia-szöveg nem a Károli tiszta zamatú szövege, de nem is a mai műveltség alapján álló szöveg, hanem váltogatva hol az egyik, hol a másik, igen sokszor egyik sem. Az átdolgozók nem voltak eléggé stílművészek, sem arra, hogy megőrizzék a Károli fordításából azt, ami benne jó: a hang régiességét, a gyökeres magyar nyelvi fordulatokat, a kifejezés áhítatos báját és népiességét, sem arra, hogy új, a mai magyar nyelvnek megfelelő bibliai stílust teremtsenek.
Károli fordítását mellőzni nem lehet, már csak a hagyomány miatt sem, melynek vallási dolgokban még nagyobb fontossága és érvénye van, mint egyebütt. Aki tehát új bibliát akar az emberek kezébe adni, annak számolni kell Károlival, mint mellőzhetetlen ténnyel. A nagy nehézség itt: átmenteni a régiből azt, ami erre érdemes, de közel lépni a mai olvasó igényéhez. Ezt próbálta meg dr. Masznyik Endre, a pozsonyi evangélikus teológiai akadémia volt igazgatója, aki régebbi műveivel, kivált Luther Márton és Pál apostol életrajzával már megmutatta, hogy stiliszta hivatottsága megvan benne erre a munkára. Károli Gáspár nyomán újra lefordította az egész új testamentumot, mai nyelven, de a Károli-féle régies hang legfontosabb elemeinek lehető megtartásával.
Nem érzem magamat hivatottnak, hogy az új fordítás hűségéről, tudományos értékéről nyilatkozzam, ez a szakemberek dolga. Azt azonban meg tudom állapítani, hogy nyelvi művészet dolgában kiváló munka, a bibliai szövegnek megvan benne a maga bibliai zamata és mégis modern, mai észjárásunknak megfelelő, gyakran meglepően finoman árnyaló szöveg, amely nem állít semmiféle nehézséget az olvasó elé. Vannak más újabb magyar új-testamentom-fordítások is, ezekből azonban a stiliszta jórészt hiányzik s inkább a tudományos, exegetikei hűségben keresik feladatuk megoldását. Hogy Masznyik fordításának mik az előnyei, azt talán legjobban úgy tudom érzékeltetni, ha ideírom egy részletét, Jézus keresztrefeszíttetésének előadását Máté evangélista szerint.
"A helytartó katonái elvitték Jézust az őrházba s rászabadították az egész őrséget. Levetkőztették s vörös köntösbe bújtatták. Aztán tövisből font koronát tettek a fejére s nádszálat a jobb kezébe és térdet hajtva előtte, gúnyolták: Üdv néked, zsidók királya! S ráköpdösve fogták a nádszálat és fejéhez verték. Mikor megcsúfolták, lehúzták róla a köntöst és ráadva a tulajdon ruháját, elvitték, hogy megfeszítsék."
Kifelémenet egy Simon nevű cirénei ember jött velük szembe. Ráparancsoltak, hogy vigye a Jézus keresztjét. S mikor a Golgota vagyis a Koponya nevű helyre érkeztek, epemérges ecetet adtak innia. Megízlelte, de nem akart inni belőle. Hogy aztán megfeszítették, sorsot vetve megosztozkodtak ruháján. Így teljesedett be a próféta eme mondása: Megosztoznak ruhámon s köntösömet sorsolták. Majd leültek s ott őrizték. S feje fölé függesztették írásban halálának okát: Ez Jézus, a zsidók királya.
Ugyanakkor megfeszítettek ővele együtt két rablót, az egyiket a jobb-, a másikat a balkeze felől. A járókelők pedig a fejüket bólogatva szidalmazták, mondván: Te, ki a templomot lerontod és három nap alatt újra fölépíted - segíts hát magadon! ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről! Ugyanígy csúfolták a főpapok is, az írástudókkal és a népvénekkel együtt, mondván: Másokon segített, magán nem tud segíteni! Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, akkor hiszünk benne! Bízott az Istenben, ha akarja, segítsen most rajta. Hisz azt mondta : Isten fia vagyok! Sőt a vele együtt megfeszített rablók is hasonló módon ócsárolták.
Déli tizenkét órától fogva sötétség borult az egész országra délután három óráig. Aztán, úgy három óra tájban, Jézus felkiáltott: Éli, Éli lama sabaktani! Vagyis: Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet! Ezt hallva az ott állók közül némelyek így szóltak: Éliást hívja! Majd egyikük tüstént odafutva szivacsot vett elő s ecettel megtöltve és nádszálra fűzve: megitatta Őt. De a többiek rászóltak: Várj! Lássuk, eljön-e Éliás és segít-e rajta? Jézus pedig még egyet kiáltva kiadta lelkét.
Erre a templom kárpitja, felülről, le egészen az aljáig, kettéhasadt, a föld megrendült, a kősziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szent feltámadt. Majd a sírokból kijövet, Jézus feltámadása után bementek a szent városba és megjelentek sokaknak. A százados s az ő Jézust őrző emberei pedig a földrengés és a történtek láttára, nagy ijedtségükben így szóltak: Bizony Isten fia volt ez!
Talán lesznek, akik kevesellni fogják ennek a bibliai nyelvnek a patináját. A biblia azonban arra való, hogy olvassák - és nemcsak a régiség ínyencei, - a biblia-fordítás pedig arra való, hogy ne akadálya, hanem előmozdítója legyen a megértésnek.