Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő · / · Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők

Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők
Első jelentés az új erdélyi irodalomról
VII.

Erdélyi elbeszélőink szinte mind tartózkodással eszik. A tehetségesebbek is a kritikátlanság bátorságával kezdik és végzik művüket. Témaválasztáson, témakezelésen, előadáson, műgondon, mindenen végigsöpör ez az ártalmas "bátorság".

Pállfyné Gulácsy Irén "Hamueső"-regénye talán az első igazi erdélyi regény, néhány biztos képpel rajzolt és vezetett alakkal, átfogó látással, egyéni csip-csup sorsokon túlmenő elgondolással, de - mennyi a selejt ebben a munkában is! Az állásfoglalásnak milyen borzasztó langyossága! Fantáziatöréseknek megragasztása régi regényrekvizitumokkal. És mennyi beszéd, mennyi fölösleges szó, értéktelen jelzősallang. Impériumregény ez a "Hamueső", első irodalmi leszámolás az új helyzettel s az ember - mondjuk, mindent mérlegelve - várt volna legalább egy lírával fűtött izzó valamit. És nem kapta. És nem tehetség híján nem! Csak önkritika híján. "Szép tőlem, hogy egyáltalán hozzászóltam a dologhoz." Ez a negédesség kerülhetett az ambíció fölé.

Az új erdélyi szellem kritikátlanságát kell hibáztatnunk a fájdalmas stagnálásokban is. Berde Mária 1920-ban írja a "Szegény kicsi Julá"-t ezt a - Kaffka Margit zárdaleveleihez fogható - finom gyermeklélekrajzot... azóta sűrűn jelennek meg regényei, novellái, de máig nem éri utol akkori magát. Legfrissebb elbeszélőink egyike, Ligeti Ernő is súlyosan vallja kárát, hogy nincs energikus figyelmeztető: "Szép, szép a progresszió és impozáns, ha valaki páneurópánál kisebb egységben gondolkodni sem tud, de aki embersorsokat mesél, annak kisebb egységekhez is le kell szállnia, progresszión túl és innen sok mást is meg kell értenie." Bizonyára vannak gazdasági kényszerek, mik érvényesülnek útjainkban, de de vannak lelkesebb végzetszerűségek is. Bizonyára fontos, "legfontosabb": a mondanivaló, de aki a stílus művészetében - még tudatosan is -kontárkodik és műgondról hallván csak legyint, - az a saját mondanivalóinak is adósa marad. "Ifjító szűz" című kis regényének és még előbbről ismert novelláinak, az érthetőség rovására menő elsietettségei mondatják mindezeket velünk, - fájdalmas tehetetlenséggel állva az erdélyi kritikátlanság rontásai előtt. És mégis reménnyel nézünk e kvalitásos író most megjelent imprériumregénye elé.

Makkai Sándor "Ördögszekér"-regényéhez is bizalommal nyúltunk.

Báthory Annáról fog mesélni, a szépséges boszorkányról, kiről a takarékos szavú, történelmi adatok olvasása után azt az idée préconcue-t alkotta meg, hogy több volt, mint csupán egyike a XVII. század első felében oly gyakori erdélyi dámácskáknak, akik léhaságukkal és érzékiségükkel szereztek kétes hírnevet... Akár egy fizikai hipotézis, az ilyen irodalmi feltevést is - kísérlettel kell igazolni. Ez a kísérlet az Ördögszekér című kétkötetes történeti regény.

Az előtérben történeti szereplők. Báthory István országbíró, Báthory Gábor, Bethlen Gábor, Bocskay. A háttérben hitető és hihető staffage. Még hátrább: néphit, legenda, kavargó ösztönök.

Erre a színpadra vezeti fel a sorsa Báthory Annát. Magára hagyott, apátlan, anyátlan gyönyörű gyermek, fiúi szenvedély, élnivágyás, fékezetlen erő. Mögötte: ártani vágyó, elbukását váró, intrikus rosszindulat. Anna elbukik. Testvérszerelemnek is bűnébe esik. Igaz férfi igaz szerelme még a bukás után is megmenthetné. A Bethlen Gáboré. Későn találkozik vele. Bethlen vőlegény. És nincs megállás a lejtőn. Nincs szerelmi bűn, mit Anna el nem követ. Szerelmes házasságtörést, szerelmetlen házasságokat. Bethlen képe kísérti egész életén át. És ő - kísérti Bethlent. Mondaine kacérsággal, erőszakkal is környékezi. Sértett szerelme hajszolja mind mélyebbre, le a börtönig.

A kísérlet nem sikerült. Nem is sikerülhetett. Hogy a szülői ház pedagógiája és Bethlen szerelme megmenthette volna Báthory Annát - nem igazolja semmi sem. Lehet. De az is lehet, hogy nem. Még sokkal inkább lehet. És ezen azután elvitatkozhatnánk, de - sajnos - egyik részről sem a regényből vehető dokumentumokkal, mert ott ilyen dokumentumok nincsenek. Inkább egy-egy ma élő erdélyi hisztérikát vonhatnánk analóg segítségül, akire Báthory Anna vészesen hasonlít, s aki azután jócskán lerontaná Makkay Sándor pedagógiai optimizmusát.

De kár. Kár volna ezért az optimizmusért, amely mélységesen tiszta erkölcsiségből táplálkozik. És kár volna a tiszteletért, e mind ritkább képességért, mely olyan gazdagon van meg Makkayban. Tisztelet a múlttal, tisztelet a mával és tisztelet - az irodalommal szemben.