Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 2. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti figyelő

Marsovszky Miklós: Az új festészet története
Rabinovszky Márius könyve

Az utolsó másfélszázad festészetének történeti képe rajzolódik elénk Rabinovszky Márius könyvében. Szerinte a rokokó volt a renaissance-kultúrának utolsó stílust termő erőfeszítése. Ami a rokokó után következik: átmenet egy valamikor elkövetkező új kultúra felé. Ez az átmeneti korszak ma is tart és ki tudja meddig fog még tartani. Ki tudja egyáltalán: elkövetkezik-e az európai ember számára valaha is még az új kultúrának, az új stílusnak aranykora? A kérdés nyitva marad Rabinovszky könyvében. Fejezeteit az "Untergang" fáradt rezignációja lengi körül.

A magyar festészettel nem foglalkozik. Ezt a feladatot egy különálló tanulmány keretében szándékozik elvégezni. Talán igaza van abban, hogy a magyar piktúrának nem volt eddig európai viszonylatban kezdeményező szerepe és így helyesebb monográfikusan feldolgozni. De az ettől függetlenül is bizonyos: a túlközeli dolgok többnyire feltartóztatják az átfogó perspektívák felé igyekvő tekintetet.

Rabinovszky könyve alapos, áttekinthető, kitűnő, gondolatokban gazdag és gondolatokat ébresztő munka. Teljességet persze már csak szűkre-szabott méreteinél fogva se várhatunk tőle. De problémák bukkannak föl benne, melyekkel irodalmunk eddig vagy egyáltalán nem, vagy csak alig-alig foglalkozott. Problémák, melyeknek elmélyítéséhez külön könyvek kellenének, problémák, melyekre egyenként is a történeti szemlélet új módjai épülhetnének. (Ilyen például a tárgyiasság kérdése a művészetben.) Rabinovszky könyvének részleteiben gazdagság rejtőzködik, nagyobb gazdagság, mint összefoglalásaiban. Ezek az összefoglalások sokszor színtelenek, a közhelyek határain mozgók. De a könyv lényege a dolog természeténél fogva nem is ezekben az összefoglalásokban van. Mert ha igaz, hogy az a kor, melynek leírását tanulmány tárgyává tette, még ma is tart és lényegében csak átmenet egy elkövetkező definitív és új stílusnak a korszakához, akkor még nem is érkezett el az összefoglalásoknak az ideje. Mert az összefoglalásnak és ítélkezésnek akkor éppen ez a jövő stílus adhatja csak meg a szempontjait.

A mai történészeknek a jövő perspektívájából nézve ebben az anyagban nincs is ezek szerint más érdemi lehetősége, mint a lehetőleg pontos és kimerítő adatgyűjtés. Ami ezenfelül van Rabinovszky Márius könyvében, azt a ma szemszögéből kell megvizsgálni és mondottuk már: a ma tévelygői gondolatokat, szempontokat, irányítást kaphatnak a könyv gazdag részleteiből.

A jövő embere pedig úgyis mindent másképpen fog látni. És más összefüggésekből másképpen fog ítélkezni. A jövő történetírója számára Rabinovszky könyvéből az adatokon kívül talán csak az a megállapítás fog megmaradni, hogy az emberek 1926-ban fáradtak voltak és kishitűek.

"A káosz ennek a kornak törvénye, valamint az elmúlt koroké a rend volt" - mondja Rabinovszky. "Ha mégis rendet viszünk a zűrzavarba, úgy tudatában kell lennünk annak, hogy a valóságon bizonyos fokig erőszakot követünk el."

Hát bizony fáradt, szkeptikus hang ez. Ha nem sokak fáradtsága és sokak szkepszise hangosodnék meg benne, azt mondanánk: vérmérséklet dolga és hogy szimpatikusabb azoknak a hazug hitvallásoknak a lelkendező pátoszánál, melyek naponta születő, tiszavirág-életű manifesztumokban adják ki összes erejüket.

De így mégis meg kell kérdeznünk: indokolt-e ez a szkepszis?

És csodálatosképpen - szinte az az érzésünk, hogy írójának szándékai ellenére - Rabinovszky Márius könyve maga is harsány nemmel felel erre a kérdésre.

Mert olvassuk csak el a könyvet és meglátjuk: milyen plasztikus erővel domborítják elénk az egymásután következő fejezetek a fejlődés logikáját a klasszicisztika tudatos stabilizáló törekvéseitől a romantika és az egyre erőteljesebben bontakozó festőiség lépcsőfokain át az impresszionizmus végletes formabontásáig, ahonnét már csak az ugrás a semmibe volt lehetséges, más szóval a posztimpresszionizmus radikális experimentumainak lázas talajkeresése, azok az új föld után kutató expediciók, melyek mindegyikét ugyanaz az emésztő, heves szilárdságvágy indította útnak. Ez az ezerfelé induló keresés pedig erőteljes életösztönökről tanúskodik: életről, mely élni akar és élni is fog minden áron.

Rabinovszky Márius könyvéből szerintünk ezt a szép tanulságot kellene elsősorban kiolvasni.