Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 2. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Kürti Pál: X. Y. és neje
Denis Amiel vígjátéka a Belvárosi Színházban

Csodálatos, hogy ezeknek az új franciáknak mennyi bajuk támadt egyszerre a szívvel. A Géraldyk, a Reynaldok, a Sarmentok: mindnyájan szív-forradalmárjai a francia színpadnak. Az egyik a polgári házasság szívbeli szépségeit énekeli, ami példa nélkül áll a francia irodalomtörténetben, a másik palackokba gyűjtött "északi levegőt" ereget a darabjaiba.

Valljuk be: ez a szentimentalizmus betörése egy évezredes ész-kultúrába, nem a francia dráma forradalmasítása. Egyelőre ők az "irodalmiak", mert újat, azaz a latin ösztönökkel ellentéteset próbálnak csinálni. Háborús jelenség? Lehet. De ha a jelek nem csalnak, a latin ösztönök nemsokára győzedelmeskednek fölöttük; az Arc de Triomphe előtt már ott van az Ismeretlen Katona bebalzsamozott szíve és ezzel az egész bolondos szívmiszticizmust visszavezették valami kézzelfoghatóra, valami racionálisra.

Annyi bizonyos, hogy ezek az írók, akik a boulevard-dramatikusokkal szemben az emelkedettséget képviselik, nagyon alacsonyról hordanak új elemeket a francia drámába. Franciaországban is megvan a maga kis vacka a szentimentalizmusnak; úgy hívják, hogy: Ohnet és ezzel már tudjuk is, hogy mennyi jelentősége van a szentimentalizmusnak a franciák életében. A németeknél, ahol a legmélyebb ösztönök trivializálását jelképezi, más a helyzet; ott Eschtruthnál kezdődik, de felmegy egészen Gerhart Hauptmannig... A franciák ne irigyeljék ezért a helyzetért a németeket.

Denis Amiel is azok közé tartozik, akik felfedezték a szívet.

M. et Mme Un Tel című darabja arról szól, hogy egy becsületes bourgois-hajlandóságú, de nyápic és félszeg férj elérkezik a házasságának ama válságos időpontjához, mikor a fiatalasszonyok kezdik észrevenni, hogy a férjük vénül és nem tud jól táncolni. Ekkor lép be otthonába a zsúrfiú, aki boxbajnok, fess és brutális. Az asszonykát elkápráztatja az izmok pazar játéka, a zsúrfiú "müllerezéssel" főzi, a cingár férj is müllerezne már, megszimatolván a veszedelmet, de késő. Egy csók és közös utazás megbeszélése következik a kis bourgois-asszony s a zsúrfiú között. Ám csakhamar kiderül, hogy az asszonynál pillanatnyi elszédülés volt az egész és még elutazása előtt megbánja kalandját. A férj pedig magához hívatja a boxbajnokot; kettőjük között, tehát nem férj és feleség között - óh, Szent Sarcey odafönn a mennyekben! Mit szólsz ehhez? - játszódik le a középső felvonás nagy jelenete. A hódítót kellemetlenül érinti a férj nagy fájdalma és szívesen visszalépne; ám a férj azt mondja: nem addig van! Ha most nem játszod végig, amit megkezdtél, akkor örökös nyugtalanságban élhetek majd, hogy titokban, a hátam mögött történik meg, az amiről most legalább tudok. És útnak bocsájtja kettőjüket, persze azzal a hátsó gondolattal, hogy felesége gyógyultan fog visszatérni otthonába. Másfél év telik el és egy szép napon az asszony csakugyan visszatér. A két emberke előbb egymás ámításával próbálkozik meg, a férj áradozik a szeretőjéről, aki imádja - holott a valóságban egy olcsó kis kokottról van szó, - az asszony mámoros életről fecseg, - holott a boxbajnoka régen elhagyta, önmaga pedig kénytelen volt munkával megkeresni a mindennapi kenyerét. Végre aztán kibuggyan belőlük az őszinte szó és a két didergő veréb visszatér polgári fészkébe...

Egy húsz esztendővel ezelőtt élt francia darabíró, aki - mondjuk - a Bisson generációhoz tartozott, ugyanezt az ötletet nagyjából így írta volna meg:

A buta férj kikapós feleségét meghódította a fess boxbajnok. A boxbajnok megőrjíti az egész házat, mindenki sportol: sportol az anyós, sportol a szobalány, sportol maga a férj is és miközben a szalonban mindenki cigánykereket hány, a boxbajnok benn a hálószobában ágyba száll az asszonnyal. A buta férj azonban rájön mindenre és elkergeti az asszonyt. A férj bánatában lumpolni kezd, mindennap hajnalig pezsgőzik és éjjeli pillangókat tart ki. Az asszony, aki időközben megunta a boxbajnokot, hirtelen megjelenik, fölpofozza a lump férjet, botránnyal fenyegetőzik és még őneki áll feljebb. A buta férj hazaviszi az asszonyt. Ekkor tűnik fel a látóhatáron a délceg vívóbajnok, aki megőrjíti az egész házat; és miközben a szalonban mindenki en-garde-állásba veti magát, a vívóbajnok benn a hálószobában ágyba száll a kikapós asszonykával.

Kétségtelen, hogy Amiel darabja finomabb, poétikusabb és főképpen: lélektani szempontból összehasonlíthatatlanul gondosabb munka emennél. De: a Bisson-nemzedékbeli bohózatíró a nevetségesség szempontjából közelebb áll az igazsághoz. Ő levonta figuráinak minden konzekvenciáját. Nála aztán alaposan kiröhöghetjük magunkat, mert megvan az a biztonságérzetünk, hogy a vágányon, amelyen nekilódultunk, csak egyféle célhoz érkezhetünk el. Amielnél azt mondjuk: így is történhetik. És hát nagyon bizonytalan szemmel méregetjük ezeket a figurákat. Amiel nem is akarja, hogy fenntartás nélkül mulassunk, mert hiszen ő fölfedezte a szívet. De a szív puha jószág és nem alkalmas arra, hogy fölényben tartsa íróját az anyagán. Bisson kortársa még fölényben volt. Mert a drámához sokkal több konstruktív ész, mint megértő szív kell.

Persze, egy Moliére a Bisson-korabeli bohózatírónál is ezerszerte mélyebbre szállott volna le. Nála nemcsak a megnevettetés szempontjából lett volna minden szükségszerű, hanem emberi szempontból is. A tiszta komédiát azonban mai néző még sokkal kevésbé érti, mint a tiszta tragédiát.

Denis Amiel nemhogy Bisson-nál, hanem Moliére-nél is sokkal finomabb pszichológus. De mikor jutunk el ismét ahhoz a belátáshoz, hogy a finom pszichológia ellensége a drámának?...

Azért kellemes volt az Amiellel való megismerkedés. Különösen, mert darabja a háború-utós életnek reátapint egy nagyon érdekes problémájára, amellyel még sokszor fogunk találkozni.

Bárdos Artúr érdeme, hogy a pesti magánszínházak taposómalmába néha egy-egy friss színfoltot varázsol. Ő az egyetlen, aki kedvvel jár fölfedezőútra és közönségét egy-egy váratlan ajándékkal lepi meg. Mert minden elvi ellenvetésen innen: a Denis Amiel vígjátéka mai viszonyok között - ajándék.

Az előadás (Pécsi Blanka, Gellért, Földényi) kitűnő és kitűnő Szini Gyula fordítása is.