Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 2. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Knob Sándor: A szociális eszmék fejlődése

Dános Árpád és Kovács Gábor könyve.
A Pantheon kiadása

Az ember kezébe veszi ezt a könyvet s az első gondolata az, hogy ebben az országban, ahol a szociális ellentétek feszítőereje annyiszor mutat kritikus pillanatokat a manométeren, mégis milyen kevesen vagyunk, akiket ez a probléma nem mint napi aktualitás, nem is mint egy-egy robotos élet gondja, vagy reménysége, hanem mint tudományos probléma érdekel. Kevesen vagyunk - de még ez is többet mond a valóságnál, mert a valóság az, hogy egy nagyon-nagyon szűkre szoruló kör ez, néhány ember mindössze - az utolsó esztendők ezt az emberfajtát is megtizedelték -, a többieket ellenben - ideértem a magyar értelmiség túlnyomó többségét, sőt a javarészt, persze nem kvalitatív értelemben -, valami különös idegenkedés választja el mindattól, amit a szociális probléma gyűjtőfogalma alatt összefoglalunk. Nagy baj ez s a jövőre is nagy veszély. Ne értsük félre egymást: nem azt állítom, hogy idehaza nem látják elegen a szociális kérdést, fájdalmas kiélezettségét, politikai veszélyeit, a háttérben robajló szenvedélyeket - hanem azt, hogy alig van néhány magyar elme, akinek ezen a téren való tájékozottsága tudományos pallérozottság, akit nem kábít el könnyen egy újnak látszó gondolat újszerűsége, hiszen ismeri a történeti analógiákat s azok tanulságait s akinek az észjárását józanná és logikussá, az ítéletét tárgyilagossá és tisztává nevelte az eszme történeti evolúciója. Ismétlem: nagy baj ez s a jövőre is nagy veszély. Mert a kérdés jelentősége egyre nő, politikai és nemzeti létünk függ bizonyos mértékig attól: mire megyünk vele, eltaláljuk-e a mértéket, amely ne legyen több, mint amit az emberi előbbrejutás feltételei megszabnak, de ne is kevesebb, mint amennyit egy világhistóriai helyzet parancsa követel. Nincsen-e meg tehát minden okunk a nyugtalankodásra, arra az önkínzásra, amit ilyenfajta aggodalmat jelentenek, mikor a legritkább esetben találkozni idehaza azzal a készültséggel, amely szociális laboratóriumok sok évtizedes munkája nyomán ismeri a probléma örök emberi voltát - ebben benne van persze bizonyos fokig a megoldhatatlansága is -, a tudomány szkepszisét egyesíti a kortárs és az együtt szenvedő ember részvétével, s így vállalja azt a keserű kubikusmunkát, amit a haladás útjának az építése jelent.

De éppen mert nem találkozni ezzel a tanultsággal s mert nálunk nagy vitában csak a szociális helyzet elégedetlenjeinek és forradalmárainak a hangját hallani, no meg azét a típusét, amely a félművelt műveletnek veszélyes csoportjához tartozik - kétszeres jelentősége van ennek a könyvnek. Nem lép szerénytelenül elénk, nem akarja elhitetni, hogy amit ád, az minden részében önálló vizsgálódások eredménye, hiszen ezt ezek az idők s a mi mostani viszonyaink különben se teszik lehetővé. Egyszerű kompendium - mondotta nekem valaki, akinek fáj, hogy a könyv végső konklúziója szemben áll a történelmi materializmus egyedül üdvözítőnek hirdetett tételeivel. Jó - mondjuk, hogy kompendium, méretére és szerkezetére talán az, de a szerző - aki együtt írta ezt a könyvet a korán elhunyt Kovács Gábor egyetemi tanárral és a bevezető sorokban meleg baráti szavakkal áldoz szerzőtársa emlékének - úgy fűzi össze ezt a sokrétű és sokféle ágazó anyagot, s az anyag kritikai méltatásában annyi önállóságot, dogmáktól való függetlenséget mutat, szavainak, amelyekkel egy-egy mozgalom hátterébe odateszi a megértésükhöz szükséges gazdasági, erkölcsi vagy politikai motívumokat, akkora a plasztikai erejük, hogy a munkát joggal kell besorozni a magyar szociális irodalom komoly értékei közé. Hiányzik a munkából a korok, események, összefüggések, az emberek és megismétlődő bukásuk analízise - mondotta a könyv egy másik méltatója, aki könnyedén és talán nem is jóhiszeműen elfelejtkezik arról, hogy annak az analízisnek, amire ő gondolt, egy ilyen terjedelmű munkában tere nincs, ennek az anyagnak minden forrásmunka felhasználásával való történet-analitikai feldolgozásához nem egy és nem is két ember, - de egy külön tudományos expedíció emberöltőnyi munkája volna szükséges.

Dános Árpád aligha akart egyebet, mint azt, hogy ezt az egész matériát megbízható feldolgozásban s egyszerű csoportosításban odatehesse a magyar tudományos és társadalmi közérdeklődés asztalára s az ember szociális küzdelmeinek a történetét és a belőle adódó tanulságokat hozzáférhetővé tegye mindazok részére, akik többet akarnak tudni erről, mint amit iskolai műveltségük nyújtott nekik. Ezt a célt nagyon becsületesen munkálta és ahogy a néha fárasztóan sok idézet, utalás ellenére véges-végig érdeklődéssel, néhol izgalommal olvassa az ember a könyvet, ugyanannyi várakozással néz a második kötet elé, amely a modern szocializmus törekvéseit, irányát, sikereit, megtorpanását és revíziós problémáit fogja tárgyalni.