Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · / · Sipos Iván: A császár szakálla

Sipos Iván: A császár szakálla
XVII.

Nem részesült más fogadtatásban az ügyészségen s a törvényszéken sem. A tényállás így hamar tisztázódott: Langfelder Ernő, aki minden jövedelem nélkül, de állandóan nagyúri életet élt, rendszeres zsebtolvajlásból szerezte meg főúri passzióihoz a szükséges összegeket. Ez csak természetes, világos, nem szorul bővebb magyarázatra. A Császár nevét nyilvánvalóan csak azért keveri az ügybe, hogy őrültnek nyilvánítsák és így megmeneküljön az igazságszolgáltatás sújtó kezétől. Nemde, egyszerű és világos a dolog? Hiszen gyanús viselkedése miatt amúgy is rendőri megfigyelés alatt állt már!...

Valóban: Henrik hamar meggyőződött arról, hogy a maga érdekében cselekszik, ha nem hangoztatja azt, hogy ő tulajdonképpen nem más, mint a külföldön gyógyuló Császár. Így legalább megmenekült a tettlegességektől... S őszintén szólva az igazság valóban az, hogy Cadürel Henrik - legalább egy időre - tényleg meghalt azon a napon, melyen jellegzetes és tradicionális szakállát leborotváltatta és minden külön igazolvány nélkül, hamis útlevéllel elindult egyszerű, küzdő embernek a polgári társadalomba...

Az a szakáll!... Beh szívesen megnövesztette volna most, hogy cáfolhatatlan bizonyítékhoz jusson. Ámde erről szó sem lehetett. A fogházi szabályok még a hosszú hajat sem tűrték meg, nemhogy a szakállt... Így nem maradt más mód hátra, mint valamiképpen értesíteni az Udvart a személyét ért kellemetlenségről. Sajnos, szakállával együtt a szerencséje is cserbenhagyta. Gyakorlatlan is volt a börtönéletben s a kabinetirodához címzett levelei így - bármilyen úton akarta kijuttatni őket, - mind fennakadtak a fogházügyész kezén...

A rászakadt nagy szerencsétlenségben még egyetlen szerencséje volt, hogy oly makacsul kísérletezett a kicsempészésre szánt levelekkel, ami végül is az ügyésznek volt már kellemetlen.

- Hát, ha mindenáron a bolondok házába akar kerülni, menjen a szerencsétlen, vigyázzanak ott rá! - bosszankodott fel egy nap az ügyész s Henrik a következő napon már útban volt a verozói tébolyda felé...

Vigasztalan egyhangúságban, őrjítő unalomban s kétségbeesett szomorúságok közt múltak a napok a tébolydában. Volt vetélytársa: Kozárdó Péter igazgató főorvos nagy örömmel fogadta a nyomorulttá vált embert.

- Őszintén örülök, Felség, hogy vendégemül láthatom magas személyét! - gúnyolódott már az első találkozásnál.

És a helyzet napról-napra rosszabbodott. Az igazgató-főorvos nyomán Henriket mindenki Császárnak, Felségnek titulálta. A gúnyvacsora minden keservét át kellett szenvednie:

- Töröld fel a padlót, Felség!

- Itt a császár is csak beteg, rögtön hozd azt a vizet, mert baj lesz...

Henrik irtózott a bajtól és mindent megcsinált, csakhogy az ütlegektől megmeneküljön... Így teltek a napok szürkén, egyhangúan és tragikusan.

- Nem gratulálsz, Felség? Bortalió Rózsa a menyasszonyom tegnap óta! - mondta egy alkalommal, vizit közben Kozárdó. - Tudod, hogy szeret?...

Henrik hallgatott összeszorított fogakkal, hunyt szemmel, de kínlódva és vérző szívvel... Pedig a szakálla már újra növésbe kezdett... Csak a helyzet nem változott.

Végre is összeomló hittel szinte teljesen lemondott már a reményről, hogy valaha is megszabadulhat. igaz, egyszer majdnem úgy volt, hogy sikerülni fog a levelét kicsempésztetnie a kabinetirodához. Új ápolót kapott az osztálya s ő igyekezett megkörnyékezni, mint mindenkit, aki közelébe került.

- Csak annyit kérek, vigye el ezt a levelet és dobja be a postaládába. Gazdagon megjutalmazom, öregem!

- Jól van, megteszem. Mit ad? - kérdezte az öreg.

Henriket megbabonázta a szabadulás halvány, távoli reménye is. Elfulladt a hangja az izgalomtól:

- Ötezer... nem! Ötvenezer frankot! Amit akar! Egész életére boldoggá teszem! Úgy megjutalmazlak, hogy az ükunokád is áldani fog!

Az egészséges eszű paraszt bólintott mosolyogva.

- Az úr csakugyan bolond. Mert csak a bolondnak mondja, hogy ennyi pénzt, vagy ilyen jutalmat adnak az embernek, amiért egy levelet bedob a postaládába. Ha még öt-tíz frankot ígért volna, nem mondom. De így nem teszem. Biztosan baj lenne belőle s még az állásomat is elveszíteném. itt a levele - szólt és visszaadta...

A folytonos sikertelenségekbe már csakugyan majdnem beleőrült.