Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 22. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Schöpflin Aladár: A csendes ház
Strindberg drámája a Nemzeti Színház Kamaraszínházában

Fülledt nyári estén egy-két villámlás, utána permeteg eső, megint egy villámlás és - vége. Ez Strindberg darabja. Egy elvonult élet beburkolja magát az emlék illúzió-palástjába; egy pillanatra elé toppan az illúzió valóság-magva a maga nyerseségében, a ködvár összeomlással fenyeget, de aztán minden helyre zökken és folyik tovább, mint eddig. A férfi elhagyta a nőt, mert az éreztette vele, hogy már öregnek találja. Megállítja az időt ott, ahol a házasság megszakadt: oltárt emel annak a nőnek, akit szeretett s aki öt évig az övé volt, mellé teszi az oltárra gyermekét, akik azóta, hogy elhagyta őket, változtak, öregedtek, romlottak, kiküszöböli magából. És egyszerre elé lép a nő s fel akarná újra venni az elejtett fonalat, de már nem lehet, az első férj sem akarja, a második férj is keresztülhúzza a számítást - az elmúlt dolgokat újra kezdeni nem lehet, mert eltolódtak, nem maradtak ott, ahol megszakadtak, évek, események, új személyek teszik áthidalhatatlanná a hézagot. A nő félreáll az útból és a férfi folytatja fülledt, illúziókban temetkező magányát, ha ugyan tudja folytatni.

Ez a Wetterleuchten - magyarra le nem fordítható szó és A csendes ház magyar cím nem egészen szerencsés megkerülése a cím-kérdésnek - nem a legigazibb Strindberg, de azért Strindberg. A költő nincs benne egész súlyával, mint például a Haláltáncban, csak megmutatja magát, de nem tárja ki. De azért megvan benne a strindbergi düh: nem nőgyűlölet, ahogy nevezni szokták, hanem a férfiak a nőtől való függése miatti düh. És megvan a férfiúi egocentrizmus, amely a szenvedésből született és a maga boldogtalanságában érzéketlenné vált a többiek boldogsága és boldogtalansága iránt. Megvan a strindbergi asszonytípus is, kevés vonással, de pontosan felrajzolva; önző, civódó züllésre hajlamos, hazug, a neki kellemetlenné vált férfit bemocskolni kész. És a gyermek, az anyának eszköz a férj ellen, az apának közömbös lény, akit a mostoha apa és az idő tett számára idegenné. Az anya és a férfi keserű harcában a gyermek veszti el a csatát. Strindberg kegyetlen író, mert ingerültség fűti fantáziáját. A bosszúállás írója.

A férj lankadt, álmatag hangon beszél, ahogy él. Csak egyszer lobban ki belőle a keserű határozottság: mikor az asszonnyal áll szemben és lelki nyomorát elfátyolozó illúzióit védi a rátörő valósággal szemben. Ezt Ódry Árpád kitűnően csinálja, halk, hangsúlytalan beszédével s az asszonnyal való jelenetben hidegre lefojtott indulatával. Az alakot benső átéléssel dolgozza ki s hiánytalanul viszi végig az egész szerepen. Gál a bátyja bizonytalanságát hangsúlyozza, aki ludasnak érzi magát öccsével szemben, talán kelleténél jobban is a második felvonásban, mikor az asszony belépését készíti elő. Csathóné Aczél Ilona egész szokatlan relieffel ábrázolja az asszonyt, mai nyereségében érzeteti hajdani finomabb voltát, hervadottságában szépségét. Barthos Gyula az utóbbi időben erős fejlődésen ment át, az öreg cukrász epizód-alakját finoman és elmélyedéssel dolgozta ki. Kiválóan jó az előadás, gondos és intelligens munka eredménye. Az ilyen előadásokkal fogja a Kamaraszínház kiküzdeni a maga helyét Budapest színházi életében és azt a stílust, amelyre szüksége van, hogy valóban Kamaraszínházzá legyen.