Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 21. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő
Amikor Wells fölvázolta a világtörténelem folyását az ősvilágok ködbe vesző homályától napjainkig, abban az időben az angol nyelvterületen dolgozó tudósok még nem vettek tudomást arról az egyre szilárdabb tanná erősödő elméletről, amellyel Alfréd Wegener, előbb hamburgi, ma gráci egyetemi tanár a földségek kialakulását magyarázza.
Amit Galilei még csak csillagászati vonatkozásaiban ismert fel és védett mindhalálig az Eppur si muove szállóigéjével, azt Wegener és iskolája ma már a geofizika, az ősföldrajz, a szervezetek egykori és mai elterjedésének életföldrajzi bizonyítékainak légiójával támasztják alá.
Régen rámutattak már az Atlanti óceán keleti, európai és nyugati, amerikai partvonalainak feltűnő konkurenciájára. Dél-Amerika nagy kidudorodása hajszálpontosan beleillik Afrika nagy nyugati öblébe. Ebből a gondolatvillanásból építette ki Wegener a maga elméletét, amely szerint valamikor az összes mai földségek egyetlen ősföldben tömörülve helyezkedte el az őstengerben. Idővel az a Pangea különböző geofizikai tényezők hatása következtében táblákra repedezett s ezek a könnyebb, szilícium és alumínium vegyülékből álló kontinentális rögök szerte úsztak a nehezebb, szilícium magnézium tartalmú plasztikus tömegen. Hasonlattal élve, úgy úszik a sial (Silicium + Alumínium) réteg a sima (Silicium + Magnézium) masszán, mint pecsétnyomó a plasztikus pecsétviaszkon. Wegenernek ez a kontinensek úszásról szól és sok megmagyarázhatatlan ősföldrajzi és ős élettudományi problémát egyszerre megvilágító elmélete a világháború alatt érlelődött nagyvonalú munkahipotézissé s ma már világszerte gyűjtik a mellette szóló bizonyítékokat. A Wegener-iskola egyik legmeglepőbb bizonyítéka az a csillagászati helymeghatározások alapján megállapított tény, hogy Grönland hatalmas földsége 1823-tól 1870-ig 420, 1871-től 1908-ig 1190 méterrel távolodott Európától.
Grönland, Amerika földsége, hogy csak a legismertebb példákat idézzem, ma is mozog, ma is úszik. Eppur si muove...
A földkerekségnek az a kicsiny pontja, amelyen több mint ezer esztendeje a magyarság telepedett meg, az eurázsiai masszívummal mozog, változtatja helyét s így az úszási elmélet szempontjából alárendelt jelentőségű. Annál érdekesebb azonban felszínének kialakulása, amely a maga geológiai tényezőinek hatása következtében minden politikai határtól független földrajzi területegységgé kovácsolta Magyarország fogalmát. Klasszikusan szép, egységes medencecsoportját tömören egybeolvadó, széles, magas lánchegységek keretezik. Hegykoszorúzta medencénk legősibb építőkövei a kőszénkorban foglalták el helyüket. A földtörténeti ókor végén tenger borította el paleozoikus hegytömegeinket s a mai Magyarország földje süllyedni kezdett.
A földtörténeti középkorban a mozaikokban őstengerünk hol itt rakta le a maga üledékeit, hol pedig amott tartotta a tengerből kimeredő szigeteket. A mazozoikus őstenger partján mászkált a magyar föld egyik legnevezetesebb ősvilági szervezete, a Veszprém vidékéről napvilágra került Placochelys placondonfa; a lias-tengerben élt magyarföldi halgyíkok két érdekes alakját a pécsi András-akna széntelepéből és Villány környékéről ismerjük, ahol az Ammonitesek társaságában éltek. Az erdélyi medence krétakori tengeréből kiemelkedő szigeteken ősgyíkok, krokodilusok, ősteknősök nyüzsögtek, trópus növényzet pompázott. Amint azon idők tengere fokozatosan visszavonult, Ázsiából emlősök vándoroltak be s ezek nyomták el azt a túlnyomólag törpe ősgyíkokból álló faunát, amely éppen a szigeti életmód következtében törpült el.
A földtörténeti középkor végén kialakult az a külső redőkeret, amely a Kárpátok láncával övezte körül a magyar medence sorozatot, s amely most egyre mélyebbre süllyedt. A lánchegység peremén törésvonalak képződtek s az e törésvonalak mentén kitódult lávák "Európa leghatalmasabb, legszabályosabb szinti elhelyezkedés vulkáni közet koszorúját építették fel. Ekkor tomboltak a Mecsek területének vulkánjai is.
Abban az időben a tenger szintje legalább 2000 méterrel volt magasabb a mai tengerszintnél. A kréta időszaktól a harmadkor végéig egyre mélyebbre süllyedt az őstengerek szintje.
A földtörténeti újkor derekán a Dunántúlon a mediterrán tenger hullámai tajtékoztak, az Alföldet északról és észak-keletről szegélyező vulkánok ebben az időben működtek, az erdélyi medencében pedig ekkor rakódtak le a kősót és földgázt tartalmazó rétegek. Erdély földjén abban az időben élt a legősibb orrszarvú, a Prohyracodon orientale és az a hatalmas szörnyeteg, a Brachydiastematherium, amelynek atyafisága Észak-Amerika földségét népesítette be egyidejűleg.
A mediterrán időszak után a tenger szintje alább szállt, s ez a szarmata tenger idővel újra emelkedni kezdett, s mint Magyarország földjének nagy tengere, az egész Dunántúlt, a Kis- és Nagy-alföldet, le Horvátországig elborította. Ebben a Pannon-tengerben élt a magyar föld legnépszerűbb ősvilági szervezete, a Congeria ungula caprae nevű kagyló, amelynek lekoptatott sarkait kecskeköröm néven ismeri minden balatoni fürdővendég.
A geológiai harmadkor vége felé a Pannon-tenger is eltakarodott s helyét végtelen pusztaság foglalta el. Ennek füves térségein száguldoztak a háromujjú ősló, a Hipparion csordái, itt legelészett az ormányosok őse, a Dinotherium, itt pusztított a vérengző kardfogú tigris, a Machairodus, és itt élt az ős-zsiráf, a Helladotherium, sőt többek között egy majomféle is, a Mesopithecus pentelici, amelyeknek csontmaradványai egytől-egyik előkerültek Baltavár klasszikus lelőhelyéről.
A harmadkor végén, a policén időszakban buggyant ki a Badacsony, a Szent-György hegy lávája, ekkor törtek ki a sárvulkánok, majd utánuk a gejzírek szökőárja; egymagáról. Tihanyról 110 gejzír-krátert ismerünk. S csak ennek az időnek legvégén süllyedt le az egykori magas hegyeknek tengertarolta helyén az az árok, amelyből a geológiai negyedkor folyamán kialakult a Balaton.
A hatadkor pusztaságainak helyére lépő őserdőkben gumósfogú őselefántok, Mastodonok legelésztek s ezeket helyükből csak a magas északról a jégárak fagya elől menekülő mamutok szorították ki. A mamutnak már kortársa volt a magyar Alföld szegélyező hegykoszorú barlangjaiban meghúzódó ősember is, akinek keze nyomát a Magas-Tátrától a borsodi Bükkig, Erdély és Budapest környékének sok barlangjából felszínre hozták már a barlangok magyar kutatói.
Amikor az ősember még csak félve merészkedett elő jól védett barlangi lakásaiból, az Alföld és Erdély ősrengetegeiben ősbölények és őstulkok verték fel a csendet. Tura, Turc s a zólyomi Sturec havas egytől-egyik az őstulok német Úr nevének emlékét őrzik, az aradmegyei zimbró pedig az ősbölény román nevét (zimbró) hirdeti, ugyanúgy, mint a mezőségi Hódos-tó vagy Hódmezővásárhely a múlt század derekán kihalt hód emlékét. Remek lapátú dámvadak csörtettek még a magyar őserdőkben - utolsó példányukat a bihari Meszes hegységben ejtették el 1838-ban, - amikor a kő-, bronz- és rézkorszak történelem előtti emberének tanyahelyein megjelentek az első történelmi népek: Erdélyben az agathyrsok, majd a dákok, a Duna-Tisza közén a metanaszta jazygok, a Duna-Száva között a kelták, észak-nyugaton a germán quádok, Róma védőszárnyai alatt pedig a gótok, a longobárdok és avarok.
[+]