Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 20. szám · / · Figyelő · / · Színházi Figyelő

Szegi Pál: Niddy Impekoven

(A Renaissance Színházban)

Áhítatos öröm és remegő tétovaság Niddy Impekoven tánca. Valami megfagyott gyermekiesség az arcán, valami félig-mosoly, félig-rémület a szemeiben, mozdulataiban pedig a tiszta mozdulatok érett harmóniája. Semmi patetikus, mámoros túlzás. Csak a szemeitől döbbenünk meg néha. Arca és teste mint messzi, idegen zászlók lobognak egymás mellett, mint két lángú máglya, csapdos a tánca: feloldhatatlan és örök disszonancia. A fej gyermekes, mozdulatlan és szelíd, hűlt mosolyok temetője. A test pedig a mozdulatoknak csaknem elvontan tiszta rendszere. Amikor Bach-muzsikára táncol, akkor emelkedik legmagasabbra absztrakt mozdulat-kultusza. Minden érzelmi motiváció nélkül, lazán hullámzanak egymásba fonódó mozdulatai, a tiszta architektonitás törvénye szerint, s az utolsó mozdulat motívumok súlyosan hangsúlyozott felfelé törő lendületébe fognak. Ez művészetének csúcsa.

Többen kifogásolták Niddy Impekoven "problémátlanságát." Nem "meg gondolkoztató." Nincsenek benne (legalább is legtisztább táncaiban) romantikus novellatartalmak. S mindez a táncstílus tisztaságának következménye. Sohase fajul drámai némajátékká vagy lélek-bohóckodássá a tánca. Az ő áhítata formaáhítat.

Érdekes és a tánc történetében határjelző kísérlet a komikus, groteszk mozdulatoknak tisztán formai értékelése. A mozdulat remegő, aszimmetriátlan fél egyensúlya dominálja egyik legszebb kompoziciójú táncát, a Schubert zenére táncolt Bécsi babát. Niddy Impekoven művészetének jellegzetes termékei a komikus és groteszk táncok. Egyénisége már említett mély disszonanciájának hangos jelei ezek.

Műsora magában foglalta legtöbb jelentékeny táncát, s érdekesen dokumentálta azokat a stílus változásokat, melyeken fejlődésben átment.

A kosztümös zsánerkép nívóján áll Müncheni kávébaba tánca. A Lohelandi iskola romantikus mozdulat pátoszából és hangulat-szeretetéből nőtt ki a a Bölcsődal (Brahms); s a kompozícióban kissé laza, és hangulatban, mesében egysége Virág élete. Mozart Andante granioso-ja mutatja a nagy stílus tisztulást, bár hangos kosztümje sokat tompít a mozdulatok nemes tisztaságán.